Az Olvasó írja

Természetesnek vette és vállalta a nagycsalád háztartásának, gyermekei (mára már mindannyian felnőttek, hivatást találtak és saját családot alapítottak) nevelésének napi gondjait és távlatos felelősségét. Mindezt talán percnyi pihenés nélkül, mégis mindig vidáman, mosolyogva. Szavai és tettei egyenesek, következetesek, erkölcsi és hitbeli meggyőződéséhez mindig hűek. Mindig: az iskolában is, és egy olyan világban is, amely az egyházban ellenséget látott. Vajon végképpen elmúlt-e ez a világ? Vajon nem halványultak-e el, nem minősülnek- e sokak szemében elavultnak az Somogyi Károlyné Edit asszony által is egész életén keresztül képviselt értékek: hűség és áldozatvállalás?

Négy saját gyermekét felnevelvén, a házaspár az ötödiket is sajátjaként fogadta otthonába. Miért? Ne okot keressünk, hanem forrást, ez pedig a szolgáló szeretet, és egy érzület, hogy a család az élet delén túl sem teljes gyermek nélkül. De jutott idő a szent zenére is. Férj, feleség, gyermekek hosszú éveken át voltak az óbudai Szentháromság- templom Viadana kórusának tagjai (a legkisebb fiú már születése előtt, a mama szíve alatt is részese volt a próbáknak). Edit asszony pedig, amikor a szükség úgy hozta, próbát vezetett vagy orgonált, szervezett farsangi összejövetelt, és jókedvre hangolta az egész társaságot. A közösségépítő és embertársai szolgálatában kiteljesedését kereső ember alakját őrzi a vízivárosi kapucinus templom Szent Erzsébet-oltárképe előtti, harminc éve készült fotó: a Szentháromság- templom kórusának vendégszereplését örökítette meg, az énekesek között Edit asszony és családja.

Tanított és mosogatott, énekelt és unokát ringatott, hatvanhárom évével teljes életet élt. Megtette, amit elvárt tőle hit és haza. Befejezte pályáját, és június másodika óta a pilisszentiváni temetőben nyugszik. Ma véget ért a földi munka – énekelte ravatalánál a helyi kórus. Edit utolsó lélegzetéig számolatlanul ajándékozta élete perceit, óráit a környezetében élőknek, anélkül, hogy az előtérbe akart volna kerülni. A világ szegényebb lett egy szürke eminenciással.

Pollich Julianna, Budapest

Andrzej Wajda filmjéhez

Érdeklődéssel olvastam a Séta utca rovatban megjelent Tömegsír című írást a lengyelek katyni tragédiájáról. Különösen megragadott az ott kivégzett magyar Korompay Emánuel és családja szomorú sorsa. Előzetesen olvastam Kovács István volt krakkói magyar főkonzul Tizenkét réteg címmel a Magyar Nemzetben megjelent, szintén Katynról szóló írását. Ezután kétszer is megnéztem az Andrzej Wajda által rendezett Katyn című filmet, megrendítő volt.

A filmben megemlítik Anders tábornok nevét. Utánanéztem, és a következő adatokat találtam róla: Wladyslaw Anders (1892-1970) lengyel tábornok 1939-ben szovjet hadifogságba esett. 1942-ben a Szovjetunióból hetvenötezer lengyel hadifogoly élén Perzsián és a Közel-Keleten át Észak-Afrikába vonult. 1943-ban Olaszországban a II. lengyel hadtest parancsnoka lett, 1945 után valamennyi száműzetésben élő lengyel vezetője. Mindezek azért is érdekelnek különösen, mert egyik apai dédanyám lengyel származású volt. Neve: lovag porodini Anders Borbála. Édesapja, Anders Gusztáv még a galíciai Borek helységben született, a katolikus egyház pénzügyi tisztviselője volt. Egerben halt meg, 1903-ban. Sajnos nagyszüleim és szüleim már nem élnek, így már nem tudhatom meg tőlük, pontosan milyen rokonságban állunk Anders tábornokkal. Arról sincs tudomásom, hogy Lengyelországban vagy a világ bármely pontján élnek-e még a család tagjai. Mindenesetre lehetséges, hogy mi, itt, Magyarországon vagyunk az Anders család egyedüli élő leszármazottai.

dr. Rácz Dánielné Budapest