Énekeljünk az Úrnak!

Egyházi kórusok találkozója – Ma, amikor gazdasági tönkretétele mellett folyik az ország szellemi és erkölcsi leépítése is, különösen nagy szükségünk van lelki feltöltődésre, érzelmi felfrissülésre.

Amikor az emberi erőfeszítés már kevés…

Hercegszántón a világ legnagyobb Mária-szobra – Vodica-Máriakert – így nevezik a déli határ mentén a Hercegszántóhoz tartozó kegyhelyet, ahol szeptember közepén helyezték el a világ legnagyobb méretű, tizenegy méter magas Mária-szobrát, amelyet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek október 13-án hétfőn áld meg. Az ünnep szentmisével kezdődik.

Fecskesors

Azt olvasom az újságban, hogy hideg van. Ahhoz persze, hogy ezt megtudjam, nem az újságot kell kinyitni, elegendő az ablakot is. No de ha az újság is írja, akkor az már hivatalos.

A hitünkért hozott áldozatról

Gondolatok missziós vasárnapra – Az egyetemes egyházzal együtt ünnepeljük október 19-én a missziós vasárnapot. A Pápai Missziós Művek (PMM) számára ez az év egyik legfontosabb napja, ekkor különösen nagy szeretettel és együttérzéssel, imával és adakozással fordulunk a bajba jutott és szükséget szenvedő keresztény testvéreink felé szerte a világon.

Gyümölcsöző fa Isten kertjében

Száztíz éves a Regnum Marianum közösség – Alapításának száztíz éves évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Regnum Marianum közösség a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A konferencia fővédnöke Balás Béla kaposvári megyés püspök volt.

Megélt hittel a Szentírásról

A Biblia hete Szentesen – Egyhetes eseménysorozattal ünnepelte a Szentírást a szentesi Szent Anna plébánia közössége szeptember 21. és 28. között. A gazdag és lelkesítő kezdeményezés célja az volt, hogy felekezettől, sőt világnézettől függetlenül minél szélesebb kört szólítsanak meg, s mutassák meg a Szentírás – sokak előtt rejtett – kincseit.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.