Tűnődés a hétről: Unokáink jövője?

Azt már egyre többen hangoztatják, hogy az olimpia hajdani szelleméhez e mai versengéseknek kevés köze van, s az sem titok, hogy a hatalmas teljesítmények mögött nemegyszer orvoscsapatok összehangolt teljesítménye rejlik. Arról azonban kevesebbet olvashatunk, hogy a versenyek helyszíne Peking volt, ahol a kínaiak igyekeztek megmutatni, mire képes ez a hatalmas ország, amely talán nem is sok idő múlva a világ uralkodó hatalma lesz. Azzá teszi gyors gazdasági fejlődése és elképzelhetetlen számú lakosa. Már csak ezért sem lehet közömbös számunkra, milyen ez az ország belülről, mit jelent a hétköznapokban a sokat emlegetett fegyelem, amelyet a televízió közvetítései során is megtapasztalhatnak, s hogyan maradhat bárki is szuverén személyiség olyan rendszerben, amely a vallásgyakorlásban sem engedi a szabadságot. (Jó néhány tudósító írt és ír vallásüldözésről, kivált, ha a vallás gyakorlói kicsúsznak az államilag engedélyezett kategóriából.)

Némi szorongással kérdezhetjük, mit kezd ezzel a rendszerrel és szemlélettel az öregedő Európa. Lehet, hogy unokáink élik át a nyugati világ alkonyát, amelyet Oswald Spengler jósolt meg? A választ természetesen nem fogalmazhatjuk meg teljes biztonsággal. De néhány mondata azért körvonalazódhat, ha olyan elgondolkodtató könyv kerül a kezünkbe, amilyen Krajczár Gyuláé, aki A Sárkány fészke címmel számolt be tudósítóként Kínában töltött éveinek tapasztalatairól. Első pillanatban a számok döbbenete kerít hatalmába. A hatalmas földrengés legyőzésére tett erőfeszítések során százezreket csoportosítottak a veszélyeztetett helyekre, s olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek Európa leggazdagabb államaiban is elképzelhetetlenek. Persze ezek a számok olykor torokszorítóak, ha egy-egy természeti katasztrófa áldozatairól, egy betegség pusztításáról olvasunk. S ami megdöbbentő: mintha egy kollektív akarat érvényesülne mindenhol és mindenben, és itt a kollektíven van a hangsúly. Ennek az akaratnak engedelmeskedni kell, nem enged kibúvót, a magányos harcosok és jogvédők elbuknak, kiradírozzák őket, nincs menekvés. Ez valóban egy birodalom, amelynek a hatalma beláthatatlan, tekintete mindenhová elér, minden rendkívülit gyanúsnak, veszélyesnek ítél, és leszámol vele. Európai vagy amerikai hagyományok alapján az ottani szavakat, fogalmakat szinte lehetetlen értelmezni. S vajon mi történik majd, ha ezeket kell be- és elfogadni? Az egyik illusztráció menetelő katonákat mutat. Az olimpiai közvetítések során is lenyűgözött ez a végsőkig összehangolt, fegyelmezett masírozás. Közben tudatunk peremén felmerültek a Hitler és Sztálin előtt dübörögve elvonuló csapatok. Igaz, kevesebben voltak, de ennyien is elegendőek, hogy csizmájuk alá tiporják az európai civilizációt. Kína az én ifjúságomban a földrajztankönyvek lapjain rejtőzött. Ma nagyhatalom, a világpolitika kikerülhetetlen tényezője. És holnap?…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..