„A nyelv, amelyet mindenki megért”

A világmisszió országos ünnepe Budán –  „A missziós küldetés minden megkeresztelt számára továbbra is abszolút elsőrendű, hiszen hivatásunk, hogy Jézus Krisztus szolgálói és apostolai legyünk az évezred kezdetén” – hívja fel a figyelmet az idei missziós vasárnapra írt üzenetében XVI. Benedek pápa.

Az iskola – ha van – a családot (is) segíti

Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Romológiai és Alkalmazott Társadalomtudományi Intézete és a Magyar Pedagógiai Társaság Családpedagógiai Szakosztálya konferenciát szervezett Csak azt a gyereket tudom tanítani, akit megismertem címmel, melyen részt vett és felszólalt Sólyom László köztársasági elnök is.

Az európai misszió nyomában

Zarándoklat Szent Pál évében – „Mélyüljünk el Szent Pál apostol lelkületében, elmélkedjük át írásait! Ha tehetjük, zarándoklatokkal, tanulmányi napokkal, lelkigyakorlatokkal tegyük magunkévá tanítását, életének példáját” – mondotta XVI. Benedek pápa Szent Pál évét meghirdető beszédében.

Tekintete az anyagból a szellembe szállt

Elhunyt Marton László szobrászművész (1925-2008) – Valahányszor jártam nála, először mindig azt a kis szobrot kerestem tekintetemmel az egyik szekrény tetején. A Pásztorfiút 1943-ban, tizenhét éves korában mintázta meg. Nyáron, térdig érő klottnadrágban az állatok terelésére szolgáló botra támaszkodik a fiú.

Lángoló lelkű ember volt

Megemlékezések Prohászka Ottokár püspök születésének évfordulóján – Prohászka Ottokár, a XX. század hajnalának legnagyobb hatású magyar egyházi személyisége százötven évvel ezelőtt, 1858. október 10-én született Nyitrán.

ÉLŐ EGYHÁZ

 

VATIKÁN

Giovanni Cheli bíboros kilencvenéves

    Az egykori vatikáni diplomata, Giovanni Cheli bíboros (képünkön) torinói születésű. 1978-ig a magyar kormánnyal is ápolta a vatikáni kapcsolatokat. 1986-ig a Szentszék állandó képviselője volt a New York-i ENSZ-központban. 1989-től 1998-ig a vándorlók és úton lévők pápai tanácsának elnöki tisztét töltötte be. (KNA)

Róma városvezetése várja a pápát

    A szinódusi küldöttség október 8-i látogatása alkalmából Gianni Alemanno római főpolgármester közölte az ANSA hírügynökséggel, hogy miután a városi tanács egyhangúan megszavazta a Szentatya meghívását, az márciusban várható. A pontos dátum azonban a következő hetekben dől csak el. Gianni Alemanno szerint XVI. Benedek látogatása történelmi jelentőségű lesz, hiszen tizenkét év után először beszél majd pápa a városi tanács, vagyis Róma előtt. (ANSA/VR)

Szociális enciklika – még az idén

    XVI. Benedek pápa régóta várt szociális enciklikája Renato Raffaele Martino kuriális bíboros (képünkön) szerint valószínűleg még idén megjelenik. A bíboros október 8-án tartott sajtóértekezletén beszélt erről. (KAP)

Magyarok Nagyasszonya ünnepe a Vatikánban

    Az ünnepet október 7-én ülték meg Rómában, a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya- kápolnájában. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros prímás, az MKPK elnöke volt, aki a püspöki szinóduson tartózkodik Rómában. A mintegy húsz koncelebráló pap között volt Udvardy György segédpüspök is, aki az MKPK képviselője a szinóduson, illetve a Pápai Magyar Intézet növendékei, a Rómában élő papok és szerzetesek, valamint három magyar pap a kassai főegyházmegyéből.

    A bíboros szentbeszédében hangsúlyozta: a kápolna létrejötte a Szűz Máriába vetett kitartó bizalomnak köszönhető. Szent István vatikáni zarándokháza itt, ezen a helyen 1776- ig állt. Amikor idejövünk a Vatikánba kifejezni tiszteletünket Magyarok Nagyasszonya iránt, akkor egyúttal az Apostoli Szentszékkel, Szent Péter utódával való szoros történelmi és ma is élő kapcsolatunkat erősítjük, tudatosítjuk magunkban újra és újra. Szükségünk van Magyarok Nagyasszonya közbenjárására. A washingtoni nemzeti kegyhely kápolnáját is természetesen a Magyarok Nagyasszonyának fogjuk szentelni.

    Erdő Péter bíboros végül így fohászkodott: kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, ne engedje, hogy a csüggedés bármikor is erőt vegyen rajtunk. (VR)  

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.