Homíliavázlat: Isten végtelenül szeret téged!

Ha ezt az üzenetet nem adom tovább, azzal Isten művét csorbítom. Krisztus ránk bízta az evangélium továbbadását. Ha mi nem hirdetjük, akkor a kövek fognak megszólalni. Úgy vélem, a szekták létezése a Szentlélek kritikája az egyház számára. Ha mi, katolikusok nem hirdetjük és nem éljük az evangéliumot, akkor megteszi más helyettünk, mert valakinek hirdetnie kell. II. János Pál pápa szavaival élve, nem az evangélium új, hanem módszereit, kifejeződését tekintve új az evangelizáció. Haitiben 1983-ban mondta, hogy eljött az ideje, hogy a háztetőkről is hirdessük az evangéliumot. A misszionálásnak sosem az a célja, hogy többen legyünk, hanem hogy meghívó egyházként meghirdessük és felkínáljuk az üdvösség jó hírét. Új módszerei vannak ma az új evangelizációnak. Sokunk számára talán idegen, hogy utcákon vagy házakba becsöngetve evangelizáljunk, de ezzel nem mentesíthetjük magunkat a missziós kötelezettség alól. Találjuk meg saját utunkat, amelyre a Lélek indít minket.

Németország egyik nagyvárosában domonkos szerzetesek a kolostoruk bizonyos részét üvegfallal építették meg, hogy a járókelők bekukucskálhassanak. Egy idő után felfigyeltek valakire, aki rendszeresen hosszabb időt töltött el az üvegfal előtt. Egy alkalommal kedvesen behívták. Először az ebédlőt ismerte meg, aztán a kápolnát is. Talán ha rögtön a kápolnába vezették volna, nem értette volna meg, miért is oly fontos ez az ott élők számára. A természetfölötti többnyire a természetesre épít. Nem mondhatom valakinek, hogy Isten szeret téged, ha nem érzi meg az én szeretetemet, elfogadásomat. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus nem otthon ült, nem „hivatalában várta a hozzá fordulókat, hanem folyamatosan úton volt, az emberek után ment, hogy meghirdesse nekik Isten országa örömhírét.

Missziós vasárnap feltehetjük magunknak a kérdést: én mit teszek családom és környezetem üdvösségéért? Mennyire vagyok misszionárius ott, ahol élek? Nem kell elmennem Afrikába vagy a világ másik részébe (akinek ez a hivatása, az természetesen tegye meg!), de ott, ahol élek, nyitottnak kell lennem azok felé, akiket a Szentlélek hozzám küld, hogy Isten örömhírét elvigyem hozzájuk. Örömmel hirdessük ezt az örömhírt! A savanyú arcú keresztény nem hiteles hirdetője Isten örömének. Küldetésünkben a mai vasárnap megerősít minket, hogy elmondjuk mindenkinek: Isten végtelenül szeret téged.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .