Elismerés az egyházi múzeumnak
Opus mirabile-díjat kapott a Szent Imre-kiállítás – A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottsága tizennegyedik alkalommal adta át a szakma egyik legrangosabb kitüntetését, az Opus mirabile-díjat.
Opus mirabile-díjat kapott a Szent Imre-kiállítás – A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottsága tizennegyedik alkalommal adta át a szakma egyik legrangosabb kitüntetését, az Opus mirabile-díjat.
Az angol katolikus hetilap, a The Tablet megbízásából a cambridge-i egyetem intézete 1500 katolikus körében végzett reprezentatív vizsgálatot. Ennek eredményeiből emeltük ki a legfontosabbakat.
„A bor összefügg a kultúrával és művészetekkel” – állapította meg az idei „Vino in villa” nemzetközi borfesztivál Venetóban. Hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint a borvidék ünnepségsorozata: Canova szülővárosa megnyitotta a szobrász egykori lakóházában berendezett múzeumot,
A lisieux-i bazilikában október 19-én a Szentatya megbízásából José Saraiva Martins bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció korábbi prefektusa a boldogok sorába iktatja Kis Szent Teréz szüleit, Louis Martint és Zélie-Marie Guérint. Az alkalom két okból is nevezetes.
Janus Pannonius újratemetése Pécsett – A pécsi egyházmegye millenniumára készülve kétnapos programsorozat keretében kerül sor Janus Pannonius földi maradványainak újratemetésére. Október 20-án délután 3 órakor ravatalozzák fel a koporsóban elhelyezett csontokat, melyek másnap délutánig megtekinthetők lesznek a bazilikában. Bárki imádkozhat, leróhatja tiszteletét az egykori pécsi püspök előtt.
Giovanni Cheli bíboros kilencvenéves Az egykori vatikáni diplomata, Giovanni Cheli bíboros torinói születésű. 1978-ig a magyar kormánnyal is ápolta a vatikáni kapcsolatokat. 1986-ig a Szentszék állandó képviselője volt a New York-i ENSZ-központban. 1989-től 1998-ig a vándorlók és úton lévők pápai tanácsának elnöki tisztét töltötte be. (KNA)
Pápai üzenet a missziós világnapra – A misszió szeretet kérdése – hangsúlyozza üzenetében a Szentatya. Az idei, nyolcvankettedik világnap témája: „Jézus Krisztus szolgái és apostolai”. A pápa Szent Pál apostol példájára mutat: a fáradhatatlan hithirdető ma is arra sarkall minket, hogy hirdessük az evangéliumot szerte a világon.
Az októbertől színes sétálóutcán fiatal férfi áll, kalaposan, ócska zakóban, és hegedűn játszik. A vasárnap délutáni sétálók, akik a korzó állandó vendégei, nem győznek csodálkozni: ilyenkor, estefelé, ezen a helyen egy elegáns fiú szokott gitározni, javarészt klasszikus számokat, énekel is hozzájuk, magyarul is, angolul is; felesége, egy varázslatosan szép hajú fiatalasszony szemközt vele, egy üzlet padkáján ülve hallgatja, ölében kisfiuk.