Álmodik a múlt: Ahogy ők látják…

A település neve – írja vallomásában – „szláv személynévből ered, s valamikor egész területet jelölt, talán Alsó-, Felső-, Középiszkáz határát. S visszanézve Mindszentiszkáz, Egyházasiszkáz, Kápolnásiszkáz, Pokiszkáz területét. Mindegyik régi falunév. Előtagja szebb, mint ez az Alsó-Felső-Közép, a hajdani alakok nagyobb tartalmat hordoznak és jelölnek.” Hol van ez az Iszkáz? „Régen a sümeg-pápai országutat említettem volna eligazításul – így folytatja a bemutatást Ágh István. – Ma azt mondom: a budapest-szombathelyi vasút karakószörcsöki állomásától északra autóbusszal tíz perc, a Kerta utáni falu, ott az első megálló Közép-, a második Felsőiszkáz. Dombra épült, a Bakonyalja utolsó nyugati faluja. Rétünk már a Marcal folyó medencéjéhez tartozik.”

Ezt a lírai vallomást azért idézem a templom képével, mert közben ráakadtam egy 1698-as, tehát háromszáz évvel korábbi jegyzőkönyvre, amely a templomról és annak javairól szól. A felsőiszkázi templomról azt írja, hogy mindenszentek tiszteletére van szentelve, a pozsonyi klarisszák birtokán, Veszprém vármegyében. „Ez a templom jó állapotban van. Cseréptetős, rögzített oltárán középen mindenszenteket ábrázoló kép. Maga a templomhajó fából épült. Déli részén alap van valami jövőben építendő kis oltár számára. Kőből épült a szószék. A kórus gerendákból és deszkákból épült. Továbbá az evangéliumoldalán a falban van a tiszteletre méltó Szentség őrzési helye jó állapotban, illően díszítve. Ezenkívül keresztkútja van és anyakönyve. Ezenkívül a templom mindkét oldalán van egy-egy hozzákapcsolódó jól épített kápolna, kőoltár alapjaival, de oltárocska nélkül. Kőből épült tornya van, és abban régi, mindenszentek tiszteletére megáldott harang és fallal kerített temető. Ez a templom zsindellyel fedett, felszentelésének évfordulóját tituláris ünnepén, mindenszentekkor ünneplik.” A vizitáció azt is megemlíti, hogy a faluban tizennégy jobbágytelek van. Alakosok – egy ideköltözött kivételével – mind katolikusok. Ezek között vannak Ágh Istvánnak és testvérbátyjának, Nagy Lászlónak az ősei, akik „jobbágyok voltak anyai ágon is. Apánk ősei a somlóvásárhelyi apácáknak adóztak, robotoltak, anyánkéi Pápa urának Nyárádon.” Rájuk emlékezem most e templom képével és e két szöveggel, miközben tudom – hasonlóan, mint az én falumban is -, az efféle falvaknak nincs vagy alig van írott történetük, legföljebb legendájuk, amelyhez (akár igaz, akár nem) görcsösen ragaszkodnak. „Néha villannak föl egy-egy oklevélben, adólajstromban, periratban. Talán száz-százötven évig élteti a históriát az örökbe adott emlékezet, évtizedeket mondattá zsugorítva.”