Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önmegbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat.” – A névadó, Klebelsberg Kuno gondolatai álltak mottóul azon a meghívón, amely a Tradíciók: avagy a tanítás jó hírének és hagyományának megőrzése a XXI. század magyar oktatásában című, a közelmúltban megrendezett konferenciára invitált a kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégiumba. A ma különösen időszerű sorok indoklására Jókai Anna Kossuth-díjas írót, Hoffmann Rózsa egyetemi docenst, Tőkés László királyhágó-melléki református püspököt, valamint Tőkéczki László egyetemi docenst kérte fel Gíber Vilmos kollégiumigazgató. – A mai oktatáspolitika 1994 óta egy négyéves ciklus kivételével semmibe veszi a hagyományokat – állítja Hoffmann Rózsa. – Rosszul értelmezett progresszió ez, amiben vergődnek a pedagógusok. Egy szervezet felvirágoztatásához annak erősségeire kell építeni, ehelyett pénzügyi szempontok miatt megnövelik az osztálylétszámot és a pedagógusok óraszámát. A tárca olyan jogszabályokat hoz, hogy tilos alsóban buktatni, osztályozás helyett pedig szöveges értékelést vezet be.
Megnehezült, ellehetetlenült a nevelés. Ezzel párhuzamosan a családok ötven százalékában a szülők nem képesek nevelni csemetéjüket. Az agresszív, öntörvényű fiatalok pedig terrorizálják a békés embereket. (A közelmúltban a sajtóban is megjelent nemzetközi felmérés eredménye szerint a fiatalok erőszakkal szembeni attitűdje nem várt mértékben elfogadó volt. Sokan úgy látják, hogy az erőszak szükséges, és ami még aggasztóbb, hogy azt egyfajta szórakozásnak tartják. – a szerk.) Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: szinte szisztematikusan rombolják a tanárok tekintélyét. A pedagógustársadalom mindig kiszolgáltatott és rendkívül alulfizetett volt, ám mivel a legnépesebb értelmiségi réteg, a hatalomnak az az érdeke, hogy gúzsba kösse. A szülő pedig megpofozhatja a tanárt, mert előző nap máshova ültette gyerekét, a gyerekek végignézik, hogy társuk miként veri meg a tanárt… Hoffmann Rózsa úgy véli: ebbe nem nyugodhat bele a pedagógustársadalom. Az erkölcsi törvényeknek felül kell írniuk az írott törvényeket. Ezért van szükség összefogásra, jóllehet a pedagógusok nem képesek egységesen kiállni az értékek mellett. Tőkéczki László is azt hangsúlyozta: az értékelvűség nélküli iskolát nem szabad eltűrni, hiszen ma szakbarbárképzés folyik, az általános műveltség a szakmunkásképzésben alárendelt szerepet kap. Ez ellen pedig már Klebelsberg Kuno is fellépett, hiszen tisztán látta, hogy a szakképzés elképzelhetetlen általános műveltség nélkül. Jókai Anna azt mondta: nem híve a túlságosan engedékeny szeretetnek. A tanárok haverkodás helyett törekedjenek arra, hogy mindig megfelelő tekintéllyel tudják közvetíteni az értékeket. Úgy véli: a tanórán Isten és ember összedolgozik, ám szolgalelkű tanár csak szolgalelkű ifjúságot nevelhet, a bólogató ember pedig nem építi a közösséget.
A több száz fő részvételével zajló negyedik Klebelsberg Pedagógiai Napon Tőkés László református püspök a hol van a te Atyád fia? kérdést szegezte a hallgatóságnak. A cselekvő szeretetre buzdított, hiszen nem lehet közömbös számunkra, hogy a Szentlélek vagy a kocsma gőze járja át a felnövekvő generációt. Az iskolai erőszak ellen mindannyiunknak tennünk kell. Ám azért is, hogy a nemzet nemcsak nyelvi, hanem lelki közösség is legyen – mondta az EP-képviselő királyhágómelléki püspök, aki néhány hónapja levelet írt Szita Károly kaposvári polgármesternek. Ebben többek között az áll: az olaszliszkai tragédia és a kaposvári diákgyilkosság, valamint a vészesen sokasodó, hasonló esetek fel kell hogy rázzák az egész nemzetet. Mégpedig azért, hogy a szeretet hatalmával és erejével vessünk gátat a halál civilizációjának. Ezt a törekvést megerősítendő a konferencia résztvevői aláírták az erőszak elleni cselekvő összefogásra buzdító, Kaposvárról induló országos felhívást.