Tűnődés a hétről: Széfek

Nekik nem kell. Részben nyilván azért, mert nincs mit elzárniuk, részben mert nem tudják kezelni, hogy a bizalom hiányáról ne is szóljunk. A gazdasági igazgató törődötten áll a széfek tornya előtt. Egyetlen módja van, hogy megszabaduljanak tőlük: a beszerzési áron viheti, aki akarja. A befolyt összegből műszereket vásárolnának, és pótolnák a haldokló gépeket. Ha… Ha elkelnek a széfek. Nézelődöm a lakásban. Itt nem fér el páncélszekrény, a lemezeim, amelyeket legnagyobb értékeimnek vélek, amúgy sem férnének bele. Nem, nem vásárolok páncélszekrényt. Egyébként is: akiket valaha is meglátogattam a kórházakban, sosem említették, hogy a szívük vágya volna a páncélszekrényke az ágyuk fölött. Gyógyszerért ácsingóztak, az azonban nem mindig volt. Szerették volna, ha kellő számú ápolószemélyzet működik az osztályon, de ilyesmi csak kivételes esetekben fordult elő. Ha feltettem volna a kérdést: szükségük van-e páncélozott szekrénykére, alighanem intézkedtek volna, hogy teremtsenek számomra megfelelő helyet az ideg-elmeosztályon. „Nagyon súlyos eset – suttogták volna ügyintézés közben -, valami széfről zagyvál.” Valamiképp a ma megélt világ jelképei ezek a széfek a csomagokban. Nagy hókuszpókusszal kiemelik őket a dobozból, kinyitják, egyiket a másik után, és – mind üres. Lázas kutatás kezdődik, hátha van valamelyikben valami. De üresek. Ilyen világban élünk. Lázasan hüvelyezzük az ígéreteket, programokat, szavakat. Tornyot lehetne építeni belőlük, de – üresek. Nyilván az illetékes kasszák sem teltek meg a széfek gyártása, pakolása, szállítása, raktározása nyomán. Még szerencse, hogy alig-alig szereltek föl néhányat.

Idegesítő, ha nevetség tárgyai vagyunk, mi, magyarok. „Már látni az alagút végét!” – vigasztalt a felelős személyiség. Aztán a 6-os út építése közben beomlott az alagút. Így építünk mi. Kórházak sora jutott csődhelyzetbe – sebaj, jönnek a széfek. Nem a műszerek. Nem a korszerű gyógyítás eszközei. A széfek! Nekem azért volna egy szerény, de bizonyára népszerű javaslatom a páncélszekrénykék hasznosítására: szélesre tárnám ajtajukat, és betessékelném azt, aki kitalálta, aztán azokat, akik tönkrezúzták a magyar egészségügyet. Egy csomót fönntartanék az oktatásügy mai felelőseinek, és azoknak, akik pénzhiányra hivatkozva tovább rontják a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát, aztán… Istenem, hány embernek kellene helyet szorítani! Legelőre tetetném azt, amelybe az üres ígérgetőket zárnám. „Kulcsold be, fiam! Jó erősen, hogy ki ne jöjjenek!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.