Tűnődés a hétről: Széfek

Nekik nem kell. Részben nyilván azért, mert nincs mit elzárniuk, részben mert nem tudják kezelni, hogy a bizalom hiányáról ne is szóljunk. A gazdasági igazgató törődötten áll a széfek tornya előtt. Egyetlen módja van, hogy megszabaduljanak tőlük: a beszerzési áron viheti, aki akarja. A befolyt összegből műszereket vásárolnának, és pótolnák a haldokló gépeket. Ha… Ha elkelnek a széfek. Nézelődöm a lakásban. Itt nem fér el páncélszekrény, a lemezeim, amelyeket legnagyobb értékeimnek vélek, amúgy sem férnének bele. Nem, nem vásárolok páncélszekrényt. Egyébként is: akiket valaha is meglátogattam a kórházakban, sosem említették, hogy a szívük vágya volna a páncélszekrényke az ágyuk fölött. Gyógyszerért ácsingóztak, az azonban nem mindig volt. Szerették volna, ha kellő számú ápolószemélyzet működik az osztályon, de ilyesmi csak kivételes esetekben fordult elő. Ha feltettem volna a kérdést: szükségük van-e páncélozott szekrénykére, alighanem intézkedtek volna, hogy teremtsenek számomra megfelelő helyet az ideg-elmeosztályon. „Nagyon súlyos eset – suttogták volna ügyintézés közben -, valami széfről zagyvál.” Valamiképp a ma megélt világ jelképei ezek a széfek a csomagokban. Nagy hókuszpókusszal kiemelik őket a dobozból, kinyitják, egyiket a másik után, és – mind üres. Lázas kutatás kezdődik, hátha van valamelyikben valami. De üresek. Ilyen világban élünk. Lázasan hüvelyezzük az ígéreteket, programokat, szavakat. Tornyot lehetne építeni belőlük, de – üresek. Nyilván az illetékes kasszák sem teltek meg a széfek gyártása, pakolása, szállítása, raktározása nyomán. Még szerencse, hogy alig-alig szereltek föl néhányat.

Idegesítő, ha nevetség tárgyai vagyunk, mi, magyarok. „Már látni az alagút végét!” – vigasztalt a felelős személyiség. Aztán a 6-os út építése közben beomlott az alagút. Így építünk mi. Kórházak sora jutott csődhelyzetbe – sebaj, jönnek a széfek. Nem a műszerek. Nem a korszerű gyógyítás eszközei. A széfek! Nekem azért volna egy szerény, de bizonyára népszerű javaslatom a páncélszekrénykék hasznosítására: szélesre tárnám ajtajukat, és betessékelném azt, aki kitalálta, aztán azokat, akik tönkrezúzták a magyar egészségügyet. Egy csomót fönntartanék az oktatásügy mai felelőseinek, és azoknak, akik pénzhiányra hivatkozva tovább rontják a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát, aztán… Istenem, hány embernek kellene helyet szorítani! Legelőre tetetném azt, amelybe az üres ígérgetőket zárnám. „Kulcsold be, fiam! Jó erősen, hogy ki ne jöjjenek!”