Mindenki más lélekkel távozik, mint ahogy érkezett…

Tizenöt éves a Manréza Dobogókőn – A jezsuiták által fenntartott dobogókői Manréza nevét egy spanyolországi helységről kapta, ahol a rend alapítója, Loyolai Szent Ignác 1520-21-ben mint sebesült katona hosszabb időn át egy barlangban kizárólag az imának, az aszkézisnek szentelte magát. Krisztusra figyelt, az ő szándékát kereste. Sorsdöntő volt ez a jezsuita rendet alapító Szent Ignác számára. Itt készített jegyzetei alapján állította össze később híres könyvét, a Lelkigyakorlatokat.

Fiatalok a tettek mezején

A „72 óra kompromisszum nélkül” idei országos akciójáról – A hosszú hétvége alatt fiatalokat megmozgató, háromnapos, azaz 72 órán át zajló, országos szintű közhasznú és jótékonysági tevékenységsorozatot szervezett a keresztény egyházak ifjúságának közös tevékenységét koordináló Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI).

A kettős távlat ünnepe

A külső kép a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra… – fogalmaz Pilinszky János a Tél küszöbén című írásában.

„Isten szava az igazi valóság alapja”

Véget ért a Püspöki Szinódus ülése – XVI. Benedek pápa október 26-án a Szent Péter-bazilikában a szinódusi atyákkal együtt misézve lezárta a Püspöki Szinódus október 6-án kezdődött XII. rendes közgyűlésének munkáját „Isten szava az egyház életében és tanításában” témáról.

Fénylő csillag az ökumené égboltozatán

Reményteli esemény a cédrusok országában – Napjainkban gyakran esik szó az ökumené tétova egy helyben topogásáról, némelyek egyenesen jégkorszakról beszélnek. Közben elfelejtjük, hogy gyülekezeteinkben egyre sürgetőbb a késztetés a felekezetek szorosabb együttműködésére és közös szolgálatára. A helyi adottságok és személyi feltételek szerint sok településen igen aktív az egyházak egymással való találkozása és közös véleményalkotása a település életének fontos kérdéseiről. Jó alkalmat ad erre a Biblia éve is.