Hazatért a rongyszedők apostola

Emmanuelle nővér mennyországa -Már csak négy hét választotta el századik születésnapjától az október 20-án éjjel békés álomban elnyugodott Emmanuelle nővért, akit – a francia sajtó szerint – világszerte hetvenezer „gyermeke” gyászol. Halála alkalmával tisztelettel emlékezett meg róla a Vatikán szóvivője, a párizsi érsek, Sarkozy francia köztársasági elnök, számos vallási és társadalmi notabilitás.

Novemberi imaszándékok

Általános szándék: – Hogy a szentek szeretetről tett tanúsága megerősítse a keresztényeket Isten és felebarátaik szolgálatában, Krisztus mintájára, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon.

Mindenki más lélekkel távozik, mint ahogy érkezett…

Tizenöt éves a Manréza Dobogókőn – A jezsuiták által fenntartott dobogókői Manréza nevét egy spanyolországi helységről kapta, ahol a rend alapítója, Loyolai Szent Ignác 1520-21-ben mint sebesült katona hosszabb időn át egy barlangban kizárólag az imának, az aszkézisnek szentelte magát. Krisztusra figyelt, az ő szándékát kereste. Sorsdöntő volt ez a jezsuita rendet alapító Szent Ignác számára. Itt készített jegyzetei alapján állította össze később híres könyvét, a Lelkigyakorlatokat.

Fiatalok a tettek mezején

A „72 óra kompromisszum nélkül” idei országos akciójáról – A hosszú hétvége alatt fiatalokat megmozgató, háromnapos, azaz 72 órán át zajló, országos szintű közhasznú és jótékonysági tevékenységsorozatot szervezett a keresztény egyházak ifjúságának közös tevékenységét koordináló Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI).

A kettős távlat ünnepe

A külső kép a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra… – fogalmaz Pilinszky János a Tél küszöbén című írásában.

„Isten szava az igazi valóság alapja”

Véget ért a Püspöki Szinódus ülése – XVI. Benedek pápa október 26-án a Szent Péter-bazilikában a szinódusi atyákkal együtt misézve lezárta a Püspöki Szinódus október 6-án kezdődött XII. rendes közgyűlésének munkáját „Isten szava az egyház életében és tanításában” témáról.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.