Ázsia

A szovjet rendszerben Kazahsztán a száműzetés helyévé vált. Ma Karaganda 2,5 milliós nagyváros, amelyben már található egy mecset és egy ortodox templom, most pedig egy új katolikus székesegyházzal gazdagodik. A helyi egyház 2001-ben kapta meg a kazah kormány engedélyét az építkezéshez, hála a Szentszék és az állami hatóságok közötti jó kapcsolatoknak. II. János Pál 2001-ben tett látogatást Kazahsztánban.

Indiában a menekülttáborokból is elűzik a keresztényeket

Az orissai tartományi kormány bezáratja a menekülttáborokat. A földönfutóvá vált indiai keresztények tízezrei menekültstátuszért folyamodnak az ENSZ-hez. Október 15-én bezárták a három baligudai menekülttábor egyikét, ahonnét kilencszáz embert űztek el. A védtelen emberek családonként tíz kilogramm rizst kaptak, ezen kívül semmit, még sátrat sem. Nincs hová menniük, falvaikba csak hinduként térhetnének vissza, keresztényként viszont erőszak fenyegeti őket. Az indiai keresztényeknek tízezreit fenyegeti éhhalál vagy erőszakos halál, amennyiben haladéktalanul nem történnek intézkedések. A legveszélyeztetettebbek a nők, a gyermekek, az idősek, valamint a papok és a szerzetesek. Azokban az államokban, ahol ezek az események zajlanak, elsősorban Orissában, az ellenzéki jobboldali Baratija Janata Párt és szövetségesei kezében van az irányítás, és mivel idén választások lesznek, a kormány számára politikailag előnyösebbnek tűnik, ha nem tesz semmit.

A kereszténység az indiai nemzeti örökség része

Manmohan Szingh indiai miniszterelnök az Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárával találkozva támogatásáról biztosította a keresztényeket. „A kereszténység nemzeti örökségünk része” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Kobia elmondta a miniszterelnöknek, hogy a nemzetközi keresztény közösség aggódik az orissai keresztények helyzete miatt, és arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa a békét, hogy a keresztények visszatérhessenek otthonukba, és félelem nélkül élhessenek.

Híreinket a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, az AsiaNews, az AFP, a KAP, a SIR, a KNA, a La Croix anyagaiból válogattuk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .