A mai embert kell megszólítanunk

A plébániák feladatai a hit terjesztésében – Róma püspöke – a kialakult hagyományokhoz híven – nagyböjt kezdetén találkozott az egyházmegye papságával. XVI. Benedek pápa válaszolt a neki feltett kérdésekre. Ezek közül kettő a plébániák, illetve a lelkipásztorok feladataira vonatkozott: hogyan lehet ma hatásosan hirdetni az evangéliumot.

Mindenki a maga nemzeti színét viseli…

Beszélgetés Jelenits István piarista tanárral vádakról és hazafiságról – A tavasz a magyar közérzetben egybekapcsolódik a szabadság gondolatával. A keresztények esetében különösen is, hiszen a közelgő húsvét a történelmi szabadsággondolaton és törekvésen túlmenően a teljes szabadság valóságát adja meg. Jelenits István piarista tanár a két gondolatkört egybekötve, A katolikus nevelés és nemzeti identitás címmel tart előadást Debrecenben. Ennek kapcsán kérdeztük őt.

„Hogy a sebeket gyógyítsák…”

Assisi Szent Ferenc Leányai – A ferences család idén ünnepli a lelkiségük szerinti élet pápai jóváhagyásának nyolcszázadik évfordulóját. Az e karizma szerint élő férfiak és nők közössége, a ferences család ma három nagy ágra, azaz rendre oszlik.

Mária szépsége − ferences szemmel

Művészettörténeti konferencia Budapesten – Szűz Mária tisztelete a ferences művészetben címmel rendeztek konferenciát március 6-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola előadótermében. Mintegy nyolcszáz év teológiai gondolkodásába és művészettörténetébe engedtek bepillantást a közreműködők, megsejtetve az érintett részterület kimeríthetetlen gazdagságát.

Petőfi

Ha nem is ott, és nem is úgy,
de valami történt március idusán.
A Pilvaxban vele ifjak gyűltek össze
és esőt öntött rájuk a délután.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.