A helyszín ismét a Crown Plaza Hotel bálterme volt Dél-San Franciscóban. Jó volt látni, ahogy az elegánsan öltözött hölgyek és urak megérkeztek az eseményre, örömmel üdvözölték ismerőseiket, és hamarosan helyet foglaltak asztaltársaságuk körében.
Maurus atya, a Woodside Priory bencés szerzetes tanára által elmondott asztali áldás után kezdődött meg az ízletes vacsora elfogyasztása. A vacsora végeztével Gilbert Szilvia, a fenntartó bizottság elnöke felidézte az 1969-ben San Franciscóban cserkészcsapatot alapító Csoboth Tamás és felesége életútját:„Tamás bá’ Esztergomban, a ferences gimnáziumban kezdett cserkészkedni. Akkoriban, még ‘56 előtt Magyarországon létezett egy úgynevezett repülős cserkészcsapat, amelynek ő is tagja volt. 1956-ban, a forradalom kitörésének napján ő is ott volt a rádió épületénél, emiatt el kellett hagynia az országot. Éva nénivel a tengerentúlon, Kanadában találtak menedéket. Tamás bácsi hamarosan folytatta a cserkészetet, és Éva néni is belépett a közösség életébe.
1966-ban kerültek San Franciscóba, ahol akkor kezdték toborozni a cserkészet iránt érdeklődő gyerekeket, mert úgy érezték, a cserkészet erkölcsi alapot nyújt a fiatalok számára, és ezért érdemes áldozatot hozni. Kitartásuk és önfeláldozó munkájuk olyan közösséget teremtett, amely a mai napig összetart bennünket, hiszen a mai vendégsereg nagy százaléka volt cserkész vagy cserkész-szülő.”
Megemlítették a volt csapatparancsnokot is, akikre az öböl környéki magyarság tisztelettel és szeretettel emlékezik: Avvakumovits Ottó bá’ és Erzsike, Temesváry Marika, Temesváry Péter, Mozsgai Cili, Vincze Tamás, Gyulassyné Hites Györgyi és Csejtey Judit. A csapat jelenlegi vezetői hálájuk jeleként a csapat frisen készült fényképét nyújtották át Csoboth Csillának, aki szülei távollétében meghatottan vette át az ajándékot. Csilla kislány korában lett cserkész, majd később cserkésztiszt, most pedig lányait hozza vasárnaponként a foglalkozásokra.
A megemlékezés után az Eszterlánc táncegyüttes palotása nyitotta meg a bált, a vendégek jól szórakoztak, és kitartottak hajnalig.
Tóthné Kollár Kata cserkésztiszt
San Francisco (USA)
Apák napja
Március 8-án, vasárnap a diákmise keretében köszöntötték az édesapákat a Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói. Március Szent József hónapja, így minden évben ekkor adnak hálát a gyerekek édesapjuknak, nagyapjuknak, nevelőapjuknak fáradozásaikért, munkájukért, áldozathozatalukért. A katolikus iskola második osztályosai készítettek kedves műsort erre az alkalomra, énekekkel, szavalatokkal, imádsággal és egy szál virággal álltak a hívek és hozzátartozóik elé a Szent László-templomban.
Az ünnepi szentbeszédet Orbán István kanonok- plébános mondta, aki az ószövetségi Ábrahámot és az ő erős istenhitét állította példaként az édesapák elé. Örömét fejezte ki, hogy ma is vannak példamutató édesapák és nagyapák, akik a templomba, Istenhez viszik gyermekeiket, unokáikat.
A márciusi apák napját májusban természetesen követi a hagyományos anyák napja.
Szalainé Horváth Judit