Zarándoklat a remény kontinensére

Benedek pápa ezúttal is hangsúlyozta, hogy útja missziós, apostoli jellegű. Jézus Krisztust és Krisztus keresztjének üzenetét viszi a kontinensre. A katolikusokat hitükben szeretné megerősíteni, minden keresztényt pedig az ökumené iránti elkötelezettségben. Az egyház nem gazdasági, társadalmi vagy politikai célokat követ, üzenete azonban az emberek szívéhez szól, és így képes rá, hogy a társadalmat is megújítsa – mondta a pápa. Arra kérte a híveket, imádkozzanak az Afrikában élőkért, az éhség, a betegség, a jogtalanság, a testvérgyilkos konfliktusok és az erőszak minden formájának áldozataiért.

A Szentatya március 17-től 23-ig tartózkodik Afrikában. Egyházfőként első alkalommal jár a válságokkal terhelt világrészen, hogy hirdesse a társadalmi igazságosság és kiengesztelődés üzenetét. A gyilkos konfliktusok, az éhség és szegénység sújtotta Afrikában 170 millió katolikus él, a világ 1,2 milliárd katolikus lakosának 14 százaléka.

A Szentatya, aki április 16-án töltötte be 82. életévét, hatórás repülőút után – lapzártánkat követően érkezik Kamerun fővárosába, Yaoundébe. Kameruni programjának és az egész afrikai látogatásnak csúcspontja Szent József ünnepén, március 19-én, az ötvenkét afrikai helyi egyház bíborosaival és püspökeivel való találkozás, amikor bemutatja az októberi szinódusi ülés munkadokumentumát. A püspöki szinódus Afrikával foglalkozó rendkívüli ülése Rómában lesz.

A Szentatya pápasága előtt, bíborosként egyszer járt már Afrikában, 1987-ben Kongóban. A mostani apostoli út Angolában, az egykori portugál gyarmaton folytatódik. Angola huszonhét évig szenvedett polgárháborútól, és most a kiengesztelődés útját járja.

Fontos programpont lesz udvariassági látogatása Luandában, Angola fővárosában José Eduardo dos Santos elnöknél, aki nagy nemzetközi tekintélynek örvend. A pápa ezt az alkalmat használja fel arra, hogy egész Afrika állami és közéleti vezetőit megszólítsa.

Először szerepel egy pápalátogatás programján – a katolikus nőmozgalom kívánságára – az asszonyokkal, lányokkal való találkozó, mégpedig Luanda legszegényebb városrészének egyik plébániáján, március 22-én. Angola a Szaharától délre az első missziós ország volt. Már 1455-ben V. Miklós pápa felkérte V. Alfonz portugál királyt, hogy építsen templomokat, küldjön hithirdetőket Afrika felfedezett nyugati partjaira. X. Leó pápa pedig 1518-ban a király fiát, Henrique Kinu-Mbembát nevezte ki kongói püspökké, akinek egyházmegyéjéhez 1596 óta tartozott hivatalosan Angola.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .