A természettudományos oktatás helyzetéről

Az oktatás stratégiai kérdései címmel rendeztek konferenciát a természettudományos oktatás helyzetéről a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetőinek Országos Egyesülete szervezésében a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben március 20-án.

Őrizték a tüzet: „Titokban korrepetáltam, hittant tanítottam…”

Beszélgetés Őri Máriával – A II. világháború után, a kommunista hatalomátvételt követően az egyházüldözés legkülönbözőbb formáit tapasztalhattuk meg. Főpapokat börtönöztek be, koholt vádak alapján ítéltek el papokat, apácákat vagy világiakat, akik bátran megvallották hitüket, szót emeltek az igazságtalanság ellen.

Nem hallgatni…

Regőczi István atya Nemzeti Örökség-díjas – Magyarságmentő papi szolgálatáért Magyar Örökségdíjjal tüntetik ki Regőczi István atyát. A díjátadásra március 21-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az Olvasó írja

Sokakért – azaz mindenkiért – A püspöki konferencia tavaszi tanácskozásáról szóló beszámolóban (Új Ember, március 15.) olvasom, hogy pünkösdtől az átváltoztatás szavai ismét így fognak szólni: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Jaschkó István halálára

István atya 2006-ban lett kilencvenhat éves – a kínai számítás szerint, akik az éveket a fogamzástól számítják. Gyengülő egészsége tüdőgyulladáshoz vezetett, ezért a múlt év végén kórházba került, de az volt a kívánsága, hogy amint lehet, vigyék haza – a Hua Kuang centrumba. Ott akarta bevárni Isten hívását. Végül visszavitték, aminek nagyon örült. Másnap, március 17-én reggel ott halt meg.

Tűnődés a hétről: Elmondatlan szavaink

Évtizedekkel ezelőtt látott osztálytársamról álmodtam. Egy régi típusú, hosszú orrú szuszogó buszban üldögélt a kalauz előtti ülésen. (Az idősebbek emlékezhetnek: a jármű hátsó ajtajánál kialakított ülésen szorongott a kalauz, onnan adott jelet az indulásra.)

Erő – erőszak nélkül

Szülők és pedagógusok az iskolai konfliktusok megoldásáért – Az oktatási intézményekben az utóbbi időben gyakorivá vált, erőszakba torkolló konfliktusokról és problémákról, valamint az általános és középiskolákban működő szülői munkaközösségek tevékenységéről és lehetőségeiről tartottak tanácskozást a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben március 14-én. A fórumra meghívták valamennyi egyházi iskola, valamint azok szülői munkaközösségeinek képviselőit.