Három vallás – egy béke

Tagjai – ünnepi alkalmakkor – fehér palástot viselnek, melynek bal oldalán a vörös, jeruzsálemi keresztet hordják. Eszményeik mai megvalósulásáról és a szentföldi viszonyokról kérdeztük Tringer László orvosprofesszort, magyar helytartót.

A szentföldi latin keresztények döntően az arab népességhez tartoznak. A jeruzsálemi patriarchátus területe nemcsak Izraelre és a Palesztin Hatóságra terjed ki, hanem Jordániára és Ciprusra is. A jeruzsálemi pátriárka – mint a pápa megbízottja – gyakorolja a rend lelki irányítását, a rend nagymestere pedig a pápa által kinevezett bíboros, jelenleg John Patrick Foley.

A Gázai övezetben kitört háború kezdetekor a Szent Sír Lovagrend imanapot szervezett a Szentföld békéjéért. Ennek során gyűjtést tartottunk, s az így befolyt összeget római központunkon keresztül juttattuk el a Szentföldre.

A lovagrend egyik küldetése a jeruzsálemi latin patriarchátus által működtetett intézmények, iskolák, kórházak, szeretetotthonok, plébániák támogatása. A legtöbb helytartóság a központi elosztáson túlmenően közvetlen kapcsolatot is kialakít egy-egy intézménnyel. A lengyel lovagokkal közösen a mi patrónusi oltalmunk alatt áll az Ain-Arikban lévő iskola, amelynek informatikai fejlesztéséhez hozzájárultunk az elmúlt évben.

A katolikus plébániák Palesztinában, de Izrael területén ugyancsak a szórványban élő keresztényeket fogják össze. Elvétve találunk csak tisztán katolikusok lakta falut Palesztinában. A plébániák által működtetett iskolákba muszlim gyerekek is járnak. Támogatásunk így hozzájuk is eljut, aminek örülünk, hiszen törekvésünk az, hogy az említett intézmények segítségével a keresztények jobb keresztényekké, a muszlimok jobb muszlimokká váljanak.

Palesztinában és Jordániában a lakosság számához képest elenyésző keresztény népességet nagyobb arányban találjuk meg a társadalom vezető rétegeiben. Jordániában például a keresztények száma talán az egy százalékot sem éri el, a jordániai közhivatalok tisztviselőinek mégis közel harminc százaléka keresztény. Az iskolák, kulturális központok és plébániák hozzájárulnak a lakosság műveltségi színvonalának emeléséhez.

Jeruzsálem nevében hordozza: a béke városa. Ez a föld három egyistenhívő világvallás szent helye. Érdekes gondolatot vetett föl a térséget jól ismerő Msgr. Robert L. Stern, a Katolikus Közel-keleti Jóléti Szövetség főtitkára. Szemben a judaizmussal és az iszlámmal, a földrajzi kötődés a kereszténység számára nem ugyanazt jelenti. A keresztényeknek a Szentföld szent hely – Krisztus lába nyomát őrzi, halála és feltámadása tette szentté – ez azonban mégsem geográfiai kötődés, mint a zsidók számára a siratófal, amely nekik „a templomot” jelenti, vagy a szikla az iszlám vallásban, ahonnét Mohamed a mennybe ugratott.

Abban az esetben, ha – tételezzük föl – a Szentföldön már egyetlen keresztény sem él (az emigráció – különösen a második világháború óta – fölgyorsult), ez a tény számunkra nem jelentene semmiféle megrázkódtatást, ugyanis nem érinti vallásunk lényegét. Számunkra a Szentföld szimbólum és történelem. Fölvethető a kérdés: a hívő, vallásos emberek között, akik hisznek a természetfölöttiben, miért ilyen erős az ellenségeskedés, mint aminek tanúi vagyunk a Szentföldön? Egy nagy teológus azt a meglepő kijelentést tette: Krisztus eljövetelével az emberek semmivel sem lettek jobbak – de lehetőségeik végtelenül kitágultak. Az emberek közötti konfliktusok mindig és mindenütt jelen vannak. Ezek részben vallásiak, de amint látjuk, a háborúk mégis inkább etnikai jellegűek.

A Szentföld történetét végigkísérő háborúkért és vérengzésekért nekünk, keresztényeknek legalább annyi szégyellnivalónk van, mint a másik két vallás képviselőinek. Elég a keresztes háborúkra, az utánuk következő jeruzsálemi latin királyság történetére utalnom. Értelmetlen összehasonlítani, melyik vallás képviselői jobbak a másiknál.

A hosszú iszlám uralom alatt a Szentföldön a keresztények zarándokútjai kisebb-nagyobb nehézségekkel töretlenül folytatódtak, az iszlám időkben folyamatosan működött a Ferences Kusztódia, ilyen értelemben tehát beszélhetünk iszlám vallási toleranciáról. Van-e esélye annak, hogy a Szentföldön valaha megbékéljenek egymással az ott élő zsidók, arabok és keresztények? Erre utaló törekvéseket folyamatosan hangoztatnak. Békefolyamatról beszélnek, amely gyakran békétlenségi folyamatként értelmezhető. Ez mindig az aktuálpolitikai erőviszonyok szerint alakul. Az igazi hívők számára a megbékélés szükségessége sosem volt kérdéses. Jártam a Szentföldön iszlám, zsidó és keresztény közösségben egyaránt, s mindenütt a legbékésebb hangnem uralkodott. Ettől független az aktuálpolitikai helyzet, amely a Szentföldön egy államalakulatot hozott létre a huszadik században, olyan erőkkel a háttérben, amely erők nem onnan származnak.

Annak idején a jeruzsálemi latin királyság létét, gazdasági fenntartását a nyugatról folyamatosan áramló segélyek biztosították. Ebben döntően a templomos lovagrend bizonyult a legfontosabb szervezetnek, de mások – köztük a mi közösségünk – is fontos szerepet játszottak. Az államalakulat így maradhatott fönn kétszáz évig. Senki nem láthatja, hogyan alakul a mai közel-keleti geopolitikai helyzet, de nyilvánvaló: ha a három vallás hívei hitüket igazán követnék, meg lehetne oldani a békés egymás mellett élést. Ma ezt csak remélhetjük, s a magunk részéről az anyagi áldozat mellett másik hivatásunk, az ima, a könyörgés és a közös elmélkedések segítségével ennek szorgalmazása.