Merjünk szembeszállni a keresztényellenességgel!

George Pell bíboros, Sydney érseke egy londoni konferencián arra buzdította a keresztényeket: szedjék össze önbizalmukat és bátorságukat, hogy bátran szembe tudjanak szállni a nyugaton egyre erősödő vallási és szekuláris intoleranciával.

A bíboros március közepén az oxfordi egyetem Newman Társasága által rendezett konferencián beszélt, melynek témája a vallási és a szekuláris intolerancia volt. Előadásában figyelmeztetett, hogy nyugaton a katolikus egyház szabadságát ma új, alattomos törekvés veszélyezteti: a diszkriminációellenes törvény és az emberi jogok hangoztatásával támadják a vallást a közéletben, sőt a személyiségi jogok terén is.

Pell bíboros egy kaliforniai esetet hozott fel példaként, ahol a keresztények és a mormonok a Proposition 8 elnevezésű törvényjavaslatot támogatták, amely a házasságot egy férfi és egy nő szövetségeként határozza meg. A szavazás után számos templomot vandál módon megrongáltak, és homoszexuális aktivisták nyomására a törvényjavaslat támogatói közül sokan feketelistára kerültek és elveszítették állásukat.

„A keresztényellenes feketelistázás és megfélemlítés észrevétlenül, csendben történik. A demokráciához hozzátartozik, hogy hívők és nem hívők egyaránt szabadon beszélhessenek nézetkülönbségeikről, bírálhassák egymás meggyőződését (amit a katolikusok valaha apologetikának neveztek), és evangelizálhassanak, természetesen mindig tiszteletben tartva az egyén szabadságát. A kölcsönösség nagyon fontos: ez nem egyirányú utca. Egyes szekuláris felfogásúak azonban mintha ezt gondolnák…” – fogalmazott a bíboros.

George Pell az amerikai elnök ígéretére is utalt: Barack Obama jóváhagyná az abortusz törvényességét kimondó jogszabály-módosítást, ami egyben azt jelentené, hogy az orvosok nem tagadhatnák meg lelkiismereti okból annak elvégzését. A bíboros szerint ez az elnöki döntés valóságos kultúrharcot eredményezne. „A kormány és az igazságszolgáltatás nem bánhat úgy a hívőkkel, mint megtűrt, megosztó kisebbséggel, amelynek mindig le kell mondania jogairól a többség szekuláris célkitűzései érdekében – már csak azért sem, mert a társadalomban messze többen vannak a vallásos emberek.” (Zenit)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .