Hogy ne maradjon keresztények nélkül…

Gyűjtés a Szentföld javára – A pápa és az egyetemes egyház aggódik a szentföldi keresztények sorsáért, akiket az erőszak gyakran elvándorlásra kényszerít. Nagyböjtben a Keleti Egyházak Kongregációja levelet küldött a világ püspökeinek, melyben a szent helyek támogatását kéri. „A földet, amely a kereszténység bölcsője volt, az a veszély fenyegeti, hogy keresztények nélkül marad” – figyelmeztet Leonardo Sandri bíboros prefektus. Aggodalmát fejezi ki a Gázai övezetben kiújult erőszak miatt, amely kioltotta karácsony örömét és elhomályosította a reményt.

Ugyanakkor tájékoztat, hogy 2008-ban a zarándokok lelki és anyagi támogatása a helyi keresztények számára meghaladta a 2000-es jubileumi év segítségnyújtását. A jelenlegi állandó erőszak klímája elvándorlásra készteti az embereket a szent helyekről. A pápa nevében Sandri bíboros köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik részt vesznek a Szentföld javára hirdetett gyűjtésben.

A tavalyi nagyböjti gyűjtésnek köszönhetően plébániákat, családokat, iskolákat, egyetemeket és más kulturális intézményeket, valamint művészeti projekteket támogattak több szentföldi településen a befolyt összegből. A mai vasárnapon hazánk templomaiban is a szentföldi keresztények javára lesz a gyűjtés.