Ima a Szűzanya oltalmáért

Az eső áztatta hegyoldalon sietve igyekeztem a kápolna felé. A vasárnap délutáni csöndben távolinak tűnt a völgyben elnyúló város, a néhány arra járó autó sem zavarta meg a környék nyugalmát. A kertből kiszűrődő gyermekhangok felidézték bennem a hely történetét, mely szorosan kötődik a legkisebbekhez, s rajtuk keresztül az isteni kegyelem működéséhez.

Az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei: Jézus Szíve ünnepére

A sokszínű egyház egyik példája a misztika és a realista tomizmus egymás melletti léte. Noha Jézus Szívének tisztelete alapvetően a német misztikusok időszakában született meg (például az Énekek éneke hatására), igazából a XVII. század második felében terjedt el – köszönhetően Alacoque Szent Margit látomásainak és Eudes Szent János buzgólkodásának.

A papok évének védőszentje

Százötven éve hunyt el az arsi plébános – Szerény képességekkel rendelkezett, de szíve bölcs volt és nyitott az Úr felé. Idén százötven éve hunyt el és nyolcvan esztendeje lett a plébánosok védőszentje Vianney Szent János, az arsi plébános.

Imádkozzunk velük – és értük is

A papság éve következik – Krisztus hűsége, a papok hűsége – ez a mottója a papságnak szentelt évnek, amelyet június 19-én, Jézus Szíve ünnepén nyit meg XVI. Benedek pápa a Szent Péter-bazilikában imádkozott vesperás keretében.

Zsámbéki Premontrei Esték

Kezdetben a színházi előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket, gyermekprogramokat magába foglaló, negyed évszázados múltra visszatekintő Zsámbéki Szombatok Kulturális Fesztivál kínálatába tartoztak azok az egyházzenei koncertek is, amelyeknek a barokk Keresztelő Szent János-templom ad otthont.