Marhavagonban utazott, hogy beléphessen a rendbe

Itt találkoztam azzal a nővérrel, akin keresztül megismertem az Unum Szövetséget” – meséli Gerő Éva Terézia testvér, aki 1937-től lett munkatársa a szövetségnek.
A társaságot 1938-ban Mester Margit Mária alapította P. Csávossy Elemér SJ segítségével. 1938. szeptember 15-én Glattfelder Gyula csanádi püspök adta meg az egyházi jóváhagyást. A társaság lelkisége egyszerre kontemplatív és apostoli is. Gerő Éva Csávossy atyával vette fel a kapcsolatot, több könyvet elolvasott, amelyek segítették a lelkiség megismerésében, megélésében. 1943-ban, Bogner Mária Margit halálának tizedik évfordulóján zarándoklat indult Érdre, ahová a testvér is elment. Ott megismerkedett Mester Margit Máriával.

„Az egészségügyi vizsgálatkor az orvos azt mondta, nem fogom bírni a szerzetesi életet, Margit anya azonban bízott bennem, így 1944. december 22-én fölvett jelöltnek. Úgy terveztük, hogy a karácsonyt már együtt töltöm a testvérekkel, de reggel hiába vártam a villamost. Bejöttek az oroszok, mindenhol harckocsi állt, nem tudtam a testvérekhez kijutni Budakeszire. Végül marhavagonban utaztam le Szegedre, így kalandos úton léptem be az Unumba” – emlékszik a testvér a nem kevés megpróbáltatással járó kezdetekre.
Budapesten ősszel megindult az élet, az Unum bérelt egy házat a Gugger-hegyen, így 1945 decemberében Pesten volt a beöltözés, majd itt kezdődött a noviciátus. Ez két évig tartott, de közben Éva Terézia testvérnek be kellett állnia a munkába. Abonyba került, ahol hitoktatott az iskolában és a Szív Gárdát vezette. 1947-ben tette le első fogadalmát.

„Aztán nemsokára következett a szerzetesek deportálása, majd a rendek működésének betiltása. A szegedi testvérek mesélték, hogy éjjel rájuk törték az ajtót. Fél órát kaptak, hogy fölöltözzenek és a legszükségesebb holmit magukhoz vegyék. Teherautókon vitték őket Vácra, a püspökség területére. Hozzánk, Abonyba is hoztak nővéreket és irgalmas-rendi atyákat. A kápolnában voltam éppen, és láttam, hogy nagy teherautók állnak be a kertbe. A leponyvázott autókról sok nővér érkezett különféle szerzetesrendekből. Betelepítették őket a mi házunkba, így mi behúzódtunk egy kis szobába, és átadtuk nekik a többi helyet. Amikor az ideérkező nővérek látták a Szűzanya szobrát és a kápolnát, akkor elénekelték a Te Deumot. Hálát adtak a Jóistennek, hogy ilyen helyre hurcolták őket” – meséli a testvér a szétszóratás körülményeit.

Mivel sokan voltak, nem jutott mindenkinek ágy, így volt, aki szalmazsákon feküdt. Időnként ellenőrizték őket a hatóságok, hogy megvannak-e. Akiket oda hurcoltak, azok nem hagyhatták el a házat, csak az Unum-nővérek járhattak ki. Az abonyi emberek hoztak nekik ennivalót.
„Amikor a nővéreknek el kellett hagyniuk a tábort, engem Margit anya Pestre rendelt föl, hazajöttem apámhoz. Mikor a bátyám a frontra került, odavett a lakásba egy ismerős házaspárt, akik gyermeket vártak. Két szobában laktak, egy szoba nekem is jutott.”Éva Terézia testvér később háztartási alkalmazottként dolgozott egy családnál, majd a Szolidaritás Háziipari Szövetkezetnél bedolgozóként próbált pénzt keresni. Néhány évig gondozta beteg nevelőapját, majd amikor meghalt, több rendtársa is odaköltözött a házba, így együtt lakhattak. A rendtársak közül többen dajkaként, mások villamoskalauzként dolgoztak. Később a végzettséggel rendelkezők óvónőként helyezkedtek el.

Csávossy atyát, aki jezsuita provinciális volt, elhurcolták és bebörtönözték, mert kapcsolatot tartott a jezsuita atyákkal és Rómával. Ez nagy bűnnek számított akkor. Mi is kapcsolatban voltunk vele, hiszen lelkiatyánk volt. Margit anyát is letartóztatták, 1951. május 7-én elvitték, és öt év börtönre ítélték az államrend megbontása ellen irányuló szervezkedés miatt. Egy évig a Gyorskocsi utcában tartották fogva, sokáig nem tudtunk róla semmit. Később átvitték a kalocsai börtönbe, onnan írhatott egy rövid levelet, és hívhatott látogatókat is.”
Először Éva Teréz testvér mehetett le hozzá rövid látogatásra, de csak úgy beszélgethettek pár szót, hogy mellettük álltak az őrök. Margit anya négy évet töltött Kalocsán, időnként látogathatták, és írhatott levelet, ő 1956 májusában, ötvennégy évesen került ki a börtönből. Attól féltek, hogy meghal, mert nagyon beteg lett.

„Amíg Margit anya börtönben tartózkodott, én voltam a helyettese, gondoskodtam a testvérekről, akik tizennégyen voltunk. A nehéz körülmények között próbáltunk megélni, csöndben összetartottunk, volt egy pár új tagunk is. Mindenki civilben járt, civil munkahelyeken dolgoztunk, de arra törekedtünk, hogy átadjuk a lelkiséget a környezetünknek. 1961-ben Margit anya meghalt, és engem választottak elöljárónak, ezt a tisztséget 1991-ig töltöttem be.”1966-ban két társuk Svájcba emigrált, hogy ott kiépíthessék az Unum munkatársi körét. Éva Terézia testvért 1966. szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya napján – Ilona Mária és Klára Etelka testvérrel együtt – letartóztatták és börtönbe kerültek. Egyesületi joggal való visszaélés bűntettével vádolták őket. Éva Terézia testvér hat hetet töltött a Gyorskocsi utcában, majd a Markó utcába került, közbűntényesek közé. Három és fél hónapot töltött összesen börtönben, 1966 karácsonya előtt, az első tárgyalást követően kiengedték őket. A szabadulás után az egyik klinikára került segédműtősnek, majd az Országos Vízügyi Beruházó Vállalatnál dolgozott irodában, innen ment nyugdíjba 1975-ben.

Ettől fogva titokban a rendi ügyek szervezésével foglalkozott, többen titokban beléptek és fogadalmat is tettek Éva Terézia testvér lakásán, ahol mindig négyen-öten laktak együtt. Itt rendszeresen szerveztek találkozókat, összejöveteleket egészen az 1989-es újraindulásig. A szerzetesrendek engedélyezése után sikerült Kispesten megvenniük egy házat, majd ezt kibővítették úgy, hogy ez lett a központjuk.

Éva Terézia testvér most, nyolcvankilenc évesen, örök fiatalként kapcsolatot tart az itteni munkatársakkal, a lengyelországi kültagokkal. Már időskorában megtanult lengyelül, hogy tudjon velük beszélni. Rendszeresen küld körlevelet a kültagoknak és a munkatársaknak.

Az Unum hivatása, hogy imájával, áldozatával, munkájával és szeretetével elérje, hogy minél többen megvalósíthassák az egységet Istennel, és Istenben embertársaikkal. „Hogy mindnyájan egy legyenek” (Jn 17,21).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.