„Karolj fel egy papot!”

A Pápai Missziós Művek akciója a papok évében -XVI. Benedek pápa, a 2009-2010-es évet a papok évének nyilvánította. Ebben az időszakban különösen is fordítsuk figyelmünket pásztorainkra azzal, hogy mindennapi imánkba foglalunk az egyházi hierarchia bármely fokán álló papok vagy szerzetesek közül egyet.

Oroszország

Templom a Lenin-mauzóleum helyén? – Leonyid Szimonovics, az „ortodox zászlóvivők” egyesület elnöke az Interfax hírügynökségnek adott interjúban azt mondta: „Amíg Moszkva szívében Oroszország lelkiismerete szétrombolásának jelképe áll, addig a haza újjáépítése nem lehetséges.” A helyén építendő templom az új mártírok és hitvallók emlékét hirdesse.

Az új enciklika új szempontjai

XVI. Benedek szociális körleveléről – A Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) szociális pápai körlevél magyar fordítása még nem áll rendelkezésünkre, ezért a német szöveget alapul véve, a technika segítségével kezdtem hozzá a legfontosabb kifejezések gyűjtésének. Kerestem a mondanivaló új hangsúlyait. Közben jött a híre Tarcisio Bertone bíboros államtitkár előadásának az olasz szenátus tagjai előtt. A bíboros hiteles értelmezésének vázlata irányadó mindnyájunk számára.

Németország

Angela Merkel és minisztere az enciklikárólAz evangélikus kereszténydemokrata német szövetségi kancellár, Angela Merkel a müncheni katolikus akadémián július 21-én tartott előadásában méltatta a Caritas in veritate enciklikát. Merkel – megerősítve érzi magát az enciklika által: a gazdasági válság megoldása nem lehetséges „a keresztény emberképhez való visszatalálás nélkül”. Az első megvédendő és hasznos tőke az ember, az emberi személy a maga egészében.

Nők az egyházban és a társadalomban

Öt évvel ezelőtti levél a Vatikánból – II. János Pál pápa jóváhagyásával legbensőbb munkatársa, Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa írta alá azt a levelet, mely öt évvel ezelőtt, 2004. augusztus 6-án jelent meg, szinte enciklikának megfelelő tekintéllyel, fontos tanítással.

Mindent bekebelez az ember

Beszélgetés a válságról Korzenszky Richárd bencés perjellel – Szekszárdi meghívásnak tett eleget a tihanyi bencés közösség vezetője. Korzenszky Richárd az értékválságról beszélt, ami napjainkban a fejlett világot sújtja. Értékválságtól szenved a világ. Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele beszélt erről Szekszárdon, a Szent István-házban, népes hallgatóság előtt. A lelkipásztort a Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör és a Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület hívta meg.

II. János Pál pápa és a közgazdaságtan

Íme az ember – Egy pápa arcai címmel közgazdasági kerekasztal-beszélgetés elevenítette fel Budapesten a lengyel pápa szociális tanítását a jelen gazdasági krízisben. A beszélgetés során a szakemberek a mostani válság helyzetelemzése mellett szóltak az egyház társadalmi tanításáról, a keresztények felelősségéről, feladatáról, valamint XVI. Benedek legújabb – Caritas in veritate kezdetű – enciklikájáról.