Az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei: Kisboldogasszony napjára

A II. és az V. század között keletkezett, vitatott szerzőségű, azaz apokrif iratok nem megbízható szövegtanúk: az írók ellentmondanak egymásnak, a fontos részleteket pedig nem mindegyik említi. Sőt, arról sem Pszeudo-Máté, sem a Szent Jakab neve mögött megbúvó szerző nem tesz említést, hogy Mária mikor tanulta meg az ábécét. Egybeesések csak Mária templomba vitelének időpontjánál figyelhetők meg: a szent szülők lányukat hároméves korában vitték fel a templomba, ahol tizennégy éves koráig, házasságáig tartózkodott. Ezen esztendők során Mária szüntelenül imádkozott, az angyalok táplálták őt, a papoktól kapott ételt pedig szétosztotta a szegények között. Mária annyira gazdagodott bölcsességben, hogy kortársai már harmincévesnek vélhették volna őt.

Rév

Ha a Földanya méhét
rejtő ölébe kuporodva fölnézel
a mindenséggel örök égre,
borzongva érzékelheted
a végtelenbe hányódó
„semmi-létedet”.

A havas tarkály

A mindenfelé előforduló tarka lepkék között a tarkályok – nálunk az Euphydryas és Melitaea géniuszok képviselik őket – a nagy hódítók közé tartoznak. Az egész északi féltekén megtalálhatók, a sarkkörtől le egészen az Atlasz-hegységig, megvannak a Himalája vidékén, akárcsak az amerikai Sziklás-hegység és az Andok füves pusztáin. Egyik szép fajukkal nyár elején a stájerországi Grimming havasán találkoztunk.

Hírek

Papok és szüleik Rábakéthelyen – Szombathelyi egyházmegyés papok és szüleik, a kísérőkkel együtt hatvanöten zarándokoltak augusztus 22-én a Szentgotthárdhoz közeli Rábakethelyre, a Brenner János vértanú emlékére emelt Jó Pásztor-emlékkápolnához, ahol Veres András szombathelyi megyéspüspök mutatott be szentmisét. Idén harmadik alkalommal rendezték meg a zarándoklatot.

Könyvespolcra: Megszentelő szerelem

Nem az a baj, hogy a mai világ a szex jegyében él, hanem az, hogy ez a harsogó szexualitás végtelenül önző, öncélú, pillanatnyi ösztönös érzelmeket kielégítő, ezért romboló és megalázó.
A szexualitás Isten adománya, ebből eredendően a megszentelt házastársi szerelem és annak gyümölcse, a gyermek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti kifogyhatatlan bensőséges szeretetközösségét mintázza.