Van az emlékezésnek számos formája, de mindegyik akkor igazi, ha egyazon benső érzés vezényli, amely összeköt korokat és távolságokat, s valamiként az esztétikumot érintő hármasság örömét is nyújtja: a szépségét, a jóságét és az igazságét.
Lipp László atya halálára (1948-2009) – Ferences szerzetes szeretett volna lenni. Diákként az atyák álltak előtte papi példaképként, nem csoda, ha ő is Szent Ferenc kisebb testvéreinek közösségére vágyott. Akkoriban azonban az Állami Egyházügyi Hivatal korlátozta az évente fölvehető szerzetesjelöltek számát. Nem fért bele ebbe a keretbe, a hivatást azonban – amely egyben küldetés – nem vehették el tőle. Egyházmegyés pap lett, s az ország László atyaként ismerte meg.
A ferences rend pápai jóváhagyásának 800. évfordulója alkalmából két rangos tudományos munka látott napvilágot augusztus utolsó napjaiban. Medgyesy S. Norbert irodalomtörténész a XVIII. századi csíksomlyói ferences iskoladrámák művelődés- és lelkiségtörténeti hátterének és forrásainak a vizsgálatára vállalkozik, Soós Sándorné tudományos kutató, a szentendrei ferences gimnázium tanára pedig a rózsafüzér imádság történetét és a magyar irodalomra gyakorolt hatását mutatja be.
„…hajnalpírja van a voltnak” (Lászlóffy Aladár) Uros pannonhalmi apát 1226-ban, amikor kormányzása huszadik esztendejében számvetést készített, sokféle tevékenységéből két dolgot emelt ki: a leégett monostor épületegyüttesének csaknem befejezett újjáépítését és a monostor ügyeinek intézését, előmozdítását. Az újjáépítés eredményét akkor is, ma is csodálhatjuk. Erről (is) szól ez a kép: a kerengőt mutatja, annak az udvarát, a régi kertet, ahol annak idején a virágok mellett elsősorban gyógynövényeket termesztettek.
Az év legmelegebb napját a legmelegebb éjszaka követte. Álmatlanul forgolódtam. Nemcsak a meleg zavart, hanem a szomszédban nyaraló, frissen érettségizett ifjak is, akik éjjel egyig üvöltették a magnetofont, csupa olyan számmal, amelyekben a dob uralkodott.Néhány hete szigorlatra készülő tanítványom olvasmányjegyzékét tanulmányozva riadtan kérdeztem, mikor fogja mindezt elolvasni. Megnyugtatóan mosolygott: majd az interneten.
Turner Itáliája Budapesten – Ajándékba kaptuk a teremtett világot Istentől, hogy „uralmunk alá hajtsuk”. De vajon az ember alakítja a természetet, vagy – annak ellenére, hogy képesek vagyunk kizsákmányolni – valójában ő alakít bennünket? Az ember minden korban igyekszik saját képmására formálni a tájat. Folyókat terel el, városokat épít, ám az általunk alkotott részletek mögött mégiscsak ott marad valami érintetlen. Vagy inkább érinthetetlen, amely azután kicsit átalakítja az embert. Joseph Mallord William Turner (1775-1851), az angol festészet egyik legkiemelkedőbb, de mindenképpen legismertebb alakja ezt a kölcsönhatást kutatta.
Dániel pátriárka a középiskolai hitoktatásért – A hittan váljék kötelező tantárggyá a romániai középiskolákban – ezzel a kéréssel fordult Daniel ortodox pátriárka az elmúlt napokban Traian Basescu köztársasági elnökhöz.
Az ember nem abszolút ura a világnak – Castel Gandolfóban augusztus 26-án XVI. Benedek pápa hálát adott Istennek a teremtés értékes ajándékáért, amelyet nemcsak a vakáció időszakában lehet élvezni. A környezetpusztulás különféle jelenségei, a természeti csapások, amelyekről sajnos gyakran szól a krónika, arra szólítanak fel mindnyájunkat, hogy megfelelően tiszteljük a természetet. A föld a Teremtő értékes ajándéka, az egyház pedig elkötelezte magát a föld, a víz, a levegő védelmében, és arra törekszik, hogy megvédje az embert is saját maga elpusztításától.