A Szépművészeti Múzeum legújabb, Turner és Itália című kiállításán a festő munkásságának egy meghatározó vonulatát ismerheti meg a látogató: a korai tájképektől az utolsó évek újszerű, elvont alkotásaiig követhetjük nyomon a művész Itáliához fűződő kapcsolatát. A tárlat Ferrara és Edinburgh után érkezett Budapestre, de a több mint nyolcvan műalkotás között van néhány, amelyet csak itt láthat a közönség.
A romantikus alkotók más okból csodálták az antik világot, mint a reneszánsz vagy a klasszicista művészek: a rég letűnt kor számukra nem egyszerűen a szépség és a harmónia forrása volt, amelyből meríteni lehetett, esetleg utánozni, hanem egy teljesebb emberi létezés időszaka: az aranykor, az elveszett paradicsom. A hely szelleme által Itália az esszenciális élet szimbóluma lett – ezért írta Byron: „szép olasz hon, / Te világnak édenkertje vagy”. Egy magára adó alkotónak szinte kötelező volt ellátogatnia Itália földjére, már csak azért is, mert évszázadok óta az a vidék volt a művészek iskolája. Turner negyvennégy éves volt, már kiforrott művész, mikor először hosszabb időt tölthetett ott. Pályájának kezdetén a napóleoni háborúk meggátolták az utazásban, de képzeletben bejárta, sőt valójában már meg is alkotta a maga Itáliáját. Nagy antik műveltségre tett szert, és soha nem lankadó lelkesedéssel tanulmányozta mások, elődök és kortársak ilyen témájú képeit. A kiállítás első részében néhány, Turnerre nagy hatást tett alkotó munkájával is megismerkedhet a látogató, majd az angol mester azon képeivel, amelyeket még azelőtt készített Itáliáról, hogy egyszer is megpillantotta volna saját szemével. Először egy rövid fegyverszünet idején, 1802-ben jutott el a határ menti Aostáig, majd a stabil béke létrejötte után, 1819 augusztusától 1820 februárjáig hosszabb utazást tett Itáliába. Élete során összesen hat alkalommal látogatott el a napsütötte délre, s a mediterrán táj alapvetően meghatározta egész munkásságát. Első hosszú útján csak vázlatokat készített, huszonhárom kis könyvecskét rajzolt tele. Motívumokat gyűjtött – érdekelték a részletek, a diadalívek pontos felirata, a jellegzetes, lapos lombkoronájú fák formája, ám egészében nem a szemmel befogadható látványt, hanem a mögötte rejlő titkot kutatta. És hazatérve a sok apró részletből új valóságot alkotott. A kiállításon számos rajza, akvarellje és vázlata mellett néhány, útjait „összegző” nagy festménye is látható – részleteiben realisztikus, mégis soha nem látott, eszményi tájakat festett meg. A tér és az idő összemosódott képein, s az újabb utazások csak még inkább felerősítették ezt művészetében. A párás fényből egyre inkább előtűntek a mitológia alakjai, és az antik köveken felépült a modern Róma. Angliai témájú tájképeire is nagy hatással volt Itália: festményein a ködös Albion déli fényben ragyog, a folyókban Velence csillan, az angol kertekben mediterrán fák nőnek. A tárlat összesen nyolc, Itáliához kapcsolódó tematikus részben, ugyanakkor időrendi sorrendben tekinti végig Turner pályáját. Az utolsó egységben időskori műveivel is megismerkedhetünk. Az 1840-es évek második felétől a művész egyre inkább megszabadult a stílusbeli vagy módszertani kötöttségektől. Turner híres volt arról, hogy otthonosan mozgott az üzleti életben, jól el tudta adni képeit, és éppen ez tette lehetővé időskorára, hogy ne kelljen az elvárásoknak megfelelnie. Nem véletlenül tartották őt elődjüknek az impresszionisták, hiszen új technikákkal, színkombinációkkal kísérletezett, vagy éppen tökéletesen elmerült a fényben. Ezeken a képeken már egy egészen szubjektív világ tárul elénk – a táj, amely formálta Turnert, az embert, és amelyben talán megpillanthatjuk saját képmásunkat is.
(A Turner és Itália című kiállítás október 25-ig látogatható.)
