„Nagy igen” az emberi méltóságra

A Dignitas personae dokumentum – Az utóbbi évtizedekben megjelent egyházi dokumentumokat áttekintve láthatjuk, hogy azok közül nagyon sok foglalkozott az élettel, annak továbbadásával és védelmével. Ezek a között a legismertebbek a Humanae vitae (1968), a Donum vitae (1987), az Evangelium vitae (1995). Ebbe a sorba illeszkedik az elmúlt évben a Hittani Kongregáció által kiadott Dignitas personae (a személy méltósága) kezdetű instrukció (útmutatás) is.

A nemzet jövőjének záloga – a család

Keresztény társadalmi felelősségünket általában közösség keretében gyakoroljuk. Ilyen az egyházi, politikai vagy civil szervezet. December 16-án második alkalommal szervezi meg a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) a keresztény civil szervezetek fórumát.

Az öröm átélése

Ünnep a családban – Az élet ünnepek nélkül: hosszú út, pihenő nélkül. Az ünneplés mindig jelen volt és van az ember és a közösség életében. Különösen igaz ez a keresztényekre, hiszen Jézus üdvözítő tetteire emlékező ünneplésben bontakoztatják ki krisztusi létüket. Az esztergom-budapesti egyházmegye Családok a plébánián – Imádság és ünneplés a családban címmel kiadványt jelentetett meg idén, amelyben spirituális és gyakorlati tanácsokat fogalmaztak meg, amelyekkel bensőségesebbé tehetjük ünnepeinket. Összeállításunkban ebből idézünk, remélve, hogy ez minél több családban a karácsonyi öröm elmélyítését segíti majd.

A ferencesek Guadalupéja

Budán, a Magyar szentek templomában december 12-én immár harmadik alkalommal tartják meg a Guadalupei Szűz Mária emléknapját. Az idei ünnep a ferences rend születésének nyolcszázadik évfordulójához is kapcsolódik, így külön hangsúlyt kap majd a programban a világhírű mexikói Mária-kegyhely Szent Ferenc követőihez kötődő alapítása is.

Lényeglátásra kell nevelni

Adventi konferencia – pedagógusoknak – Szent Ferenc nem volt pedagógus, de sokaknak mestere lett, mert megtanulta a lényeget, hogy élet és imádság egy ponton azonos. Tiszta szívvel imádni, ez nyolcszáz évnek a legnagyobb kincse… Az imádás annak a viszonynak a felfedezése, hogy Isten akart minket, és a nemlétezésből teremtett – mondta Barsi Balázs ferences szerzetes a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben katolikus pedagógusoknak rendezett konferencián, december 5-én.

Bálint Sándor szellemiségével…

Valláskutató intézet alakult Szegeden – Bálint Sándor nevét viselő valláskutató intézet alakult nemrégiben Szegeden, melyet a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával közösen működtet. – Mi vár még feldolgozásra Bálint Sándor életművéből, illetve mi az, amit szemléletéből át kell ültetni a mai tudományosságba? – kérdeztük még a mostani konferenciát megelőzően az intézet vezetőjét, Barna Gábor professzort, az egykori tanítványt, későbbi munkatársat.

Pénzügyi elvonások nehezítik a működést

A püspöki konferencia téli üléséről – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1-jén és 2-án tartotta téli rendes ülését. A püspökök testülete megvitatta az idei zárszámadási törvény és a jövő évi költségvetési törvény egyházakat érintő aktuális helyzetét. Ennek sarkalatos pontja az úgynevezett kiegészítő támogatás kérdése. Az 1997-es vatikáni szerződés és az egyház-finanszírozási törvény értelmében annyi állami kiegészítés jár az egyházi iskoláknak, amennyivel az egyes önkormányzatok pótolják ki az adott évben iskoláik állami alapnormatíváját. E támogatás tényleges mértékét a zárszámadási törvény állapítja meg.

Újságírói kérdésre válaszolva Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke szólt arról, hogy a 2010-es költségvetésben névértékét tekintve a tavalyihoz képest tíz százalékkal kevesebb pénz jut az egyházaknak, ami az inflációt is beszámítva különösen jelentős veszteség. Emellett a közoktatási intézmények támogatására példátlan módon nem jelöltek meg konkrét összeget, így azt nem is lehet majd számon kérni. Ehhez tartozik az is, hogy a jövőben nem törvény, hanem rendelet határozná meg az egyházi közintézmények kiegészítő támogatásának mértékét, ez az eljárás azonban már szembehelyezkedne a vatikáni szerződéssel. A bíboros hozzátette: az egyházakat megillető költségvetési összeg nem tekinthető egyházfinanszírozásnak, az az adófizető polgárok gyermekei által látogatott iskolák pénze. Szerinte mindezekben az ügyekben a jogállami működés gyengéi jelennek meg. A bíboros azt is megjegyezte, hogy a Magyar Katolikus Egyház ha akarna sem mondhatna le önként az őt megillető, egymillió dollár feletti összegekről, így arról sem, ami az Állami Számvevőszék szerint jár neki, mivel ilyen esetekben a kánonjog szerint az Apostoli Szentszék illetékes.

Mintha ipari üzem volnánk…

Az ipolytölgyesi otthon vezetője az abszurd helyzetről – A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat fenntartásában működő ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon az ország egyik legnagyobb katolikus fenntartású, fogyatékos embereket ápoló-gondozó otthona. Költségvetésük része az állami normatíva, és az egyházi kiegészítő normatíva. Amikor az ország összes hasonló intézményének állami támogatása csökken, miképpen biztosítható az otthon működése – kérdeztük Formanek Tamás igazgatót.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.