A Magyar Szemőc

Hogyan jön ez ide? A következőképpen: a lepkész-természetbúvár szemével járva a Duna-Tisza közét, Magyarország és a Kárpát-medence szívét, mintha újabb özönvíz pusztítása után lennénk. Hova tűntek a halban dúskáló folyók? Hova tűntek a hatalmas tölgyesek? Hova tűnt a milliárdnyi madárnak otthont adó vízivilág? Hol vannak a Frankfurtig elhajtott szürke gulyák? Hova fogyatkozott az élet? Mi sodorta el? Gépek dohognak több száz hektáros steril szántóföldeken, amelyek rendeltetése már nem élelem, hanem energia termelése? És hol vannak a lepkék? Igen, a lepkék? Hol van a Magyar Szemőc (Melanargia russiae), a lepkészek magyar sakktáblalepkéje, amely a Rákos-pataktól le Kecskemétig honos volt a tölgyesekben? Az első világháború után már nem látták régi élőhelyein. Kipusztult. A régi beszámolók szerint a kora nyári erdőn nagy számban fordult elő. A kecses, sárgásfehér szárnyú, szürke foltos lepkék benépesítették a napfényes ligeteket – a lepkészek nagy örömére. Mivel a Magyar Szemőc „legközelebbi” előfordulása az orosz pusztákon volt (első példányait ott találták, ezért is hívják latinul russiae-nak, azaz orosznak), hogy lássák és gyűjtsék a lepkét, még a messzi Angliából is idejöttek. Megélték a magyar pusztát teljes virágjában és lepkéjében. Olyannyira nemes és érdekes volt ez a Magyar Szemőc, hogy a műkedvelő rovarász, Charles Rothschild báró képes volt éjszakánként lámpással járni a kies erdőségek nyiladékait, csak hogy kikutassa a lepke életmódját, mivel sejtette, hogy a hernyók csak éjszaka másznak elő és táplálkoznak a perjefüveken. A Magyar Szemőc elmúlt szinte minden mással együtt, ami a magyar pusztát jellemezte. Bár itt-ott még vannak „romok”, ezeket a nemzeti park próbálja megőrizni. De lehet, hogy még nem múlt el az „özönvíz”, és hogy ezek a romok se maradnak meg, és a régi magyar pusztai világnak csak a múzeumokban meg a könyvek lapjain marad nyoma. De a katolikus keresztény nem e fölött kesereg. Nem próbál a régi világ köré gátakat emelni és védeni, hátha megmarad valami abból, ami neki olyan kedves. Nem. A katolikus „természetvédő” a teremtést öleli magához, és vele együtt lép be abba a bárkába, amelyet az Atya szeretete kínál neki. Ragaszkodik hozzá, és megpróbálja beemelni életébe és mindennapjaiba. Nem zárja ketrecrács mögé, és nem mutogatja pénzért. Nem dobja el, vagy nem formálja át a maga céljainak megfelelően azt, ami jó. Így hajózik át az időn, hogy beléphessen a mennyei Jeruzsálem kapuin. Mert ha figyelmesen olvassuk a Szentírást, a mennyei Jeruzsálem nem technokrata város lesz, hanem csodálatos édenkert: gyümölcsöt hozó fákkal, életadó folyóval. És, bár nincs megírva, én biztos vagyok benne: a kipusztult Magyar Szemőccel.

  • Zsolt Bálint

    SZERETNÉM felhívni a t. szerkesztőség figyelmét, hogy ez nem Schmidt Egon, hanem az én írásom. Kérem vegyék le a honlapjukról, vagy cseréljék ki a szerző nevét. Megértésüket köszönöm. Üdvözlettel: Bálint Zsolt.