Látomások az utolsó időkről

Az alkotók – érzékenyen reflektálva korunk eseményeire – számos aktuális utalásokat rejtő művel jelentkeztek. A fogyasztói társadalom kritikája mellett feltűnik az embert rabszolgává tevő technika, az ökológiai katasztrófák sora, az erőszak, az értékvesztettség, illetve a nemzeti, történelmi sorskérdések is. Ugyanakkor e kaotikus társadalomban élő egyén válságára is felfigyeltek kortárs művészeink – az emberre, aki nem képes szembenézni saját mulandóságával, aki bezárta lelkét Isten előtt. A téma másik megközelítése az utolsó idők látomásszerű megjelenítése. A Jelenések könyve szavai térnek vissza újra és újra formába öntve, figyelmeztetve a közeledő ítéletre. Az alapvetően sötét – színeikben és gondolataikban egyaránt borongós – művek között csak elvétve találunk olyat, amelyik a megváltásra, a kegyelemre, a feltámadásra utal, pedig ezek ugyancsak részei az utolsó ítéletnek. S ez a pesszimista értelmezés végeredményben szintén társadalomkritika: az ember önmagát ítéli pusztulásra, s talán már a reményt is elveszítette. Profán és hitből fakadó, képző- és iparművészeti, „hagyományos” keresztény motívumokat használó (Napba öltözött asszony, haláltánc) és az értelmezhetőség határán mozgó elvont alkotások együtt alkotják a kiállítást. S ez a sokszínűség igazolja: a kereszténység és a Biblia, amelyek a kezdetektől legnagyobb ihletői voltak az európai művészetnek, aktuálisak ma is. Az alkotók ezúttal is műfaji, technikai megkötöttség nélkül adhattak be műveket a pályázatra – ennek eredményeként idén először animációs film is szerepel a kiállításon –, s a zsűri egyaránt szívesen fogadta a figurális és az absztrakt munkákat. Hiszen a biennálék célja, hogy a kortárs magyar alkotók ismét felfedezzék és újragondolják az európai kultúrát kétezer éve meghatározó keresztény ikonográfiát. Ugyanakkor az is, hogy a közönség megtanulja érteni és értékelni a kortárs műveket – s így egymásra találjon alkotó és befogadó. A cél nem elérhetetlen, évről évre egyre nagyobb érdeklődéssel büszkélkedhet a biennále, a művészeti élet és a közönség részéről egyaránt. A zsűrinek kétszázhuszonegy pályamunkából kellett kiválasztania a tárlat százhuszonhét alkotását. S idén először közönségdíjat is átadnak majd a kiállításon leadott szavazatok alapján.

(A tárlat 2010. március 7-ig tekinthető meg, december 21. és január 8. között azonban zárva tart.)