Párbeszéd a liturgiáról
Virágzó ágak
Görögkatolikus lelkiség
A húsvét előjelei
Az önkénteseket segítik
Szociális-karitatív alapképzést tartottak mintegy nyolcvan önkéntesnek és érdeklődőnek a Hajdúdorogi Egyházmegye debreceni érseki hivatalában március 30-án. A kurzust Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója vezette.
2019.04.14.
E heti lapszámunkban többek közt arról is írunk, hogy virágvasárnap az Egyházban ifjúsági világnap is. Interjút közlünk Serfőző Levente szegedi egyházmegyei ifjúsági referenssel. Beszámolunk arról is, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés keretében – Erdő Péter bíboros, prímás kérésére – megalakult a NEK Karitatív Bizottsága.
Amikor az érsek is szemetet szed
Az idei teremtésvédelmi napon, március 23-án az egri katolikus iskolák tanulói megtisztították az Egerből Egerbakta felé vezető 24. főút melletti szemetes területet. Az akcióban az egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek is részt vett.
Azonosították Boldog Sándor István ereklyéit
A Don Bosco Szaléziak Szent Istvánról Elnevezett Magyar Tartománya március 27-én, Budapesten arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy hosszas előkészület és kutatómunka eredményeként sikeresen exhumálták és azonosították Boldog Sándor István vértanú szalézi testvér ereklyéit.