Előkészület a húsvétra Londonban

A lelkinap vezetője Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke volt, aki arra hívta a résztvevőket, hogy együtt szemléljék Jézus arcát. Három elmélkedésen keresztül betekintést nyerhettek abba, hogy Krisztus a szaván keresztül gyógyít. Tanít, hogy a mi beszédünk is építő és gyógyító legyen. Bátorít bennünket, hogy olvassuk gyakran a Bibliát. Testével, az Eucharisztia szentségével táplálja az Egyházat, és közösséget hoz létre. Az előadó Szent II. János Pál pápát idézte: „Az Oltáriszentségben jelen van Jézus Krisztus a maga valóságában, és ezt vegyük komolyan!” Jézus az irgalmán keresztül gyógyítja Egyházát. Ferenc pápa így fogalmazta meg ezt: „Isten személyiigazolvány-száma: irgalom.”
Nyúl Viktor ugyanakkor szintén Ferenc pápa nyomán arra bátorított minden résztvevőt, hogy Jézus követésében ezt a három szót se felejtsék el: „köszönöm”, „kérem”, „bocsánat”. Gyakoroljuk ezeket mindennap – hangsúlyozta, hozzátéve: a szentgyónásban mindig találkozunk az irgalmas Atyával, aki visszafogadja a tékozló fiút.
A lelkinap jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlévők elvégezzék a húsvéti szentgyónást, a keresztút imádságával végigelmélkedjék Krisztus szenvedéseit, a szentmisén pedig hálát mondjanak a kapott kegyelmekért.

Forrás és fotó: Csicsó János angliai magyar főlelkész

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .