Nekünk nem elég a természetünknek megfelelőnek lenni, mint az állatoknak és a növényeknek. Nem elég egyéniségeknek lennünk. Számunkra szentnek lenni több, mint embernek lenni.

Jézus úgy jelenik meg, mint az isteni ígéretek beteljesítője, és válaszol a zsidó nép várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött visszavonhatatlan szövetség. A kapu szó egy másik képet is idéz Jézustól, amely még inkább megmagyarázza a jelentését: „Én vagyok az út, (…) senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Tehát ő valóban út, kitárt kapu az Atya felé: Istenhez vezet.

Nagy várakozás előzte meg a Compendium eucharisticum című kötetet, amelyet 2009. október 21-én, a szerdai általános kihallgatás alkalmával Antonio Cañizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa mutatott be a Szentatyának.

Alkalmas szószékre volt szüksége Jézusnak ahhoz, hogy a tóparton összegyűlt, várakozó sokaságnak hirdesse az örömhírt. Kérésére Simon Péter készséggel átengedte erre a célra egyik halászbárkáját, mely úgyis ott horgonyzott a part mellett. Nem volt nagy szolgálat, nem került nagy áldozatba. – Sokszor így van, hogy Jézus először csak apróságokat kér, csak kis dolgokat foglal le a maga számára emberi életünkből. Aztán következnek majd nagyobb igényei is. Ő a legigénytelenebb – és ugyanakkor a legigényesebb barát.

Evangéliumi perikópánk sajátos dinamika útján vezet: első részében egy egyszerű beszámolót találunk (Jézus a bárkából tanítja az egybegyűlt népet), második részében egy szimbolikus jelentésű csodás eseményre kerül sor (a csodálatos halfogás), végezetül pedig egy mély és eleven teológiai tapasztalás bontakozik ki (Péter térdre borulása Jézus előtt).