Hordozni azt, akit Isten elém hoz

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatásának napja II. János Pál pápa rendeletére 1997 óta a szerzetesek világnapja. Az este programjában fogadalomújítás, tanúságtételek, szentségimádás, agapé is szerepelt; a szentmise főcelebránsa Koronkai Zoltán jezsuita volt. Dobszay Benedek ferences a homíliájában a szerzetesi életmód különleges alapjáról beszélt. Sokan „a funkció alapján” tartják jónak a szerzetességet, mondván: hasznos a szüntelen imádkozás. Az érintettek azonban azt hangsúlyozzák, hogy nem a tevékenységük fontos, hanem a jelenlétük. A Jézus Krisztus életmódját felmutató szerzetesség radikális jel a világban, melynek kezdete egy találkozás. – Minket szíven talált Isten szeretetével úgy, hogy nem tudunk másképp tenni, mint hogy teljes létünket odaajánlva válaszolunk erre; nem tudunk mások lenni – mondta Dobszay Benedek. A különböző rendi fogadalmi szövegekben szerepelnek sajátos célok; bár valójában a szeretet önmagáért van, nincs külön célja. Mi, ferencesek azt ígérjük meg, hogy törekszünk eljutni a tökéletes szeretetre. Mindenki számára kérdés ez: melyik életállapotban, milyen közösségben tudunk ide eljutni? Örömmel nézhetünk körbe a megtelt templomban: Isten a szerzetesi hivatások sokszínűségét megteremtve tesz eggyé minket az egyházban. Hálát adhatunk ezért, hogy annyiféle módon hívott meg minket az Úr, s annyiféle módon akarja üdvözíteni általunk is az embereket. Újítsuk meg szerzetesi fogadalmunkat, egy-egy mécsest gyújtsunk, vigyük az oltárhoz – buzdította a jelenlévőket Benedek atya, akinek a felszólítására a női, férfi szerzetesekből hosszú sor alakult. Szegénység, tisztaság, engedelmesség – odaajándékozzuk mindenünket: az anyagiakat, a testünket és egész benső világunkat Istennek szüntelen, újra. A mécseshez hasonlóan, amely önmagának meghalva világít. Gyűlnek a kis lángok az oltár előtt, letérdelnek Teréz anya nővérei is, köztük sok afrikai – messziről hozva a meleget erre a hideg szívű, havas égtájra. Jövök hozzád, Jézus!… – énekli és zengi a gitáros, hegedűs, elektromos orgonás kis zenekar. A szentmise után hivatása születéséről beszélt Gabriella nővér, aki öt éve tagja a Jézus Szíve Társaságnak. „Megtapasztaltam egyik nap, hogy Isten úgy szeret, amilyen vagyok. Ez annyira lenyűgözött, hogy bár nem ismerem őt, egyszerűen szerettem volna viszontszeretni őt. Olyan élő kapcsolatban lenni vele, amelybe belefér a jó és a fájdalmas is. Kiválasztott engem minden kicsinységemmel, gyengeségemmel és tehetségemmel, s egyre csak tanulom, hogy felismerjem őt a mindennapokban. A közösségben, Krisztusban barátokká válunk – mondta a szerzetes nővér. – Ugyanakkor megmaradnak a külső akadályok, mégis szabaddá tesz Isten, mert benned történik valami, ami után már szabadon tudod követni Isten tervét. Néha hiányzik a család, a gyermekek, de Isten életet fakaszt az Istennek adott életből: hordozni kezdem azokat, akiket Isten elém hoz.