Passió, színes álmokkal
Az Ars Sacra Alapítvány szervezésében április 3-án nyílt meg Bada Márta roma festőművész Jézus szenvedéstörténetét tizenhat stációképen megjelenítő tárlata a budavári Mária Magdolna-torony földszinti termében.
Az Ars Sacra Alapítvány szervezésében április 3-án nyílt meg Bada Márta roma festőművész Jézus szenvedéstörténetét tizenhat stációképen megjelenítő tárlata a budavári Mária Magdolna-torony földszinti termében.
Ismét „kék sétát” szerveztek április 2-án, az autizmus világnapján Székesfehérváron. A „Ragyogj kékben!” jelszóval elindított nemzetközi mozgalomhoz az Autisták Országos Szövetségének fehérvári tagszervezete, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány révén csatlakozott a város.
Teljesen megújul az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház. Németh Tamás, a felújítást vezető építészmérnök az MTI-nek március 31-én elmondta: a sürgős javítási munkákat már megkezdték, a teljes belső és külső felújítás pedig négy év alatt, több ütemben valósul meg.
Lövések dördülnek a vaksötétben. Épp csak a torkolattűz parázslik fel, majd kiáltás hallatszik. Nem halálhörgés, nem is diadalüvöltés: bizonytalankodó kurjantások. Megvan? Sikerült? Hol a többi?
Maroknyi magyar csoport, idősek és fiatalok gyűltek össze március 30-án a londoni Szent István Ház Mindszenty termében, hogy az imádságban találkozzanak Jézussal, egymással, és így készüljenek a húsvét ünnepére.
Kórházi kezelés után lábadozva a Duna-parton jártam, a Szabadság és a Petőfi híd között. Ami nyomban feltűnt: nyoma veszett a sirályoknak.
A Szentatya április 3-án a hét végi marokkói útját idézte föl a Szent Péter téren, az általános kihallgatásra egybegyűlt hívőknek. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Karitatív Bizottságának munkáját Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér, a szervezet koordinátora mutatta be.