Az Ötödik Evangélium
Fotó: Vörös Győző archívuma

 

Éppen tíz év pergett le azóta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt megkezdte archeológiai-építészeti misszióját Jordániában, Keresztelő Szent János golgotáján, a Machaerus sziklaormán. Az egykori heródesi várkastély feltárását és részleges helyreállítását célzó, két évtizedre szóló koncesszió a félidejénél jár, de az ott zajló munka lenyűgöző eredményeiről és a XX. századi előkutatásokra visszatekintő dokumentációkból már a harmadik reprezentatív akadémiai monográfiája jelent meg a jeruzsálemi ferences Pápai Biblikus Intézet nagy presztízsű, világszerte terjesztett Collectio Maior sorozatában. A pazar képekkel illusztrált, angol nyelvű, vaskos kötet rangját, jelentőségét mutatja, hogy a Vatikán részéről Gianfranco ­Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke írt hozzá tízoldalas bevezetőt. Vörös Győzőt húsvéthoz közeledve „az Ötödik Evangélium” üzeneteiről kérdeztem.

– Gianfranco Ravasi fiatalon, biblikus professzor korában járt a Ma­chaeruson, és felismerte, hogy az újszövetségi események egyedi narratíváját és a szent evangéliumok korábban nem sejtett dimenzióját nyújtja. Ravasi bíboros, a Vatikán „főrégésze”, a Szent Archeológia Pápai Bizottságának elnöke a könyv előszavában hangsúlyozza: a Ma­chareus hiteles történelmi helyszín, „az Ötödik Evangélium” egyik fontos fejezete. Heródes Antipász várkastélyából úgy tekinthetünk Galileára vagy Jeruzsálemre, ahogyan egykor a házi őrizetben tartott Keresztelő Szent János.

„Az Ötödik Evangélium” kifejezés magyarázatra szorul. Kapcsolódik hozzá VI. Pál pápa szentföldi útja. Mit jelentett ez a Szentföld spirituális-történeti újrafelfedezése szempontjából?

– A II. vatikáni zsinat lezárását követően, 1964-ben VI. Pál felhívta telefonon az ifjú Husszein királyt, hogy el akar menni Jordániába, a Szentföldre. Az 1967-es hatnapos háború előtt ugyanis többek között Jeruzsálem, Betlehem és Jerikó is még a Jordán Hasemita Királyság részét képezte. A fiatal uralkodó nagyon megörült, és kijelentette, hogy várja a pápát Ammánban. VI. Pál 1964-ben tehát először Ammánba utazott. Hagyományt teremtett, ugyanis pápák korábban nem jártak a Szentföldön, még a keresztes idők Jeruzsálemi Királyságában sem. Péter apostolt követően a második egyházfő VI. Pál volt. A pápák világosan látták, ha az imitatio Christi gondolatával mennének a Szentföldre, e gesztust úgy értelmeznék a hívek, hogy azt másolva nekik is zarándokolniuk kell. A keresztény vallásban azonban eredendően nincs zarándoklat. Nem olyan, mint az iszlám; a muszlimoknak legalább egyszer el kell menniük omrára vagy hadzsra Mekkába. A kereszténység kezdetben nem igényelte a szentföldi zarándoklatot. Mulatságos dolog történt 1964-ben. A szentföldi kusztosz, egy olasz ferences hazalátogatott. Nápolyból Rómába tartott, ahol a Termini pályaudvaron újságírók várták, és kérdezték: „Kusztosz atya, tudja, hogy VI. Pál éppen a Szentföldön van?” Erre hahotázni kezdett: „Ez lehetetlen. Szent Péter óta nem járt pápa a Szentföldön.” Filmfelvétel tanúsítja a jelenetet. Ennyire ad hoc volt, és ennyire sokkolóan hatott a világra a pápa döntése.
Miután VI. Pál megérkezett Ammánba, megköszönte a király meghívását, és ezt mondta: „Azért jöttem ide, mert a Szentföld az Ötödik Evangélium.” A II. vatikáni zsinat egyik legdrámaibb üzenete volt ez; nem véletlen, hogy az első pápai gesztus 1964 januárjában az ottani látogatás volt. Azt üzente vele, hogy elkezdődött a kereszténység individualista korszaka, amelyben személyes igénnyé vált az evangéliumok olvasása. Az embereket érdekelni kezdte a történések háttere, magyarázata. Nincs történelem földrajzi kontextus nélkül, és nincs történelem műemlékek, régészeti emlékek nélkül, amelyek mindezt hitelesítik. VI. Pál a zarándoklatával tette nyilvánvalóvá, hogy ez az Ötödik Evangélium. II. János Pál, XVI. Benedek, majd Ferenc pápa az ő nyomdokain járnak, amikor valamennyien a jordániai Ammánban kezdik a zarándoklatot, és ezzel új modellt állítanak elénk, mindenkit bátorítva: keressék fel a Szentföldet, és megismerése révén tapasztalják meg Krisztus történeti valóságát.

A Machaerus III. monográfia a területen, a hegyen, illetve a citadella környékén végzett korábbi régészeti kutatások történetének és föllelt tárgykörének ismertetésén, elemzésén túl a királyi rituális fürdő (mikve) megtalálásától és feltárásától veszi fel a szálat. A kötet borítóján látható, akár az elmúlt években zajló munkák szimbólumának is tekinthető mikvelépcső milyen felismerésekhez vezetett?

– A 2016-ban feltárt királyi rituális fürdő a legnagyobb Jordániában. Egy kumráni típusú mikvéről van szó, ezért a Kumrán-kutatók figyelmét is fölkeltette. Az ottani mikvéket ugyanis szerették volna a Hasmoneus-korra datálni. A vonatkozó kutatások jelenlegi dominikánus igazgatója, a Francia Tudományos Akadémia tagja, Jean-Baptiste Humbert már korán, a 70-es években jelezte, hogy ezeknek Heródes-kori mikvéknek kell lenniük, amit a széles körű kumráni régészeti vizsgálatok is alátámasztanak. De kritikusai mindig arra hivatkoztak, hogy nincs rá heródesi analógia. Most viszont már van! A Machaeruson ez az óriási, 3,7 méter mély rituális fürdő – amelyet Nagy Heródes a maga számára készíttetett – rendkívül izgalmas lenyomata a heródesi építészetnek. A University College London professzora, David Jacobson elsőként jött rá, hogy a Talmud Middot (Mértékek) traktátusában szereplő, az egykori jeruzsálemi templomról szóló leírás alapján a szentélybe felvezető, hárompihenős, tizenkét fokú lépcső mérete egy az egyben megegyezik a mi machaerusi-heródesi mikvénkkel. Vagyis a Middotban közölt adatok nem Krisztus után 200 körül született fantázialeírások: létezik a lépcső korabeli, heródesi építészeti lenyomata, egy az egyes analógiája. Joggal feltételezhetjük, hogy a jeruzsálemi nagytemplomban egy ugyanilyen vezetett a szentek szentjébe.

Ahogyan utalt is rá, több szaktekintélyt, témaspecialistát vont be a munkába. Tudományos téren szükségszerű vagy ajánlott egy ilyenfajta nyitás?

– A nemzetközi akadémiai világban mi, magyarok többnyire „kültagok” vagyunk, de komolyabb projekteket megvalósítva könnyen meg tudunk hívni jelentős kutatókat a „beltagok” közül. Természetesen általuk a nemzetközi tudományos vérkeringésbe is jobban bekerülhet a munkánk. Míg a francia, angol, német, olasz tudományosság egyfajta kulturális imperializmussal tekint a Kelet-kutatására, addig nekünk, magyaroknak megvan az a különleges bájunk, hogy a klasszikus értelemben vett Szentföld – vagyis Izrael, a Palesztin Autonómia, Jordánia – területén hivatalos magyar szerepvállalás előttünk utoljára II. András király keresztes katonai missziója volt. Nyolcszáz évvel ezelőtt, 1217-ben a Szentföldre vezetett magyar keresztes hadjárat hasonló céllal indult el, mint a mi régészeti missziónk: szabaddá és a nemzetközi keresztény zarándoklatok számára elérhetővé akarta tenni az evangéliumi szent helyeket. De míg a keresztes lovagok ezt karddal próbálták elérni, addig mi a hasemita jordán királyi udvar meghívására tesszük. Ráadásul a lehető legkiválóbb kondíciók között, fantasztikus légkörben végezhetjük a kutatásainkat. A királyi család tagjai többször fölkerestek minket a helyszínen, és magam is több ízben tartottam előadást a palotában.
Visszatérve a kötet borítóképére és a közös munkára: kutatócsoportunkba öt külföldi kollégát sikerült bevonni szerzőtársnak. Köztük van két izraeli epigráfus, Asher Ovadiah és az olasz ferences Rosario Pierri jeruzsálemi professzorok, akik az egyik fontos görög szövegünk átírását és fordítását külön fejezetben végezték el. A már említett francia Humbert és a brit Jacobson professzorok mellett egy másik szerzőtárs Stefan Jakob Wimmer a müncheni egyetemről, aki a machaerusi Holt-tengeri kikötőnél 1985 és 1989 között dolgozó német régészeti misszió feltárásvezetője volt. Hosszas győzködés hatására vállalta, hogy megírja a Machaerus kikötője: Callirrhoe című fejezetet, amelyben összegezte a félbemaradt német kutatások eredményeit. A mi feltárási eredményeinkkel egybehangzóan egyértelműen igazolni lehetett, hogy valóban egy heródesi kikötőről van szó, amelyet ugyanazok a – citadellában is tevékenykedő – heródesi palotaépítészek alakítottak ki.

Említette a pozitív fogadtatást, a remek közeget. Ezek szerint jó keresztényként élni és dolgozni Jordániában?

– Magam tizenegyedik éve tartózkodom ott a feleségemmel és a gyermekeinkkel, és semmiféle jelét nem tapasztaltam annak, hogy egy keresztény másodrangú állampolgár lenne. Sőt, inkább pozitív diszkriminációról beszélhetünk. Az ország lakosságának három százalékát teszik ki a keresztények, viszont a parlamenti helyek kilenc százalékát kapják. A fiam muszlim iskolába jár, ahol az évfolyamukban hárman keresztények, de mindennap külön hittant, bibliaórát tartanak nekik. Ha csak egyetlen keresztény növendéke van az iskolának, már kötelesek felvenni egy avatott keresztény hitoktatót. A fiam elmesélte, hogy a tanáruk így kezdte a hittanórát: „A mi királyunk nem II. Abdullah őfelsége…” A gyerekek megijedtek, hogy mi lesz ebből. Folytatta: „A mi királyunk: Jézus.” Aztán: „A ti igazi Atyátok a Jóisten, az édesapátokra inkább tekintsetek úgy, mint a bátyátokra. Ne szólítsátok apának, szólítsátok inkább a keresztnevén, mert így még jobban megértjük, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk.” Tehát más, talán még közvetlenebb olvasatát adják ott a kereszténységnek.

Feltekintve a Machaerus csúcsára, a feltárások nyomán újra egyre jobban látszódnak a korábban ránctalan, csaknem kétezer évig érintetlen hegytető történelmi múltjának barázdái. Egyre látványosabbak a palota kirajzolódó részletei a fennsíkon. És a feltárással elindultak a hegyoldal, az egykori alsóváros irányába… Jelenleg milyen stádiumánál tart a munkafolyamat és a feldolgozás?

– Az a lego, amelyből megpróbáljuk összeállítni a várkastélyt, jelenleg körülbelül 110 ezer darabból áll. Csak, hogy az arányokat érzékeltessem: ebből közel ötezret az amerikaiak, nagyjából 25 ezret a Pápai Biblikus Intézet ferences ásatói találtak meg, 80 ezret pedig mi, magyarok tártunk fel és dokumentáltunk. Ha nem volna informatika, és a számítógép képernyőjén nem lehetne 3D-ben forgatni az egyes épületelemeket, gipszstukkókat, freskótöredékeket, elképzelhetetlen lenne az a tudományos rekonstrukció, melyen az építészcsoportunk dolgozik.
Az elmúlt három év legjelentősebb eredménye eleinte úgy tűnt, csupán kis adalék lesz a várkastélyhoz. A palota alsóvárosának két legfelső utcáját akartuk feltárni, erre kiderült, hogy az erőd korábban ismeretlen északkeleti szárnyát rejtette a talaj. Vagyis még mindig nem az alsóváros tetején voltunk, hanem a palota feltárását folytattuk. E munkák eredményeként három – közvetlenül a dór perisztiliumos (oszlopos) királyi udvar mellett meghúzódó – heródesi termet találtunk meg, és az erődített heródesi királyi palota negyedik bástyatornyát. Jelentőségüket kezdetben alábecsültük, tekintettel arra, hogy e több mint ötezer négyzetméteres palota területén már eddig is több hasonló kisebb-nagyobb helyiség került elő. A királyi udvar délnyugati oldalán a triclinium (ebédlőterem) volt, az északnyugati oldalán a királyi trónszék, a délkeleti oldalán pedig egy hosszú folyosó. Ezek a termek királyi raktárak voltak, amelyek a palota lerombolásakor megsemmisültek. A közvetlen szomszédságukban lévő mikvében viszont fölhalmozódott egy olyan törmelékanyag, amelynek a feltárása során megtaláltunk több épületelemet. Egzakt módon tudtuk igazolni, hogy a mikve első három lépcsőjét követő réteg a heródesi palota rombolási rétege, amely – mint Pandóra szelencéjén a tető – lepecsételte az alatta lévő heródesi korszakot. Arra nem számítottunk, hogy e hét és fél köbméteres térben kizárólag az antipászi királyi udvar luxuskerámiái, tárgyai fognak napvilágot látni. Például fantasztikus – Rodoszról, Észak-Campaniából, Baeticából és Kosz szigetéről – származó amforák. A feliratokat a Sorbonne-ról Hélène Cuvigny vizsgálta. Az egyiken az áll: huszonhét éves és harmincnyolc fontnyi, vagyis 12,5 liternyi, huszonhét éves vintage bort tartalmaz. Maga az amfora tizenkét és fél literes, tehát stimmelt a latin nyelvű felirat. E luxusajándékot nagy valószínűséggel Tiberius császár küldte vazallusának, Heródes Antipásznak. Ugyanilyen izgalmas, hogy előkerültek további görög és latin feliratos terra sigillaták is. Olyan gyönyörű palotai edények, amelyekből feltétezhetően azon a végzetes születésnapi banketten is ettek-ittak, amely az evangéliumok tanúsága szerint Keresztelő János lefejezésével ért véget. Szép festésrészletek alapján a dominikánus Humbert professzornak sikerült beazonosítania nabateus edényeket is; ezek a Krisztus előtti I. század utolsó negyedéből, vagyis még Nagy Heródes korából valók.

Ezek szerint nem pusztán egy egykori evangéliumi helyszínt sikerül visszaadni az utókornak, hanem még a berendezés és az eszköztár egy részét is?

– Vannak más heródesi régészeti lelőhelyek is, gondoljunk a Maszadára, a Herodionra, Jerikóra, Caesarea Maritimára vagy éppen Jeruzsálemre. Ezek a települések, erődök azonban mind jelentősek és lakottak voltak a bizánci korban is: Caesarea Maritima főváros, a Maszada és a Herodion kolostor, Jerikó a Jeruzsálembe indulók nagy zarándokközpontja. Így ezekről a helyekről zavart, kevert törmelékanyag került elő. Sehol máshol nincs időkapszula. Machaerus az evangéliumi régészet számára unikális lehetőség. Kijelenthető, hogy az evangéliumi helyszínek közül az egyetlen, amelynek egykori épített öröksége tudományos alapossággal rekonstruálható, sőt, egyes részein még az enteriőr is bemutatható lesz.

Úgy tudom, hogy a Machaerusról készített rekonstrukciós rajzok, ábrázolások iránt nagy az érdeklődés, világszerte szeretnék felhasználni történelmi, bibliai témájú kiadványokban, hittankönyvekben…

– 174 kiadó jelentkezett eddig, hogy bibliakiadásukhoz illusztrációkat kérjen. Emiatt is jelentős a Vatikán kultuszminiszterének „nihil obstatja” a munkánkon, hiszen Ravasi bíboros világossá tette, hogy a Machaerus esetében abszolút hiteles helyszínről van szó. Minden egyes régészeti emlék ezt támasztja alá. Munkánk egy húszéves legójáték; a tizenegyedik évnél tartunk. Az elején sokan kételkedtek, hogyan lehet mindezt két évtized alatt teljesíteni. A tervezett öt kötetből már a harmadik jelent meg. És nagy lendülettel dolgozunk tovább.

Hogyan dől el, mi lesz a következő lépés, amikor egyszerre ennyi minden történik a helyszínen? Megvan már a következő időszak feladata is?

– A tavaszi szezonban a műemléki renoválás folytatódik egy újabb anasztilózisszal (megmaradt eredeti épületelemekből történő helyreállítás az eredeti helyszínen). A heródesi citadella, a királyi várkastély feltárását befejeztük. A következő ásatási feladat az alsóváros feltárása, amelyet töretlen erővel folytatunk. Ezzel párhuzamosan a citadella műemléki bemutatásának sarokköve a perisztiliumos udvar műemléki bemutatása lesz. Ennek úgy kell megtörténnie, hogy átélhető élményt jelentsen az odaérkező zarándokoknak, vendégeknek. Analógiák alapján tudjuk, hogy a királyi trónszék helye a centrális apszis félköríve volt. Ennek a környezetét tárjuk most fel a sziklaalapig, megnézve azt is, hogy volt-e bármilyen hasmoneus előzménye. Ezután megemeljük, vagyis az eredeti kövekből, épületelemekből kiépítjük az apszist. A látogatók így látják majd, hogy Heródes Antipász hol ült a születésnapon, amikor Szalóme táncolt.
Munkánk indirekt oka, hogy 2020 augusztusának végén a jordánok szeretnék megtartani a Salome című opera bemutatóját. Richard Strauss zenedrámája az eredeti machaerusi helyszínt reprodukáló díszlettel kerül színre. Az előadás világpremierje a tervek szerint Budapesten lesz. Egy az egyes építészeti makettről van szó, ahol megidézzük az egykori építészeti teret a maga 3,8 méter magas dór oszlopaival. Dobrosi Tamással közösen készítettük el az operai díszletet. Jordániában a szomszéd hegyen, a Machareusra való rálátással alakítják ki a szabadtéri színpad nézőterét.

Utalt arra, hogy a mostani magyar misszió folytatása, ha tetszik, párhuzama a nyolcszáz évvel ezelőttinek. Ezért mindenképpen érdemes beszélnünk II. András szentföldi szerepvállalásáról, amelynek világraszóló jelentőségével még mi, magyarok sem vagyunk igazán tisztában…

– Európából mindössze négy uralkodó – a német-római császár, az angol, a francia és a magyar király – vezetett személyesen hadat a Szentföldre. Az 1215-ös lateráni zsinat elhatározta és megindította az ötödik keresztes hadjáratot. Ennek ökle, vezetője – III. Honoriusz pápa megbízásából – II. András királyunk lett, aki 1217-ben körülbelül hétezer magyar lovaggal indult útnak. Az uralkodó a seregével lement Splitbe, ahol hiába várta a velencei bárkákat, amelyekre ígéretet kapott. A dózse becsapta a magyarokat, közölte, hogy a dalmáciai Zára (Zadar) várát, városát és kikötőjét követeli a szállításért cserébe. Az uralkodóval tartottak stopposok is. Néhány hajléktalan kinézetű, szegény ember kéredzkedett fel a kialkudott hajókra. E maréknyi szerzetest Cortonai Illés vezette, aki az 1217-es ferences káptalan határozata értelmében a Szentföld és Kelet provinciálisa lett. Később, Szent Ferenc halála után őt választották a rend miniszter generálisává. Neki sikerült a ferenceseket – a többi kolduló mozgalomból kiemelve – hatékony szerzetesközösséggé kovácsolnia. 1217-es megjelenésük a Szentföldön a rend nyolcszáz éves történetének kiemelten fontos fejezete. És ők sohasem felejtették el, hogy a magyar király vitte el oda őket! Magam is haszonélvezője vagyok e történelmi ténynek: a szentföldi ferencesek valóságos szeretetcunamival vesznek körül minket, magyarokat. Érdemes itt megemlíteni azt is, hogy II. András lányának, Árpád-házi Szent Erzsébetnek a királyi hercegnői presztízse, támogatása kellett ahhoz, hogy az Assisi Szent Klára-féle női szerzetesi mozgalom megszülethessen.
És még egy különleges apropó: idén ünnepeljük a nyolcszázadik évfordulóját annak, hogy 1219 szeptemberében Assisi Ferenc megérkezett a Szentföldre, és Akkóban csatlakozott a Cortonai Illés vezette közösséghez. Francesco két évet töltött a Szentföldön. 1221-ben tért haza. Az ötödik keresztes hadjárat része, hogy 1219-ben Assisi Szent Ferenc Akkóból áthajózott az egyiptomi Damiettába, ahol – a mártíromság kockázatát is vállalva – beszélni akart a szultánnal. A kikötőnél fogadta Malik al-Kámil, aki azt hitte, hogy békekötésre járul elé egy küldöttség. Ferenc azonban a keresztény közösség képviselőjeként filozófiai-teológiai fejtegetésekbe kezdett a szeretet egyetemességéről. A szultánnal való találkozás ugyan nem járt igazi eredménnyel, de e találkozó tizedik évfordulóján, 1229-ben, a hatodik keresztes hadjárat fényes sikert hozott: a német-római császár vezetésével a keresztények ismét elfoglalták Jeruzsálemet. A ferencesek ettől kezdve lettek a katolikus egyház szentföldi delegáltjai, a szent helyek őrei. Innen a kusztódia (custodia) kifejezés is.
A 2009 óta zajló kutatómunka során ugyanaz a missziós lelkület hajt minket, mint a nyolcszáz évvel ezelőtti elődeinket: mi, magyarok a keresztény szent helyekért tehetünk valamit a Szentföldön! Ráadásul egy olyan helyen, Keresztelő Szent János golgotáján dolgozhatom, amely optikailag is összekapcsolódik Jeruzsálem szent városával, Krisztus Golgotájával.

***

 

Győző Vörös: Machaerus III.

A 2019 elején, a Studium Biblicum Franciscanum Collectio Maior sorozatában megjelent angol nyelvű kötet előszavának fordítása:

 

ELŐSZÓ

1968-ban, az amerikai Déli Baptista Misszió tevékenységének köszönhetően vette kezdetét az a nagyszabású régészeti kaland, melynek célja Machaerus heródesi épületkomplexumának feltárása volt. Ez a helyszín mindörökre összefonódott az Újtestamentum nagy hatású alakjának, Keresztelő Szent Jánosnak, a Messiás előfutárának emlékével, aki Jézus szavaival nem csupán próféta volt, de „igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobb” (Mt 11,9). Mivel János nem volt „széltől hajladozó nád” vagy „finom ruhákba” öltözött világi ember (Mt 11,7–8), s mert üzenetével szüntelenül a hatalom birtokosait ostorozta, János életének végét az utókor számára a tálca szimbolizálja, melyre fejét helyezték. A levágott és elnémított fej századokon át kiáltja világgá igazságra és igazságosságra felhívó szavát.
Mielőtt akár csak utalásszerűen is felidéznénk a machaerusi erődített várkastély történetének e legfőbb eseményét, fontos szót ejtenünk a jelenről is. Az elmúlt ötven évben a Holt-tengerre néző dombtető temérdek fáradozásnak és lelkesedésnek lehetett tanúja, régészek és látogatók részéről egyaránt. Az amerikai baptista csoportot követően a szentföldi ferences misszió kezdett ugyanitt ásatásokat. A ferences hivatástudatnak fontos része a történelmi-tudományos véna, azon belül is a kereszténység eredetének fontossága iránti fogékonyság. A feltárási munkálatokat két ferences barát vezette: az elsőt Fr. Virgilio Corbo 1978 és 1981 között, a másodikat pedig Fr. Michele Piccirillo 1991 és 1994 között. Mindkettejüket személyesen ismertem és leveleztem velük.
A közelmúltban az ásatások újabb szakasza valósult meg, melynek dicsőségét egy különleges dokumentációs trilógia örökíti meg: három lenyűgöző kötet Machaerusról, melyekben minden idők leggazdagabb és legszínesebb leírása olvasható egy igazi előharcos, Vörös Győző tollából, aki olyannyira szenvedélyes elkötelezettje e vállalkozásnak, hogy családjával együtt Jordániába költözött. A magyar ókorkutató a jordán királyi műemléki régészeti hivatal megbízásából nagyobb időintervallumban, húsz éven át – 2009-től 2029-ig – végez itt feltárásokat. Az ezekről szóló, most megjelenő harmadik jelentés a 2015 és 2018 között folytatott ásatások legfrissebb fejleményeiről számol be, megpecsételve egyúttal az immár 1968 óta zajló munkálatok jeles, ötvenéves „aranyjubileumát”.
Az előző két monográfiához hasonlóan a harmadik kötet olvasója is látogatóvá –mondhatni zarándokká – válik, aki történelem, művészet, hagyomány és spiritualitás metszéspontjában találja magát; Machaerus terei és műemlékei közt mindörökké ott lebeg a Keresztelő alakja, s hangja ott visszhangzik a Márk evangélista által lejegyzett kategorikus tiltásban: οὐκ ἔξεστίν σοι, „nem szabad neked” (6,18). Nem véletlenül használjuk a „látogatás” szót, hiszen az elkövetkező oldalakat közel kétezer fotó és ábra illusztrálja, melyek oly életteliek, hogy az olvasó szinte jelen van ezeken a helyeken és helyszíneken, melyeket csodálattal szemlél, elhelyez a térképeken, s már-már érzi az őket körülölelő sivatag leheletét. Bizony, hiszen az ásatások e legutolsó fázisa során – amely jellemzően egy állandó projekt része, nem pedig egy alkalmi régészeti feltárásé, ahogy azt sokszor látjuk – egy számos meglepetést tartogató, valóságos kincsesbánya került elő.

***

A régészeknek a heródesi királyi palota korábban ismeretlen nyugati szárnyát sikerült feltárniuk. Mesés kincsek kerültek napvilágra, többek közt terra sigillaták, festett nabateus edények, egy messze földről származó amfora vörös latin felirattal, két kerámia váza görög feliratokkal, csodálatos freskó- és gipszstukkó-töredékek, és még sorolhatnánk. A legjelentősebb építészeti lelet a jelképértékű, monumentális királyi mikve felbukkanása volt, egy hatalmas, 3,7 méter mély, zsidó rituális fürdő tizenkét lejáró lépcsővel, mely a maga nemében a legnagyobb egész Jordániában. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a feltárásoknak ezt a szakaszát egy merőben új légkör jellemezte.
Vörös más tudományos intézményeket is be kívánt vonni a munkálatokba, hogy ezáltal a szakmai ismeretek és nemzetek (olasz, francia, magyar) harmonikus elegye jöhessen létre. Így aztán a Studium Biblicum Franciscanum a dominikánus École Biblique et Archélogique Française-zel és a Magyar Művészeti Akadémiával karöltve dolgozott, a jordán királyi műemléki régészeti hivatal támogatásával. A kutatócsoport tagjainak neve és szakterülete a kötet elején olvasható. Mások is csatlakoztak a szerzőgárdához, s így egy igazán vonzó tanulmánygyűjtemény jöhetett létre, melyben megannyi hang és sajátos interpretáció szólal meg; a kötetet részletes bibliográfia és számos függelék teszi teljessé.
David M. Jacobson, a University College London professzora, váratlan párhuzamot von Machaerus és a jeruzsálemi templom építészeti elemei között, elsősorban a mikvével, mely ott állt Sion templomának szentélye előtt is, a Misna (Middót 3,6) által említett szimbolikus tizenkét lépcsővel. Jean-Baptiste Humbert OP, az École Biblique régészeti igazgatója a kerámialeleteket és restaurálásukat ismerteti, Vörös pedig a ferencesek Machaerusnál végzett korábbi (1978–1981) feltárásai során előkerült, de korábban nem publikált régészeti leleteket mutatja be. Rosario Pierri OFM, a Studium Biblicum Franciscanum igazgatója, valamint Asher Ovadiah, a tel-avivi egyetem nyugalmazott professzora ugyancsak egy 1978-ban felfedezett, de mind ez ideig publikálatlan, görög feliratos machaerusi kődarabot elemez.
A kereszténység történetének e szimbolikus helyszínéhez kapcsolódó témák további összefüggésekre irányítják a figyelmet. Machaerus Holt-tengeri kikötője Kallirhoé volt, melyet 1985 és 1988 között tárt fel egy régészcsoport, Stefan Jakob Wimmer, a müncheni egyetem professzora részvételével, aki a jelenből visszatekintve az akkori eredményeket ismerteti. Tanulmánya természetszerűleg kínálja az összehasonlítás lehetőségét a Vörös által bemutatott evangéliumi anyaggal, s az erődítményben és környékén bekövetkezett események további összefüggéseire mutat rá.
A recepciótörténet szempontjából közvetett módon érdekes a Keresztelő tragikus története Richard Strauss Salome című operájában, melyet 2020-ban terveznek színpadra állítani a machaerusi lelőhely közelében, a jordán királyi udvar védnöksége alatt. Köztudomású, milyen fontos toposz volt a művészettörténetben a Keresztelő lefejezése, amire a római katolikus liturgikus naptárban augusztus 29-én emlékezünk, jóllehet ez a momentum nem szerepel a római katakombák ikonográfiájában. (Jézus Keresztelő Szent János általi megkereszteléséről nyolc jelenetet őriznek Szent Kallixtus, Domitilla, Marcellinusz és Péter, valamint Pontiánusz katakombái.) Elég csak Caravaggio izgalmas remekművére gondolnunk, melyet a mester 1608-ban, máltai tartózkodása alatt festett, s amely ma Vallettában, a Szent János társkatedrálisban található. Provokatív szerepe miatt azonban ennél is lenyűgözőbb Richard Strauss zenei drámája, a Salome, Oscar Wilde azonos című, 1891-ben Sarah Bernhardt számára francia nyelven írott színdarabja alapján, melynek ősbemutatóját 1896-ban tartották.
Strauss a művet Hedwig Lachmann-nal németre fordíttatta, majd megzenésítette; az operát Drezdában, a Királyi Operaházban mutatták be 1905. december 9-én, a közönség heves nemtetszése közepette, amely azt botrányosnak, szadistának és perverznek találta. A cselekmény valóban zavarba ejtő: a szerelmes Salóme eltökéli, hogy mazochista módon megszerzi magának Jochanaant, akinek részéről nemcsak a heves vádaskodásokat, de szexuális közeledésének kategorikus visszautasítását is vonzónak találja. Egy sor tragikus fordulat után Heródes negyedes fejedelem, ha borzadva is, de végül kénytelen eleget tenni a lány kérésének, s ezüst tálcán elébe hozni a Keresztelő vértől csöpögő fejét. Salóme a darab végén szenvedélyes, szerelmes szavakkal illeti, majd szájon csókolja a levágott fejet. Az egész opera hemzseg az erotikus utalásoktól, melyeket még inkább kidomborít az erőszakos, sokat sejtető, ugyanakkor túlfűtött és agresszív, gyötrő és tébolyult zene (elég csak a híres „Hét fátyol-táncra” gondolnunk).

***

Korábban Edmondo Lupieri, a chicagói Loyola Egyetem professzora kutatta és dokumentálta részletesen a Keresztelő nevéhez fűződő hagyományt, valamint az évszázadok során végbement vallási fejlődést. Ennek kapcsán két megjegyzést szeretnénk fűzni Krisztus előfutárának vértanúhalálához. Ezek nem többek vázlatos megfigyeléseknél a laikus olvasók számára, akik egyre nagyobb számban kívánják meglátogatni a régészeti ásatások színhelyét, hogy bepillantást nyerjenek az ókortörténetbe, melyet az idősebb Alexandre Dumas – a Monte Cristo grófja, A három testőr és még számos híres tizenkilencedik századi regény szerzője – „a történelem arisztokráciájának” nevezett (többek közt Úti benyomások: Egyiptom és Arábia című írásában).
Az első megjegyzésünk Keresztelő János szenvedéstörténetére és halálára vonatkozik, ahogy az Márk evangéliumában szerepel (6,14–29). Ez az evangéliumi rész jóval mozgalmasabb és erőteljesebb, mint a mátéi párhuzam (14,1–12), Lukács rövid és hiányos kommentárjáról nem is beszélve (3,19–20). Valójában meglepő, hogy ez a józan és fontos evangélium ilyen nagy terjedelemben foglalkozzék az Előfutárral, akinek alakja a többiek fölé emelkedik, szemben János evangéliumával, ahol a Keresztelő szorosan kapcsolódik Krisztushoz. Egyebek mellett a visszatekintés, a flashback elbeszélői technikájának alkalmazása sokat sejtető. Az esemény márki elbeszélésében a topográfiai és kronológiai elemek elsikkadnak, s a jelenetet paradox módon nem a Keresztelő alakja uralja – nem ő a magától értetődő főszereplő –, hanem Heródes, Heródiás és Heródiás lánya. A történet a két rivális fivér, Heródes és Fülöp egy nő miatt kirobbant konfliktusának felidézésével kezdődik, melybe János hangja metsző kardpengeként hasít: „Nem szabad testvéred feleségével élned!”
A színt Heródiás uralja. Árnyalt jellemábrázolásában megjelenik a gyilkos szándék, mely hasonlatos a bibliai Jezabeléhez, aki ellen Illés próféta emelte fel szavát (1Kir 19,2; vö. 21,17–24). Ő vezeti az összeesküvést, melybe beavatja a gyenge és zavarodott Heródes Antipászt, Nagy Heródes hetedik fiát is, aki azonban képtelen kivonni magát János aszketikus és súlyos karakterének rejtélyes vonzereje alól. Ekkor következik el a születésnapi ünnepség, melyet Heródiás – Márknál meg nem nevezett – lányának tánca koronáz meg. A szövegben egyetlen ige érzékelteti a király „örömét” (ἤρεσεν), ellentétben a későbbi művészeti hagyománnyal, amely rendkívüli módon felnagyította a lány csáberejét, akiben a femme fatale őstípusát láttatta. A következő jelenetben anya és lánya alattomos mesterkedése zajlik a színfalak mögött, mely az udvarbeli férfiak többségének fenntartott terület és a nők étkezője közötti részen teljesedik be. Heródes Antipász nyilvánvalóan aránytalan, ám esküvel megpecsételt ígéretére rányomja bélyegét a résztvevők izgatottsága, lázas hevülete, egyfajta túlfűtött állapot, amely aztán a fiatal nő szörnyű kérésével végződik.
Ahogy Márk evangéliumának egyik magyarázója, Camille Focant (2004) megállapítja: „…a prófétát, a beszélőt, csöndre kárhoztatják, amit a színpadi dramaturgiában levágott fejének tálcán való felmutatása jelenít meg. Az ige félreértése, beszéd és evés felcserélése ennél már nem is lehetne égbekiáltóbb. Valamiképpen a metsző szót vágják el, s mutatják fel tálcán. […] A ruházatában és táplálkozásában is vadul aszketikus próféta (Mk 1,6) bírálni merészelte a király viselkedését. Heródes addig civilizált udvarát egy olyan gyilkosság süllyeszti barbárságba, melyet egy tiltott egybekelés és egy elhamarkodott eskü miatt elrendelt bebörtönzés nyomán követnek el. A király immár maga is ellentmondásai börtönének rabja, az uralkodói hatalom merő paródiája csupán, s kénytelen beleegyezni a bebörtönzött próféta kivégzésébe, aki azonban attól még az ige szabad hordozója marad.”

***

Az imént idézett márki leírás kihirdetésének ideális színhelye lehet a régészek által Machaerusnál feltárt romegyüttes. A Róma-barát zsidó történetíró, Josephus (37/38–103 után) az eseményt ebbe az erődített várkastélyba helyezi, ahogy azt A zsidók története c. művében is leírja (XVIII. könyv, 5. fejezet, 1–2. bekezdés, 109–119. sor). Ezeken az oldalakon a részletesebb történelmi kontextusba is bepillantást nyerhetünk. Heródes Antipász, Nagy Heródes és a szamaritánus Malthaké – az uralkodó tíz feleségének egyike – fia, a nabateusok királyának lányát vette el (fővárosuk a híres Petra volt). Apósa, IV. Aretász nabateus király Kr. e. 9-től Kr. u. 40-ig uralkodott, s Szent Pál is említést tesz róla Damaszkuszból való menekülése kapcsán (2Kor 11,32). Később Heródes Antipász tetrarcha – amint arról az evangéliumok is beszámolnak ¬– beleszeretett sógornőjébe, Heródiásba, aki fivére, Fülöp felesége volt, s már szült neki egy leányt, Salómét.
Aretász király válaszul a sértésre, hogy Heródes Antipász megtagadta lányát, illetve egy határvita miatt háborút hirdetett a zsidó uralkodó ellen. A konfliktus Heródes számára megsemmisítő erejű vereséggel zárult, olyannyira, hogy kénytelen volt Tibériusz császárhoz folyamodni támogatásért. Josephus a negyedes fejedelem vereségét a Keresztelő vértanúhalálához köti: a gaztett isteni büntetését látja benne. De a Heródiással kötött új házasság egyértelműen ellentmondott a mózesi törvénynek is: „Ne fedd föl testvéred feleségének meztelenségét [értsd: ne lépj vele szexuális kapcsolatra]; hiszen az magának testvérednek a meztelensége […] Ha valaki nőül veszi [még élő] testvére feleségét, ez tisztátalanság” (Lev 18,16; 20,21). Az evangéliumok szerint ez János kivégzésének közvetlen oka. De most hallgassuk meg, miként vélekedik Josephus erről az eseményről, amelyről Origenész (Contra Celsum 1,47) és Cezáreai Euzébiusz (Historia Ecclesiastica I, 11,4–6) is beszámol. A történetíró egyébként meglepő módon értelmezi János keresztelését, amennyiben azt nem a bűnbocsánat katartikus tettének, hanem az igazak szentségi rítusának tartja.
Josephus így ír erről: „(116) Némely zsidó azon az állásponton volt, hogy Heródes hadseregének pusztulását Isten haragjának kell tulajdonítani, mert így sújtotta őt a megérdemelt büntetéssel János meggyilkolásáért, akit Keresztelőnek neveznek. (117) Ugyanis Heródes kivégeztette ezt a jó embert, aki a zsidókat arra oktatta, hogy tökéletességre törekedjenek, legyenek igazságosak egymás iránt, jámborak Isten iránt és így keresztelkedjenek meg (βαπτισμῷ συνιέναι). Hirdette, hogy kedvesen fogadja Isten a keresztelést (τήν βάπτισιν), mert célja csak a test megszentelése, nem pedig a bűnök kiengesztelése (μή επί τινων ἁμαρτάδων παραιτήσει χρωμένων); tudniillik a lélek akkor már előbb megtisztult az igaz élet révén. (118) Seregestül tódultak hozzá az emberek, és nagyon szívesen hallgatták ezeket a beszédeket; ezért Heródes attól tartott, hogy ennek a férfiúnak a tekintélye, akire, úgy látszik, mindenki hallgatott, a népet még majd lázadásba kergeti; ennélfogva jobbnak tartotta még idejében eltenni őt láb alól, mintsem hogy valami fordulat következzék be, és akkor bánkódjék majd, amikor már itt a veszedelem. (119) Ilyenféle gyanú miatt tehát Heródes bilincsbe verette Jánost, az imént említett Machairos várába vitette, és ott kivégeztette (κτίννυται). A zsidók meggyőződése szerint az ő halála volt az oka annak, hogy Heródes hadserege elpusztult, mert Isten haragjában ezzel a büntetéssel sújtotta.” (A zsidók története XVIII, 5,2, 116–119. A fordítás az alábbi kiadásból származik: Josephus Flavius: A zsidók története. Ford. Révay József. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980, 210. oldal.)

***

Ez a forrás a történész véleményét tükrözi, aki politikai, nem pedig erkölcsi okkal magyarázza a gaztettet (ellentétben az evangéliumokkal), mintha János egy az Aretász királlyal folytatott háborúban elszenvedett vereség után kibontakozó népi felkelés vezére lett volna: „…ilyenféle gyanú miatt tehát Heródes bilincsbe verette Jánost, az imént említett Machairos várába vitette, és ott kivégeztette”. Ebben a Holt-tengerre néző palotában – melynek múltbeli emlékeit a régészet a maguk teljességében, az ókori mindennapok vibráló életének legapróbb részleteiig feltárta – a hatalommal visszaélve egy minden ízében kegyetlen gaztettet követtek el.

Ezért bár Machaerus ma a történelem megannyi bűnének szimbóluma is lehet, mindenekfölött azonban az igazság és igazságosság melletti bátor tanúságtétel megtestesítője, ahogy a negyedik evangélium bevezetőjéül szolgáló himnusz megénekli: „Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa” (Jn 1,6–7). Ezekben az elhagyott terekben mindörökké visszhangzik a Keresztelő prófétai hangja, amely így határozza meg önmagát: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját!” (Jn 1,23).

Vatikán, 2018. május 3.

Gianfranco Card. Ravasi

Fordította: Németh Orsolya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..