Jézus utolsó beszédének középpontjában a szeretet áll: az Atya szeretete a Fiú iránt, és az ember szeretete Jézus iránt, ami azt jelenti, hogy megtartjuk parancsait. Akik hallgatták Jézust, azoknak nem volt nehéz felfedezniük, hogy szavaiban a Bölcsesség könyvének sorai visszhangoznak: „A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása”, és a Bölcsességet „könnyen felismerik, akik szeretik”. A most javasolt ige értelmében tehát aki szereti a Fiút, azt az Atya is szeretni fogja; a Fiú is viszontszereti majd, és kinyilatkoztatja magát neki.

Szent József, a munkás (Május 1.) – Az ünnepet XII. Piusz pápa rendelte el 1955-ben, a munkások védőszentjévé választva Szent Józsefet. A pápák számos tanítást adtak a munkáról. II. János Pál pápa Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításában írja: „A munka jelentősége az ember életében megköveteli, hogy elfogadjuk azon elemeket, melyek lehetővé teszik minden ember számára, hogy munkája révén közelebb kerüljön teremtő és megváltó Istenéhez, együttműködjék vele az ember és világának üdvösségére irányuló tervben…” (23.)

A Római Martyrologium alapján – Az ókeresztény kor egyháza éppen úgy, amint minden emberi közösség, feljegyezte nagyjait és megemlékezett róluk. A vértanúk voltak azok a kiemelt személyek, akiket példaként állítottak a közösség tagjai elé.

A szeretetre szólít a főparancsolat (Jn 13,31). A korintusiakhoz írt első levélben, a híres Szeretethimnuszban (1Kor 13) Pál csodálatosan szól erről, és felsorolja a szeretet kegyelmeit, s mindennél jobb utat jelöl meg mindannyiunk számára. Ez az út az Újszövetségben magát az életet jelenti.

Evangéliumi perikópánknak két kulcsszava van: a dicsőség és a szeretet. Mindkettő ismert a köznyelvből, mégis érdemes feltennünk a kérdést: tudjuk-e, mi az értelmük? Annyira ismerősek számunkra – de vajon ugyanarra gondolunk-e ezen szavak kapcsán, mint amire a Szentírás gondol?