Viterbót, és betér a gótikus Szent Ferenc-templomba, eszébe juthat a kor, amelyben a közeli település, Bagnorgio tudós ferences bíborosa, Giovanni di Fidanza, a későbbi Szent Bonaventura 1217-ben vagy 21-ben született. A hagyomány azt tartja, hogy kisgyermek korában súlyosan megbetegedett, és a várost meglátogató Assisi Szentje gyógyította meg. Ő mondta róla, miközben ölében tartotta: „Buona ventura – szép jövő”.
A bizánci rítus a pünkösd utáni, „évközi” időszakban megkezdi az oktoichosz, a nyolchangú énektár, liturgikus könyv használatát, amelyet görögül paraklitikinek is neveznek. Nagyjából a nyugati gregorián kialakulásával egy időben kezd formálódni a bizánci ének- és himnuszköltészet, amely végül különböző hagyományok egymásra hatásaként, illetve a Konstantinápoly melletti sztudita szerzetesek szintézisteremtő munkásságával állandósul a X – XI. századra.
A múló idő sodrása komoly kihívást jelent az ember számára: ehhez méri tevékenységeinek eredményét-eredménytelenségét, órájára nézve szembesülhet az előtte tornyosuló feladatokkal, vagy épp hálásan tekint az elvégzettekre. A vánszorgó vagy épp száguldó percek arra is emlékeztetnek, hogy időbe zárt életünk egyszer majd véget ér, hogy életünk, szabadságunk, lehetőségeink e titokzatos folyam általunk nemigen ellenőrizhető korlátai közé vannak zárva. Ha az ember úgy tapasztalja, hogy nem ura élete útjának (Jer 10,23), az idő mérésével, beosztásával próbálja ezt a folyamot átláthatóbbá, kezelhetőbbé tenni.
Isten országa, amelyet Jézus gyakran példabeszédekben hirdetett, az ő eljövetelével elérkezett. Ő maga az Isten országa, ahogy az egyházatyák ismételték. Sok hasonlatot, példázatot olvashatunk az evangéliumokban erről az elérkezett, de még be nem teljesedett, a lelkekben kibontakozó, de csak a világ végén, az ítéletkor és feltámadáskor beteljesedő Országról. Az egyház, amelynek tagjait a feltámadt Krisztus élteti, a zsinat tanítása szerint nem azonos az Isten országával, csak annak csírája, eljövetelének előkészítője.
Habsburg Ottó magyar trónörökös, politikus és író 1912-ben született IV. Károly és Zita császárné legidősebb fiaként. Egy francia publicistától az „Európa gyermeke” megtisztelő címet kapta. De személye nekünk magyaroknak ennél többet is jelentett. Történelmünk utolsó olyan emblematikus alakja volt ő, aki arra emlékeztetett bennünket, hogy nemzetünk sorsa hosszú évszázadokig összefonódott a Habsburg uralkodóházzal, illetve arra, hogy létezett valaha egy Osztrák – Magyar Monarchia.
Életem nem önálló érték, csak amennyiben Neki használhat még. Ha igen, Ő fenntartja, ha nem kívánja megtartani, az annak a jele, hogy már nem kívánja szolgálatomat. Tényszerű egyszerűséggel megfogalmazott vallomás. Őszinte, teljes önátadást közvetítő szavak, melyeket a vértanúság hitelesített… Múlt vasárnap a Szatmári egyházmegye búcsúnapján, Jézus Szíve ünnepén a székesegyház előtti téren bemutatott szertartás keretében a boldogok sorába emelték Scheffler János szatmári püspököt, aki 1952. december 6-án a rettegett jilavai börtönben hunyt el.
Július elsejével Lengyelország vette át hazánktól az Európai Unió soros elnökségét. A stafétabot átadásának napjaiban, június 27. és 30. között a budapesti Misszió Tours utazási iroda szervezésében négynapos zarándoklat zajlott le. A mintegy hatszázötven anyaországi és határon túli magyar résztvevő szépen felújított nosztalgiavonattal érkezett lengyel földre. Útjuk Krakkón keresztül az ősi pálos kegyhelyre, a częstochowai Jasna Górára vezetett.
Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok, gyermeket várók és gyermekre vágyók búcsúját július 3-án tartották meg nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton. Az előző évben megkezdett új családpasztorációs program keretében az idén is számos pár tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a háromnapos lelkigyakorlaton, amelynek révén segítséget kaphattak egymás jobb megismeréséhez, jegyességük tiszta és derűs megéléséhez.