Röviden

A munkácsi görög katolikus püspök 1943-ban, a kommunizmus áldozataként szenvedett mártírhalált. Emlékére most a sárospataki Szent Erzsébet Házban rendeztek konferenciát. Majd a kispataki görög katolikus kápolna előtt mozaikokból kirakott Romzsa Tódort ábrázoló ikont szenteltek.
 
Az emlékhelyet Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyés püspök szentelte fel. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő is megköszönte az emlékhely létrehozását. Az ereklyék átvitelét és a szentelést Kocsis Fülöp végezte. Az ünnepséget a szombati előesti nagyvecsernye, majd a vasárnapi templombúcsú zárta a Szent József úti görög katolikus templomban.

 

Búcsú Balatonfűzfőn

A fűzfőfürdői egyházközség fennállásának nyolcvanadik és a Jézus Szíve-templom felszentelésének hetvenötödik évfordulójához kapcsolódva július 2-án és 3-án programsorozatot rendeztek. Az ünnep első napján emlékülésen elevenítették fel az egyházközség, illetve a veszprémi érsekség történetének fontos állomásait, az eseményt Szécsi Ferenc plébános nyitotta meg. Az emlékülés után megnyitották az egyházközség és a templom történetéről szóló kiállítást. Este a veszprémi Légierő zenekar koncertje várta a vendégeket a mámai templomromnál. A búcsúi szentmisét másnap Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be, melynek keretében a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta. A templom udvarán kirakodóvásár fogadta az ünneplőket.
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .