A legemberibb valóság

Erdő Péter bíboros a családok kiszolgáltatottságáról és értékéről

A Magyar Katolikus Családegyesület szervezésében tartották meg Gödöllő-Máriabesnyőn a XVIII. családkongresszust és -fesztivált. A család évének záróeseménye ünnepi szentmisével ért véget, melyet Erdő Péter bíboros mutatott be. Az alábbiakban az ő szentbeszédéből idézünk.

Jót mondani..

A szilveszteri szentségimádásról hazatérve arra kértem az asztaltársaságot, imaközösségünk tagjait, próbálják két szóban megfogalmazni, mi van a szívükben, mire vágynak 2011-ben.

Hívjon, hogy segíthessünk!

Segélyszervezetünk már nyolcvan éve támogatja azokat, akik szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nehéz körülmények között élnek, vagy éppen valamilyen katasztrófa sújtotta őket.

Imaház a rácsok mögött

Léleképítő szavak a börtönkápolnában

Ahol a nevemben összegyűltök, én is köztetek vagyok – mondta az Úr több mint kétezer esztendeje. Így történt ez a közelmúltban is, a lelkigondozás rendkívüli műhelyében, a balassagyarmati börtön felújított és eredeti rendeltetésének nemrég átadott gyönyörű kápolnájában.

Betlehemek a Vajdahunyad várában

Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tekinthető meg január 15-éig a Magyar Kézművességért Alapítvány által immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett kiállítás, melyen a betlehemezés népszokását megformáló, illetve az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat mutatnak be.

Legyünk egy jobb világ hírnökei!

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének karácsonyi üzenete

A karácsonyi titok azoknak valóság, akik a világ éhező, fázó, otthontalan gyermekeiben felismerik a fénytelen barlangistálló jászlába fektetett Gyermeket. E felismerésben megérkezik a boldogság a földre, s nyomában a béke.

Örömünk oka

Az én karácsonyaim mindig családi körben, meleg szobában, a lucfenyő illatával, Mennyből az angyallal, finom vacsorával, ajándékokkal, sok szeretetben és éjféli misével zajlottak.

Az igazság szava

Bíró László püspök: nem a család van válságban

Püspöki konferenciánkat az vezérelte a 2011. év család évévé nyilvánításában, hogy felkeltsük az emberek szívében a szeretetet és a felelősséget a társadalom legfontosabb intézménye iránt, azok pedig, akik e felelősség tudatában élnek, tegyenek tanúságot a család intézménye és pótolhatatlansága mellett.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.