Krisztus feltámadt!

Amikor egyes korinthusiak azt állították, hogy nincs feltámadás, Szent Pál apostol így válaszolt nekik: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1Kor 15,13–14). Sok mindenről lehet húsvétkor beszélni, sokféle kérdésre keresheti a választ a teológia vagy a keresztény tanítás. De olyan időket élünk, amikor elsősorban a lényegre kell figyelnünk.

A hit és az emberség szószólója volt

Búcsú Schweitzer József főrabbitól

 

Schweitzer József főrabbi személye méltósággal és szeretettel jelenítette meg az idősebb testvért. Több szempontból is jelképpé magasodott, mivel világos jelét adta az igazsághoz való hűségnek, a párbeszédnek, az emberségnek. Felejthetetlen például, ahogyan Boldog Apor Vilmos életét méltatta, vagy az, amikor részt vett és beszédet mondott Salkaházi Sára boldoggá avatási ünnepségén. Megnyilatkozásai a megbékélést, az össze tartozást, a szeretetet szolgálták akkor is, amikor a meg nem értés légkörében bizonyos feszültségek jelentkeztek. Mentalitásával hozzájárult a zsidó-keresztény párbeszéd elmélyítéséhez, a magyar nép lelki egészségéhez.

A pásztor

Erdő Péter bíboros karácsonyi üzenete

 

Ravasz művész az Isten. Emberek nemzedékei követik egymást évezredeken át szívükben a vággyal, hogy szeressék őket, a szomjúsággal, hogy megteljék az életük értelemmel, a várakozással, hogy eljöjjön az az igazi, végső, hatalmas Másik, akihez képest célja lehet az utunknak, az életünknek, az emberiség nagy családja szakadatlan küszködésének itt a Földön. Valami belső sejtés, valami ősi ismeret, valami hajdanvolt ígéret emléke motoszkál bennünk. Fényeket keresünk az éjszakában, fogódzópontokat, amikor úgy érezzük, hogy minden megrendül körülöttünk. Isten pedig kísérte az emberiség útját, nevelte, felkészítette az embert arra, hogy személyesen találkozzék vele. Nagy irgalmasságában meglátogatott minket az, aki a magasságból érkezik, hogy megvilágítsa azokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek, és lépteiket a béke útjára vezesse (vö. Lk 1,78–79). Fénye a legfelsőbb magasságból tündökölt fel, magasabbról, mint a csillagok. Téren és időn is túlról. Magasabbról, mint a világmindenség, mélyebbről, mint az anyagvilág legbelsőbb összefüggései, közelebbről, mint a szívünk legbenseje.

Az örök életre szóló hivatás

Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi hitünk – írja Szent Pál apostol (vö. 1Kor 15,12–19). Krisztus feltámadása a keresztény hit központi igazsága. Ez ad irányt és értelmet a keresztény ember életének. De a feltámadás nem puszta gondolat, még kevésbé mítosz. A keresztények Krisztus feltámadását konkrét történelmi valóságnak tekintették a kezdet kezdetétől: így valljuk ezt ma is.

Dicsőség – békesség

„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – így hirdetik meg az angyalok Jézus születését. Isten dicsősége beragyogja a mindenséget. Magát Istent jelöli, fenségében, mindenható erejében, szent lénye dinamizmusában. És megmutatkozik ez a dicsőség Isten nagy tetteiben, mindent lenyűgöző felvillanásában. Ez a megjelenés látható valóság. A Sínai-hegyen az Úr dicsősége láng alakjában jelenik meg, mely az egész hegyet körülveszi (Kiv 24,15 kk.). Ez a dicsőség tölti be később a Templomot is (1Kir 8,10–12). Az idők végén pedig Isten majd egybegyűjt minden népet és nemzetet: eljönnek és meglátják dicsőségét (Iz 66,18–19). Ez az a dicsőség, amely felragyog Krisztus arcán (2Kor 4,6).