Közelebb jutni Jézushoz

Szerző:

Könyvespolcra

Gyakran előfordul, hogy a kételkedés, az átmeneti hitetlenség vezet el az igazán mély istenhitig. A kérdések feltevése nem a tagadást jelzi, sokkal inkább a mélyebb megértés vágyát. Az 1949-ben Atlantában született Philip Yancey egyévesen veszítette el édesapját. Később csalódások, gyötrő gondolatok után talált el a keresztény hithez. Ma újságíróként dolgozik, és könyveket ír. Tevékenysége igen tiszteletreméltó, hiszen olyan ember ő, aki zarándokként él a világban, s „olyan hit után kutat, amely nem kisebbé, hanem nagyobbá teszi a követőit”. (Philip Yancey korábban járt már Magyarországon, s idén ősszel ismét találkozhat vele a hazai közönség. Ő közvetíti ugyanis az igei üzenetet a Budapest Sportarénában megrendezendő Ez az a nap! című rendezvényen.)

Tekintélyválság

Szerző:

Parallax – nézetek kora

A nagy vallási kultúrákban végső soron minden igazság és minden erkölcsi útmutatás az isteni tekintélyre vezethető vissza, melyet kiválasztott személyek és szövegek képviselnek. Évezredeken keresztül szilárdan állt a tekintély a társadalom középpontjában, melynek tagjai tekintetüket félelemmel szegezték az isteni tekintély szavára. S bár a vallási elitek gondosan különbséget tettek az istenség és annak földi képviselői között, az egyszerű ember a földi paloták és a mennyei trónusok közötti különbséget aligha érzékelhette. Amit a modern világ személyesnek és kritikusnak tart és becsül, ezekben a klasszikus korokban még teljességgel ismeretlen volt. Kivételt képeznek ez alól a mindenkor meglepő ritkaságként felbukkanó misztikusok, akik olyan közelségbe kerültek az istenséggel, hogy megsejtették az ég és a föld közötti mérhetetlen távolságot. A tisztán isteni tekintélynek azonban számukra is – sőt, csak számukra igazán – abszolút és kizárólagos súlya van.

Az év emberei

Szerző:

Belső térkép

Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1964 októberében szüretre mentem nagynénémhez egy Borsod megyei mezővároskába. Nem tudtam, hogy a férje, akit jól ismertem és szerettem, haldoklik. Megszeppenve léptem be a szobába, ahol feküdt. Mintha a vezetékes rádiót hallgatta volna elmélyült figyelemmel. Amikor észrevett, elmosolyodott. „Megvan a tizedik…” – mondta. – „A tizedik aranyérem… Ezt még meg akartam várni…”

Világ – falu

Szerző:

A Sziget és a „Szigetecskék”

Délelőtt tizenegy tájban, az ébredező vagy/és a reggelire koncentráló turisták között téblábolva még kissé tanácstalanul kerestük a Sziget-érzést. Először úgy tűnt, hogy itt mindenki várakozó állásponton van: már most az estére készül, és ebben nagyjából ki is merül a tevékenysége. De a Civil Szigeten aztán egykettőre magunkra találtunk, ott ugyanis legkésőbb délig mindenki „szolgálatba helyezte magát”. A képen a hajléktalan embereket segítő Menhely Alapítvány társasjáték-segédeszközzé átalakított kerékpárja látható.

A kezdet vége

Szerző:

Valaki azt mondta, hogy születésünk
pillanatában kezdődik meghalásunk.
A halál az élet része.
Ki tudja, hogy a Kreátor miért
ritkítja meg a nyájat.

P. J. és P. J.

Szerző:

Riasztóan régen történt. 1996 januárjában versekkel kopogtattam az Új Ember ajtaján, ahol illetékes szerkesztőként Parancs János fogadott. Huszonnégy éves voltam, tizenöt évvel jártunk Pilinszky János halála után. Az irodalmi élet különös játéka, hogy a lapnak a legendává nemesedett Pilinszky után ismét volt egy P. J. monogramú belső munkatársa, a szó kedvező értelmében vett házi költője, akire megmásíthatatlanul büszkék lehetünk.

Velünk volt, velünk marad

Szerző:

Parancs János emlékezete

„óvom az élet esélyét,
őrzöm, amíg lehet a kételkedés jogát,
az isteni adományt, a szabad akaratot”

                                           (Parancs János)

Különös sorsa, különös tehetsége különös feladatra jelölte ki a hetvenöt éve, 1937. augusztus 30-án született költőt, Parancs Jánost. 1956-ban, a november negyedike után magyarok tíz- és százezreit újabb szétszóratásra ítélő, általános reménytelenség elől Párizsba emigrált. Nyolc esztendeig tartó küszködése közepette az itthon megáhított szabadság a „Fény városában” sem éppen a legelőnyösebb arcát mutatta neki.

Magyar Kurír - Új Ember
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.