Őzike
Négyéves Ági lányommal erdőben kirándultunk, ahol őzbogyókat pillantott meg. Érdeklődésére elmondtam ezek eredetét. Kis idő múlva elgondolkodva kérdezte: „És az őzike hogyan törli meg utána a fenekét?”

Dobay Pál,
Esztergom

A Kiskunság nagy legelői szeptemberben mindig nyújtanak újat, érdekeset. Andris fiammal és Roland barátunkkal ezúttal elsősorban ragadozókat szerettünk volna látni, és a szerencse mellénk szegődött, tíz faj került a madarásznaplóba. Ehhez persze kellett a napsütötte, csendes, kora őszi idő és Andris kitűnő szeme. Amikor azt látom, hogy csak odapillant, és máris tudja, mi van előtte akár távolabb is, saját fiatalságom jut eszembe. Valamikor nekem is így ment. Valamikor.
Halászmester barátommal találkoztunk, aki elmesélte, hogy a halastavak felett halászsast látott. Alig ment tovább az autóval, Roland felkiáltott: – Ott a halászsas! – Egy oszlopon ült, nem is olyan messze, a teleszkóp lencséjén át még én is nagyszerűen láthattam. A halászsas bizonyítottan még nem költött Magyarországon, de rendszeres tavaszi és őszi átvonuló, főleg halastavak környékén látni.

Babakocsik parkolnak az előtérben, bentről zeneszó és kisgyerekek elégedett sikongása hallatszik – még tart a babamama koncert. De odakint már gyülekeznek a várandós kismamák, hisz mindjárt kezdődik a nekik szóló hangverseny. A MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében járunk, ahol Ácsné Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezetésével ebben az évadban is jobbnál jobb programok várják a gyerekeket és a szülőket.

Assisit, Szent Ferenc városát zarándokok és turisták töltik meg napról napra. Általában Rómába menet, vagy épp az Örök Városból hazafelé tartva jut egy kis idő Umbria tartomány egyik legszebb fekvésű városkájára. Igyekezni is kell, mert a buszok indulnak tovább, és még egy kis emlék vásárlására is kell néhány perc. Felkeressük a szent bazilikáját, és imádkozunk a sírjánál, csodáljuk Giotto freskóit, és közben megismerkedünk Ferenc életének történetével, vagy éppen elmélyülünk benne.

Ősszel, amikor a kertünkben érik az illatos, mézédes szőlő, a hajdani szüretekre emlékezem. Nagyanyámék pincéjében mi, unokák daráltuk a szőlőt, majd a szakszerű préselés tudományát is igyekeztünk elsajátítani. Csordogált a gyümölcs friss leve, időnként tekertünk egyet a présen, s késő délutánra, estére már megízlelhettük a finom mustot. A fokoló (a cukortartalom mérésére szolgáló eszköz) ugyan mindig elárulta a leendő bor igazi természetét, de a felnőttek nem búslakodtak amiatt, ha netán a vártnál alacsonyabb értéket mutatott.