Hetven éve eskette őket Apor Vilmos püspök

Történelem – közelnézetben. Az idők elmúlnak, a dolgok megmaradnak; akkor is, ha nem beszélnek róluk, s ezzel látszólag feledésre ítélik őket. Az sem magyarázat, hogy ma az élet más; ami régen történt, érdektelen, nincs közünk hozzá. Az ilyen gondolkodás lapos szemléletre vall, beszorul a korszellem sivárságába. Ám mindez csak rövid ideig tart, mert az ember mindig visszafordul természetéhez: szüksége van – nem a múltra, hanem ahogyan a múltban is megvalósul jelenbeli élete. A Jordán Lászlóval és feleségével, Sári nénivel folytatott beszélgetés idézte elém ezeket a gondolatokat. Apor Vilmos győri püspököt tizenöt éve avatták boldoggá – egyfajta emlékműnek gondolhatnánk őt, ám alakja elevenné és közvetlenné válik, amikor a Budafoki úti lakásban az idős házaspár visszaemlékezik 1942. április 11-ére.

„Ezen a napon házasodtunk össze”, tekint Laci bácsi Sári nénire, s egyszerű a számolás: idén tavasszal múlt hetven esztendeje, hogy örök hűséget esküdtek egymásnak Apor Vilmos püspök előtt a győri székesegyházban. Laci bácsi nem báró Apor Vilmosnak nevezi az ismert erdélyi családból származó püspököt, aki egyébként Segesvárt született (a város neve a hősies halál jelképe a magyar gondolkodásban), mert „Apor Vilmos soha nem használta a báró előnevet. Nem illett az ő életéhez, gondolkodásához, cselekedeteihez”.

Új kiságyak a nógrádmarcali óvodának

Egyszer volt, hol nem volt, egy alig több mint ötszáz lelkes nógrádi faluban, volt egyszer egy óvoda. Réges-régi ágyacskákon aludtak a gyerekek, nem jutott pénz újakra. A falugondnok azonban fogta magát, s a Katolikus Karitászhoz fordult segítségért, a szervezet pedig rögvest húsz új kiságyat adományozott az ovinak. Écsy Gábor karitászigazgató és Mádl Dalma jószolgálati nagykövet október 25-én adta át az ajándékokat, így a kicsik most már vadonatúj ágyakban szundikálnak.

„Idősekkel és gyerekekkel egyaránt foglalkozom – meséli Fazekas Zoltán, a nógrádmarcali falugondnok –, így nemritkán megfordulok a helyi óvodában.” Szóval innen az akció terve! De vajon egy önkormányzati fenntartású intézmény miért keres meg egy szeretetszolgálatot? „Önkormányzatunk erősen forráshiányos, még az előző vezetéstől ránk maradt több mint húszmilliós hiányt nyögjük” – tudom meg. Azok az ágyak, amelyeket most leváltottak, közel negyven éve voltak használatban, generációkat szolgáltak ki, megérettek hát a cserére. Csakhogy a költségvetésükből sehogy sem tudták kigazdálkodni az újakat, másra kellett a pénz, tetemes összegeket költenek például fűtésre. Azért, hogy a kiságyakat megvehessék, először is gyűjtést rendeztek a faluban. Valamennyi pénz össze is jött, arra elegendő, hogy legalább ágyneműkből újakat vegyenek. „A karitászhoz régi személyes ismeretség fűz – árulja el a gondnok –, ezért kerestem meg Écsy Gábort, aki hajlandó is volt segíteni.” A segélyszervezet mintegy százötvenezer forint értékben vásárolt ágyakat az óvodának, s még háromzsáknyi játékot is küldött, készségfejlesztőket, bábokat, plüssöket, kistalicskákat.