Az idő vasfoga

A Brown nővérek és az évek

Sokszor megénekelték már az élet állandó körforgását születéstől elmúlásig. Tudjuk jól, hogy csak vendégek vagyunk a Földön, kinek hosszabb, kinek rövidebb idő adatik az itttartózkodásra. Egy dolog kétségtelen: a múló idő meglátszik rajtunk. Késleltetni lehet a jeleit, egy kis smink, egy jó fodrász vagy kozmetikus sokat javíthat a megjelenésen, de a szemek, a tekintet, az arc nem hazudik; az eltöltött évek nyomot hagynak rajtunk.
Ilyenek vagyunk mi, emberek: változik körülöttünk a világ, és mi is változunk benne.

Síró galamb

Egy varsói grafikus, festő, Franciszek Starowieyski (1930–2009) 1956 októberének utolsó napjaiban készítette el Síró galamb című, jól ismert litográfiáját: Pablo Picasso híres fehér galambjának szeme sarkába egy kicsorduló könnycseppet helyezett. Kézi eljárással százötven másolatot gyártott, amelyeket Varsó legkülönbözőbb pontjain ragasztott ki: a kép pillanatok alatt a magyar forradalom jelképe lett. A galamb Lengyelországban három okból is beszédes üzenet. A Szentlelket megjelenítő keresztény szimbólum, illetve a csőrében olajágat tartó békegalamb mellett különös tartalmat hordoz: egy közismert legenda szerint a galambok valójában elvarázsolt honvédő vitézek. A hazánkért könnyező galambok kiplakátolása után Starowieyski Budapestre indult, hogy fegyverrel harcoljon a szabadságért – ám Csehszlovákiában egy rendőri igazoltatás során letartóztatták, és visszatoloncolták.

Séta a nemzeti sírkertben

A Fiumei úti temető európai viszonylatban ugyan fiatalnak számít, Budapesten azonban ez a legrégebbi a ma is használatban lévő keresztény sírkertek közül. Több mint másfél száz éve működik, 1849. április 1-jén, virágvasárnap nyitották meg; 1885-ben dísztemetővé nyilvánították. A Budapesti Negyed című várostörténeti periodikában megjelent tanulmány szerzői felhívják a figyelmet a Kerepesi úti temető egyik fő különlegességére: „Minden kor, minden politikai berendezkedés kialakított a falain belül egy-egy, a hivatalos szándék szerint maradandónak szánt kultikus területet, amelyek torzói ma egymás mellett, egyidejűleg jelentik a temető reprezentatív síremlék-együttesét.” Az évtizedek során a sírkert nemcsak politikai szempontból volt érdekes, hiszen számos neves tudóst, művészt helyeztek itt végső nyugalomra, elsőként 1855-ben Vörösmarty Mihályt.

Újpogány téveszmék

Könyvespolcra

Néhány évvel ezelőtt egy hosszú tanulmányt találtam az interneten, amely arról szólt, hogy valamikor a hatvanas években egy Dél-Amerikában járt magyar utazó az ott élő indiánokkal minden nehézség nélkül szót tudott érteni, azok ugyanis magyarul beszéltek. Ennek alapján azután valaki arra a következtetésre jutott, hogy a dél-amerikai indián nyelv hatvan százalékban, a szanszkrit pedig harminc százalékban magyar. Azóta persze számtalan „bizonyítékával” találkozhattam annak a gondolatnak, mely szerint az emberiség kultúrája, de legfőképpen a vallása lényegét tekintve magyar származású.

Hazamegyünk

Lehet-e gondolatfakasztóbb évszak az ősznél, ha az elmúláshoz keresünk analógiát? Szokáshagyományok kertjében november is a központban áll, amikor az emlékező esten mécsek, gyertyák gyulladnak sírdombokon, melyek örök halmokat idéznek: lélekvágyakat a végső beteljesedés reményében.

A múlt század egyik nagy megtérője, Dienes Valéria, a filozófus, író, a mozdulatművészet tudós megalapítója halála évében, 1978-ban írta azt a versét, amelyben élet és elmúlás ekként találkozik: Jön az Isten, majd ha rád talál / hűs kezével a kemény halál, / átemelnek óvatosan, szépen: / eggyel több lesz kiírva az Égen. // Jön az Isten, Három és az Egy, / megpillantod, honnan merre megy. / Hazamentél, nem hiányzik semmi: / elindultál mindörökre lenni…

Szentek

Parallax – nézetek kora

A magyarországi katolikus egyház tervei között szerepel néhány XX. századi magyar történelmi személy boldoggá, illetve szentté avatása. Elsősorban Mindszenty József bíborosról és Bálint Sándor néprajztudósról ismeretes, hogy a rájuk vonatkozó szükséges dokumentumok összeállítása egészében vagy részben már megtörtént, és folyamatban van az előterjesztés az illetékes vatikáni hivatalok felé.

Évezredek bűvölete

Virtuális barangolás Marcellus Mihály Római Birodalmában

„…a római kort kutatom, annak is elsősorban a hazai, pannon rejtelmeit, melyek könyvek lapjain éledhetnek meg. Egy olyan korról mesélhetek Önöknek, mely erősen rányomta bélyegét hazánk történelmére is, és e bélyeg, akár tetszik, akár nem, rajta maradt ezen a vidéken. Elfelejthettük az ősök titkait, a múlt örökségét, mégis úgy érzem, Róma hatása itt maradt köztünk, még annak ellenére is, hogy csak később érkező népek ültek országot ezen a területen. Hiszem, hogy génjeinkben nemcsak a középkor magyarsága lakozik, hanem a korábbi korok népei is, szokásaink pedig a honfoglalás előtti világról is árulkodnak” – írja A veterán című regényének előszavában Marcellus Mihály, aki tavaly indult Pannonia Romanum sorozatában tölti meg élettel Aquincum, illetve a tartomány többségében „alaprajzszerűen” megmaradt-feltárt városait és vadvidékét. A Michael Mansfield álnéven is alkotó, idén ötvenéves szerzőt először a Római Birodalomban játszódó „regényfolyamának” készülő harmadik kötetéről kérdeztem…

– Most éppen Marcus Aureliusról és a markomann háborúkról írok egy nagyregényt; de Marcus csak az egyik főhőse a könyvnek. Megjegyzem, csodálatos a téma, hiszen Pannoniát és egyben a Római Birodalmat is alapjában megrázó háborúról, ugyanakkor a lélek vívódásáról is szól. Marcus finom, intellektuális lény, aki örökbe fogadó nagyapja, Hadrianus és nevelőapja, Antoninus Pius békés uralma után trónra kerülve maga is úgy hiszi, hasonló humanista uralkodói esztendőket tudhat magáénak. De mintha a sors esküdött volna ellene, trónra lépésének pillanatától lázadások és háborúk rendítik meg az Imperiumot. Ennek a harcászathoz nem sokat értő, beteges embernek, aki inkább a szívével kormányozná a világot, mintsem a légióival, meg kell küzdenie önmagával is, hogy meg tudja menteni a birodalmat. A regény elmeséli az olvasóknak Marcus nehézségeit, amelyek nemcsak a politika arénájából támadhatnak rá, hanem akár saját családjából is. Igyekeztem alaposan beleásni magam a II. század végének történéseibe, és néhány érdekességet találtam az uralkodói család életéből, melyekkel válaszokat próbáltam megfogalmazni a mai napig lezáratlan történelmi kérdésekre (például: miért ütött el jellemében annyira Marcustól Commodus, az utódja?). Tehát készülő könyvem hiteles történelmi eseményeket dolgoz fel, létező személyeket sorakoztat a lapokra, ugyanakkor igyekszem a fantáziát is segítségül hívni, mellyel színesebbé tehetem a regény meséjét.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.