Évezredek bűvölete

 

Hol tart a munkában, közel a befejezés? Mintha valahol karácsonyi megjelenést hallottam volna…

– A karácsony stimmel… – csakhogy nem az idei. Az alapos kutatás, mely nálam mindig megelőzi egy regény megírását, igen sok időt vesz igénybe, emellett természetesen a papírra vetés fázisa sem rövidke egy ilyen „eposz” esetében, így érthető is, hogy a könyv megjelenése 2013 késő őszére datálható. Jelen pillanatban már az írás fázisában vagyok, a történet feléhez közeledem, de ez sem jelenti azt, hogy akár két hónap múlva elkészülök vele. Egyrészt minden pillanatban felmerülhetnek történelmi kérdések, melyeknek utána kell néznem, mielőtt leírnám őket. Tudjuk, hogy az Imperiumban mindennek, így a hétköznapi életnek is megvolt a sajátossága, teszem azt egy jómódú polgárcsalád vacsorája is szabályokhoz volt kötve, melyeket ismernem kell a legkisebb részletekig, mielőtt mesélek róluk. És ezer ilyen apróság adódik egy regényben, ahol hitelesnek kell lennem. Ezek igen lelassíthatják a munka folyamatát, ugyanakkor elmondhatom, végtelen szépséget jelentenek, hiszen csodálatos dolgokat tanulhat eközben az ember.


 

Követ valamiféle időrendi sorrendet e regények írásakor, vagy szabadon válogat a Krisztus utáni I–V. század különböző pannóniai történéseiből, fontosabb történelmi epizódjaiból?

– A virágkornál kezdtem, az origónál, ez pedig szerintem Hadrianus. Ő volt az, aki igazán kötődött Pannoniához, itt katonáskodott fiatalon Traianus alatt, egyik első helytartója is volt, és császárként is többször idelátogatott. Szerethette Pannoniát, hiszen fennmaradt egy kedves anekdota arról, hogy mint nagy utazó, aki évek hosszú sora alatt bejárta a tartományokat és a táborokat, egyszer Esztergomba is elvetődött. E helyet akkor Solvának hívták, és kisebb katonai település volt. Első látásra annyira beleszeretett, hogy azonnal municipiumi rangra emelte a városkát… Pannonia Romanum sorozatom, amelyben igyekszem sok mindent kideríteni és megírni a mi kis római Dunántúlunkról, akkor kezdődik, amikor Hadrianus Aquincum helytartójává lesz. Ez ismerhető meg első római regényem, A veterán történetéből. A második, Az Aquincum farkasa – Kelta szív című, májusban megjelent regényem valamivel később, Antoninus Pius alatt játszódik. A most készülő harmadik regény pedig a következő császár, Marcus Aurelius idejében. Tehát eddig úgy tűnik, időrendben haladok, s talán maradok is ennél, ha kutatásaim újabb érdekességeket és pannon kötődést tárnak fel a következő császárok idejéből. De abban is biztos vagyok, hogy visszanyúlok majd az időben, hogy meséljek Traianusról, aki Pannoniából indította háborúját a dákok ellen. Illetve régi vágyam egy teljes Hadrianus-portré, regényes formában. Hadrianus nagyon összetett személyiség, megérdemel egy könyvet.

Jókait, Gárdonyit, illetve a múlt századforduló magyar irodalmát követően mintha megszűnt volna a helyi legendák gyűjtése, feldolgozása, abbamaradt az újkori „mítoszteremtés” is… A megrendítő erővel író, önmagára reflektáló Kodolányi, vagy a bölcsész-levéltáros gondolkodású Passuth pedig már egészen más utakon járt történelmi regényeiben. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Buda-Pest-Óbuda – csakhogy Aquincum környékén maradjunk – (eddig) nem élt úgy a múltjával, mint mondjuk London, Párizs, Róma vagy akár Bécs? Nincsenek olyan nagy történeteink, vagy nem tudunk róluk?

– A jelenség, amit említett, valós és érzékelhető. Sajnos. Éppen ezért szeretném magam is vállalni azt a harcot, hogy jelezzem, igenis nekünk is van mire büszkének lennünk. Azért dolgozom, hogy elismerjük a múltunkat, elsősorban azt, hogy a Dunántúlunknak már a római korban is nagy jelentősége volt. Ugyanis ez volt az a határszakasz, ahol könnyűszerrel betörhetett az ellenség az Imperiumba, így Domitianus óta jobban odafigyeltek Pannoniára és a dunai határszakasz védelmére, ami egyben a térség egyfajta felvirágzását is jelentette. Hadrianus mellett Marcus Aurelius is éveket töltött Pannonia különböző táboraiban, Carnuntumban, Brigetióban és Aquincumban. Néhány kutató állítása szerint híres könyve, az Elmélkedések néhány része pannon földön íródott. Én ezt nagyon felemelőnek tartom, hiszen azt jelenti, hogy Marcus egy kicsit a miénk is. Tehát igen, vannak izgalmas események, mesélnivalók a múltunkban, akár Aquincumról, akár Savariáról (Szombathely) vagy Brigetióról (Komárom-Szőny) van szó. Igyekszem mindezt felkínálni kedves olvasóimnak a könyveimmel, és mindeközben reménykedem, hogy mi magunk is képesek leszünk arra, hogy többet foglalkozzunk e kétségtelenül nagy szellemi értékekkel.

Az átlagember keveset tud a Krisztus utáni első századokról, a tartományban megfordult uralkodókról, a világtörténelmi szempontból is fontos, itt lezajlott eseményekről. Említene néhányat ezek – a lehetséges leendő regénytémák – közül?

– Az imént említettek mellett, melyek önmagukban is nagy jelentőségűek, érdemes talán Septimus Severusról is írnom, akit a pannon légiók kiáltottak ki császárnak, és ezért igen hálás volt. Az ő uralma alatt érte el virágkorát Pannonia és elsősorban Aquincum. Persze semmi nem tart örökké, így alig fél évszázaddal ezután egy háború során szinte teljesen megsemmisült Aquincum is, Gorsiummal egyetemben. Satöbbi… Vannak még témák, de engedje meg, hogy konkrét tervekről még ne fecsegjek előre.

Visszatérve a „mítoszteremtésre”. Van olyan épület(rész), emlék, szeglet, műtárgy, amely esetleg elindított Önben egy történetet? Milyen rejtett értékeinkre hívná fel a kor iránt érdeklődők figyelmét?

– Sokat jelentenek azok a titokzatos kis romok, amikre csak véletlenül talál rá az ember. Vagy éppenséggel keresi, de talán nehezebben leli meg, mert az utókor nem bánik oly tisztelettel e romokkal, mint ahogyan megérdemelnék. Én nagyon szeretek vándorolni, túrázni azokon a helyeken, amelyeket a szakirodalom említ, hogy a saját szememmel nézzem meg vagy a saját kezemmel tapogassam meg a múlt köveit. Mintha suttognának magukról… A Pilisben, Dobogókő vonzáskörzetében, az erdő mélyén nem egy olyan ösvényszakasz található, amely „római út” néven van jelölve. Ez is magasztos élmény, hiszen azokon a köveken járhatunk, amelyeken kétezer éve római katonák vagy akár a történelemből ismert nagy emberek lábai tapodtak. Ugyanígy vagyok a Via Postumia hazai szakaszával, amit Borostyánkőútnak ismerünk, s ami Zalalövőn és Szombathelyen, egy ága pedig Sopronon is keresztülfut. Ez utóbbi valóban elindított bennem egy folyamatot – ebből született a Marcus Aureliussztori és a germán betörés története. Valamelyik nyáron végigbicikliztem a Dunántúl egyik Duna-parti szakaszán, és az úgynevezett bolhavárakra vadásztam. A középkorban így elkeresztelt helyek nem mások, mint azok a bizonyos burguszok, határvédő őrtornyok, amiket Vespasianus és Traianus alatt fából, később Hadrianus, de elsősorban Commodus alatt kőből emeltek és megerősítettek. Némelyikből sajnos szinte semmi sem maradt, de többnyire az alapfalak még állnak derékmagasan. Erre a korra nagyon is igaz a mondás: Így múlik el a világ dicsősége.

Követi az itthoni régészeti feltárásokat? Inspirálják az eredmények, a frissen megtalált leletek?

– Természetesen igyekszem képben lenni, hiszen elhivatottságként gondolok az írásra, azon belül is a római kori történelem mesélésére. Friss információk nélkül ez nem működne. Ráadásul az újabb kutatási eredmények átrajzolhatják a könyvterveimet is. Csak egy példa: hosszú ideig elfogadott volt, hogy Hadrianus Krisztus után 124-ben eljött Aquincumba, hogy municipiumi rangra emelje a várost. A legfrissebb kutatások ma már nemcsak az évszámot kérdőjelezik meg, de még azt is, hogy jelen volt-e egyáltalán a császár a városavatáson. Bár erről is megoszlanak a vélemények. Én a klasszikus véleménnyel azonosulok, ezért is meséltem A veterán című könyvemben Hadrianus ideérkezéséről.

Augustus uralkodása idején, Krisztus előtt 12–9 között Tiberius elfoglalta Pannoniát, amely Krisztus után 10-ben – Illyricum Inferior néven – önálló provincia lett. Mit jelenthet számunkra (ritkán és kevesen gondolnak bele), hogy hazánk, legalábbis a Dunántúl, része volt annak a nagy birodalomnak, ahol Jézus megszületett és élt?

– Ez igen izgalmas gondolat. Vallásos családban nevelkedtem, és ez már fiatalon rányomta bélyegét lelki-szellemi beállítottságomra. Valójában ennek a kornak a szeretete is onnét indult, hiszen hitünk alapjait éppen a Római Birodalomban, a római területekre rakták le. Gondolok itt Iudea provinciára Jézus idejében, vagy a kereszténység elterjedésének időszakára az Örök Városban. A Dunántúlnak természetesen nincs akkora szerepe a kereszténység terjedésében, bár Szent Mártonról köztudott, hogy Savariában született, illetve felnőttként visszatért ide, hogy szerzetesként térítsen. Mindenesetre én úgy gondolkodom erről, hogy talán egy magasabb régióban éppen az volt a terv, hogy a kereszténység elterjedésében maga ez a nyakas, de erőteljes birodalom legyen a közvetítő erő egész Európa, sőt a nagyvilág felé.

Óbudai képek: Kissimon István