Hazamegyünk

Kihívás-e még a halál, vagy csak megszokott jelenség, amelyről legvisszataszítóbban akciófilmek mutatnak képsorokat? Manapság akkor izgalmas igazán egy ilyen film, ha tömegével hullnak az emberek csodafegyverektől, gépmódra.

Szabó Ferenc jezsuita jóvoltából (fordításában) került a kezembe Jean Guitton, a Francia Akadémia tagja Filozófiai végrendeletem címmel 1977-ben megjelent könyvéből a Halálom részlete. Képzelt beszélgetés, amelyben a szerző partnere Henri Bergson, az élet filozófusa, aki könyveivel alaposan odasózott a marxizmusnak, az ateizmusnak. (1941-ben halt meg.) A beszélgetésben szó esik egy különös (benső) „látomásról”: Bergson és a másik szobában – egyazon időben – a kislánya fényes szép jelenségre lesznek figyelmesek. A leányka Guittonnak mondja el, ő pedig továbbadja. A gyermeklélekre érzékeny „hírszerző” (Az én katekizmusom címmel írt gyermekkönyve ma is időszerű) ezeket a sorokat fűzi a „vízióhoz”:


Tegyük fel, hogy abból az ismeretlen világból valami fény eljut hozzánk, amely testi szemmel is látható. Mily átalakulás lenne ebben az emberiségben, amely általában hozzászokott ahhoz, bármit mondjanak is, hogy csak azt fogadja el létezőnek, amit lát és tapint! Az így hozzánk érkezett információ talán csak azt érintené, ami alacsonyabb a lelkekben, a lelkiség legalsó fokát. De nem kellene több, hogy eleven és hatékony valósággá alakítsa a túlvilágba vetett hiedelmet, amelyet – úgy tűnik – megtalálunk a legtöbb embernél, de amely a leggyakrabban csak verbális, elvont és hatástalan marad.

Mégis: hogy megtudjuk, milyen mértékben jön számításba, elég megfigyelnünk, mennyire rávetik magukat az emberek az élvezetre: az ember nem ragaszkodna ehhez annyira, ha nem látná benne a semmi ellenszerét, valami halált feledtető eszközt. Valójában, ha biztosak lennénk, abszolút biztosak abban, hogy tovább élünk, másra nem is tudnánk gondolni, mint erre. Az élvezet elmosódna az öröm előtt.

Ezután a történelmi Jézus személyére terelik a gondolatot. Guitton beszél a Megváltó feltámadásáról. Bergson reflexiója: Ennek a ténynek megvan a jelentése (…): a szeretet legyőzte a halált, (…) ezentúl minden emberi lény számára lehetőség nyílt arra, hogy részesedjék a halált legyőző Szeretet örök életében. Kereszténynek semmi sem lehet ennél meggyőzőbb, ha valóban hittel elmélkedik a végső dolgok értelméről, kimeneteléről szabadsága tudatában, melyet Isten föltétlenül tiszteletben tart.

Utunk végén a „végtelen Irgalom” várja azokat, akik megvallják, hogy „szegény bűnösök”. Az akadémikus, irodalomtudós, teológus és bölcselő Guitton könyvének utolsó lapján idézi a misztikus Ruysbroeckot: (…) Még bűneink is alázatosság és szeretet forrásaivá lettek számunkra. (…) Belemerülni az alázatosságba annyi, mint belemerülni Istenbe, mert Isten az örvény mélye. (…) Az alázatosság olyan magasztos dolgokat nyer el, amelyeket nem lehet megtanítani; eléri és birtokolja azt, amit a szó nem ér el. Egyetlen fogalommal zárható le ez a tömör konklúzió: Hazamentél, hazamegyünk.