Ahol nincs első és utolsó vendég

A pápák elevenen tartva ezt a hagyományt egészen 1870-ig minden nagycsütörtökön tizenhárom nincstelennek szolgáltak fel ennél az asztalnál. Talán ez is ihlette XVI. Benedek pápát, amikor 2010 karácsonyán mintegy kétszázötven szegénnyel ebédelt együtt az audienciák helyszínén.

Ha az Eucharisztia ünneplésével szoros kapcsolatban áll az, ahogyan otthoni asztalunkat megterítjük, úgy még mélyebbre vezet bennünket a szentmise megértésében az osztozásra való készségünk, képességünk vagy éppen képtelenségünk. Sokak, ma egyre többek ajtaján ott kopog a nélkülözés, de sokunk ajtaján, akiknek megvan a betevőnk, a nélkülözők kopogtatnak.

Az Eucharisztia asztala a szegények asztala, mensa pauperum, Isten országának az evangéliumokban meghirdetett lakomája. Pilinszky szavaival az a „fűben fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég”. Nincstelen önmagunkat ülteti ott asztalhoz Jézus, felszolgál nekünk; éppen ezért, ha nyitott szívvel telepedünk az Eucharisztia vendégségéhez, az fel is ébreszti bennünk a szent nyugtalanságot: hogyan állunk az osztozással, testvéreink szegénységét hogyan engedjük be otthonainkba: vajon a velük együtt érkező angyalnak van-e helye ünnepi asztalunknál?