Emlékek egy pápáról

A visszatekintést néhány személyes emlék teszi még emberközelibbé. Egyháziak – például a közvetlen munkatárs Stanisław Dziwisz vagy Paul Poupard bíboros – és világiak – mint Francesco Cossiga egykori olasz köztársasági elnök, Lech Wałęsa, a Szolidaritás mozgalom vezetője, Plácido Domingo operaénekes – mesélnek megindító találkozásaikról a pápával.

A rendező – a II. János Pálról készült korábbi játékfilmekkel ellentétben – kifejezetten a pápaság időszakára összpontosít. Jól érezhetően maga is azok közé tartozik, akik megrendülten és lenyűgözve állnak e nagy formátumú egyházi vezető személyiségének erejét megtapasztalva. Talán ezért lehetséges, hogy Szmidtnek nem igazán sikerült eldöntenie, mi legyen a film vezéreszméje. A drámai hangú zene (Michał Lorenc műve) – bár valóban alkalmas arra, hogy megerősítse a látottakat – sokszor hangsúlyosabb, mint maguk a képkockák. A magyar néző számára pedig zavaró körülményt jelent, hogy a feliratokban elmulasztották feltüntetni, mikor kit látunk beszélni a mozivásznon.

Szmidt alkotása nem életrajzi film. Inkább csak felvillantja a néző számára a pápa életéből azokat a motívumokat, melyekre mi is örömmel emlékezünk. Kétségkívül jó néhányan vagyunk, akik szívesen idézzük magunk elé II. János Pál rendkívüli alakját. Nem véletlen, hogy a filmet színültig telt nézőtér előtt játssza az Uránia Filmszínház.

(II. János Pál – A fehér ruhás vándor, lengyel dokumentumfilm, 2011, 76 perc)