Ajándékküldés fogvatartottaknak

Mindannyian tudjuk, milyen fontos a társadalmi béke és biztonság. A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság közel negyedszázada tartó tevékenysége során azt a közvetítő szolgálatot vállalja, hogy alkalmat teremt a hazai börtönökben élő fogvatartottak számára a Jézus Krisztus megbocsátó szeretetével való találkozásra, amely lehetőséget nyújt számukra egy új élet kezdetéhez.

A Mécses Szeretetszolgálat kéri a jó szándékú embereket, hogy karácsonyra küldjenek egyszerű élelmiszercsomagot a fogvatartottaknak. A csomagküldés név és cím nélkül történik. Feladóként a küldeményen a következőket tüntessék fel: Mécses Szeretetszolgálat, 2600 Vác, Ilona u. 4/a.

Nagyvilág

„Imádkozzatok a szíriaiakért, ne feledjétek el őket!”

A szíriai apostoli nuncius szerint fennáll a veszélye annak, hogy a szíriai erőszak feledésbe merül. A híradások kezdetben még beszámoltak az eseményekről és a halottak számáról, mára azonban szinte megszokottá vált a polgárháborús helyzet: senki nem szól semmit, jóllehet minden nappal egyre nő az áldozatok száma, van úgy, hogy százakat ölnek meg a közel-keleti országban. „Mint minden háborút, úgy a szíriai konfliktust is elfelejtik előbb-utóbb” – nyilatkozta Mario Zenari érsek (képünkön) az AsiaNews hírügynökségnek. Már november elejétől tart a humanitárius pokol Damaszkuszban, különösen a külvárosi negyedekben, ahol éjjel-nappal folynak a harcok.

Vatikán

A vallási tudatlanság felszámolása

Az „ad limina” látogatáson lévő francia püspökök utolsó csoportjához intézett beszédében XVI. Benedek pápa november 30-án hangsúlyozta: az új evangelizáció csupán akkor nevezhető majd hatékonynak, ha képes lesz a vallási tudatlanság leküzdésére. A keresztény remény újraélesztésében nagy szerep hárul a világi hívekre, különös tekintettel a fiatalokra – fogalmazott a szentatya. (VR)

Szinódus után az új evangelizációról

Szentlélek és misszió

A nemrégiben véget ért missziós szinódus ismét ráirányította a figyelmünket arra, hogy az evangelizáció fő mozgatója a Szentlélek. Alapvető és mélységes kapcsolat áll fenn pünkösd – vagyis a Szentlélek kiáradása – és a misszió között. Új evangelizáció nem lehetséges új pünkösd nélkül. Az egyház tanítása szerint az evangélium hirdetőinek különleges kapcsolatot kell kialakítaniuk a Szentlélekkel.

Az Apostolok cselekedetei első két fejezetének tanúsága szerint a korábban visszahúzódó és félelmekkel teli tanítványoknak az első pünkösd adta meg a bátorságot, az erőt és a hatékonyságot a misszióhoz. „A Szentléleknek az egész Egyház életében döntő szerepe van, de elsősorban az evangelizáló munkában nyilatkozik meg. Nem ok nélkül kezdődik az evangelizáció pünkösd hajnalán” – állapítja meg VI. Pál pápa.

Twitterezik a pápa

Advent első hétfőjén XVI. Benedek pápa csatlakozott az egyik legelterjedtebb világhálós közösségi oldal, a Twitter felhasználóinak táborához: vadonatúj, PopeBenedictXVI elnevezésű fiókját december 3-án mutatták be hivatalosan a Vatikánban. Bár lapzártánk idején, délután három órakor az egyházfő még egyetlen üzenetet sem helyezett el az oldalon, twitterező híveinek száma máris ezer fő volt.

A bizalom zarándokútján

Taizéi találkozó Rómában

Éppen huszonöt esztendeje annak a ma már legendás római taizéi találkozónak, amelyre az első magyar zarándokbuszok is elindulhattak. A szervezők bátorsága és bizalma óriási volt. Őket vonták volna ugyanis felelősségre, ha akár egyetlen magyar is Olaszországban marad, vagyis disszidál. Az enyhülő, de fullasztó kommunizmusból nemhogy Rómáig, még Bécsig sem jutott el az átlagos honpolgár. S akik eljutottak, azok közül sokan éreztek kísértést arra, hogy ne térjenek vissza.

Az 1987-es római találkozóról mindenki hazajött. Sokan közülük más emberként. Reménnyel, bizalommal, lelkesedéssel telve. Számos fiatal akkor találkozott először hitünk eleven forrásaival, felszabadító mivoltával. Azzal az érzéssel, hogy kereszténynek lenni nem bélyeg és rejtegetni való titok, hanem öröm és békesség, amellyel sportcsarnokokat, templomokat, tereket is be lehet tölteni. Azóta már Budapest is két ízben adott otthont az eseménynek.

Hírek

A Püspöki Kar ülése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia téli rendes ülésére december 4-én és 5-én került sor.

Új templom Terpesen

Ternyák Csaba egri érsek a közelmúltban új templomot és hozzá tartozó közösségi épületet szentelt fel Terpesen. Az ünnepi szentmisére szép számmal érkeztek hívek, akik közül sokan a környező településekről utaztak a mátraaljai településre. (eger.egyházmegye.hu)

Jézus hite

A megújulás ideje

Hitt-e Jézus? A kérdés furcsának hat, mégis jogos. Hiszen ha komolyan vesszük a hitvallás tanítását a megtestesülésről, arról, hogy Krisztus „valóságos Isten és valóságos ember”, akkor nem kerülhetjük ki annak vizsgálatát, hogy a hit, ez a mélyen emberi valóság miként mutatkozott meg Jézus életében.

A klasszikus teológiai válasz viszonylag egyszerű: mivel Krisztus valóságos Isten, ezért nem rendelkezhet olyasféle hittel, mint mi, emberek. Kiben is hihetett volna, ha ő maga a Szentháromság második személye? Még ha emberré lett is, értelmes-e azt mondani, hogy Isten hitt önmagában? Tiszta és világos beszéd.

Csakhogy ha kicsit nagyobb érzékenységgel közelítünk a kérdéshez, s a valóságos ember pólusát is legalább oly súllyal helyezzük a mérlegre, mint a valóságos Istenét, akkor máris más a helyzet.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.