Válaszúton tizennégy évesen

 

Az iskolák világában – ahol egyre élesebb a verseny a sajnos egyre kevesebb gyerekért – a legtöbb intézmény a nyílt napok adta lehetőséget is kihasználja, hogy minél több tovább tanuló és családja ismerhesse meg a képzési kínálatot, felszereltséget, lelkiséget stb. A vendégek közül egyeseknek a suli felsőoktatási továbbtanulási statisztikái vagy éppen az oktatott szakmák piacképessége a legfontosabb szempont a tájékozódáskor, másoknak az, hogy mindenképp korszerű körülmények között tanulhasson a sarjuk, megint másoknak pedig az, hogy a fiatal tudásának kellő gyarapítása mellett személyiségének fejlesztésére is odafigyeljenek a látókörbe került alma materben.


 

Érintettként a minap egy olyan katolikus-keresztény iskolában jártunk, ahol a házfőnök szerzetes-igazgató küldetésük lényegeként a kulturált, megfelelően művelt, becsületes magyar emberré nevelést emelte ki. Tulajdonképpen a feje tetejére állította a sorrendet – bár a lényeget tekintve talán éppen ez a szemlélet a nyitja annak, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Nem statisztikai adatokat, nem hangzatos elnevezésű pedagógiai módszereket, nem sikeres öregdiákokat sorolt (bár nyilván tehette volna), hanem egymás segítését, a fegyelmezettséget, az erkölcsi tisztánlátást, a személyes kapcsolatok fontosságát, az igazi értékek közös keresésének lehetőségét emelte ki.

Sajnos már soha nem lehetek újra gyerek, és egyre nehezebb belegondolnom magam a mai tizenévesek helyzetébe, de azt kívánom, legyen fülük a hallásra, s ne csak a szirénhangokra figyeljenek.