Az iskolaév sűrűjében ilyentájt kétségtelenül a nyolcadikos gyerekek állnak a legnagyobb kihívás előtt: el kell dönteniük, mely intézményeket jelölik meg, ahol szívesen folytatnák a tanulmányaikat. Ami afféle – már komolyabb tétre menő – társasjáték is egyben, a szülők, nagyobb testvérek, tanárok, közelebbi és távolabbi rokonok, mérvadó baráti családok bevonásával. Hiszen a főszereplők (főleg a fiúk) még alapvetően játékos kiskorúak és indulatos kamaszok, tele kérdőjelekkel, bizonytalansággal. Amit, ha feloldani nem is lehet teljesen, de a sokukban feltörő kishitűség és lemondás érzésének enyhítésében talán van mód segíteni. Mindenesetre – emlékezhetünk még felnőttként is egykori dilemmáinkra – elkél ebben a korban a jó tanács, de még inkább a biztatás.

A gyerekeknek szükségük van önállóságra, olyan szabad mozgástérre, amelyet saját maguk tölthetnek ki. Évről évre egyre önállóbbak lesznek. Megtanulnak egyedül lenni, egyre hosszabb ideig távol maradni a szüleiktől, kijönni a zsebpénzükből, és még sok minden mást. Az egyéniség kibontakozásához, az önbizalom és a felelősség gyakorlásához elengedhetetlen az önállóság megélése.

Hogy ne legyen olyan nehéz választanunk engedés és korlátozás között, gondoljunk a következő szempontokra:

Az önállóság egyáltalán nem magától értetődő dolog, ezt is gyakorolni kell. A gyerekek a család hétköznapjaiból tanulnak legtöbbet. Az a gyerek, akinek megadatik, hogy folyamatosan beleláthasson szülei mindennapi tevékenységeibe, és ezekben tevékenyen részt is vehessen, hamarosan egyedül fogja böngészni a térképet, javítani a kerékpárját…

Gyakran hangzik ez a panasz a szülők szájából. Vajon mi lehet az ok: korjelenség, életkori sajátosság? És mit tehetünk? Hasaljunk a gyerekkel egész délután a szőnyegen, vagy szoktassuk sürgősen önállóságra?

Nézzük, mi minden állhat az önálló játékra való képesség hiányának hátterében!

Az életkor. Az önálló tevékenykedés örömét tanulni kell. Szükséges hozzá az adott tevékenységre érett figyelem (másfél évesünket nemigen kötné le egy bonyolult puzzle, ha megenni nem szabad), problémamegoldó képesség (hogy ne kelljen az első elakadásnál segítséget kérni) és kitartás. Jó esetben már egy egyéves is tud rövid ideig elmélyülten matatni valamivel, ami leköti, de azért egy komplett menüsort nem fogunk tudni megfőzni ez idő alatt, az biztos. Számítsunk inkább öt perc nyugalomra alkalmanként, és örüljünk az óvodás negyedóráinak.

A hároméves kisfiú játék babakocsit tologatott. Odament hozzá az egy évvel idősebb kislány, kíváncsian belenézett a kocsiba, majd elképedve felkiáltott: „De hát ebbe nem kisautót kell tenni, hanem babát!” A kisautó kikerült, a baba bekerült. A csöppnyi gyerekszobában a világ a helyére került.

Óvodás- és kisiskoláskorban természetes a különféle szerepek cserélgetése és kipróbálása. A lányok focizás közben megismerkednek a sportszerűség és a csapatszellem fogalmával, a fiúk pedig a babázás által a felelősségtudatot és az érzelmek kimutatásának módját sajátítják el. S ebbe még az is belefér, ha a fiúcska a kisautóját tologatja egy babakocsiban. Idővel a gyermekek önkéntelenül is az azonos nemű mintát kezdik majd követni. A kislányok között általában a babák lesznek népszerűek, a kisfiúk figyelmét pedig az autók kötik le. A kicsiket hagyni kell, hogy szabadon választhassák meg játékaikat, ne írjuk elő nekik, hogy fiúsan vagy lányosan játsszanak.